Érzékeny építészek

Az emberhez méltó élet záloga a teremtett és az épített környezet szerves egysége.

Egy másik kötet is a kezembe került a minap, a címe Builders, azaz Építők. Ezt is órákig tudnám nézegetni, miként a Hello Wood építőtáborokban született munkákat is. Arról van szó röviden, hogy a világ minden tájáról összesereglett fiatal építészek újraértelmezték a gyászos emlékezetű építőtábor fogalmát, kétkezi munkával hoznak létre gyönyörű alkotásokat, és bátor lépést tettek a szociális érzékenységű építészet irányába. A tömeges szegénység véget érni nem akaró korában ez felettébb tiszteletreméltó, a megvalósult projektekből pedig üvölt a tehetség és a kreativitás. Ezt ugyan még nem mindenki ismerte fel első látásra, történt ugyanis, hogy az idei Balaton-felvidéki táborozás során egy ausztrál építészt a tapolcai Tesco parkolójából vittek el a rendőrök, mert menekültnek nézték, ami azért egy rendes saller az országimázsnak, de talán alakul majd ez is.

Na de mi is az a Hello Wood, azon kívül, hogy már a neve is szellemes? Egy budapesti designstúdió, nemzetközi alkotói és oktatási platform. 2010-ben indult építészeti táborként, és mára egy díjnyertes építészeti programmá nőtte ki magát, amelyre harminc ország negyven egyeteméről érkeznek évről évre a résztvevők. A létrehozott alkotásoknak két közös jellemzője van: többnyire fából készülnek, s nem hiányozhat belőlük a társadalmi szerepvállalás és a művészetek összefonódása. Azt demonstrálják, hogy az építészet nem állhat meg ott, hogy rajzolunk egy jót, felhúzzuk a falakat, és még tető is akad – de még ott sem, hogy szerencsés esetben mindez esztétikai élmény nyújt.

A szociálisan elkötelezett építészet nem ódzkodik a közösségi és társadalmi szerepvállalástól, és jól érzékelhetően másokat is erre buzdít. Engem – kissé talán váratlan képzettársítással élve – arra is emlékeztet, amikor a szekszárdi borászok visszaadták a kadarka becsületét. Nézi a laikus a megőrült városok égre törő, Isten hatalmát irigylő épületeit Kínától az Öböl-országokig, mellettük pedig a nyomornegyedeket, és arra gondol, hogy nyilván ez is teremtés, csak épp minek. Esetünkben viszont olyan szívet-lelket melengető gondolatokkal találkozunk, mint felelősségvállalás, viselkedésminták átadása, mi több, aktív gondolkodásformálás.

Így már mindjárt van értelme az egésznek, ahogy az úgynevezett elithez tartozásnak is. Mert valljuk be, ez a fogalom szintén devalválódott kissé, mint a kadarka Kádár alatt. Azt meg, hogy mit is jelent az, hogy elit, és mi a dolga, egy laza bokamozdulattal átpasszolnám most Bibó Istvánnak: „Ha eliten azokat értjük, akikben a közösség céljai tudatosan kiformálódnak, szociális érzéken pedig a közösség élete és érdekei iránt való helyes érzéket, akkor alig kételkedhetünk abban, hogy az elit legfontosabb erénye valóban a szociális érzék.”