Kevesebb autót loptak el az év első hat hónapjában, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ne becsüljük le ezt, a jó hírre manapság amúgy is lepkehálóval kell vadásznunk, annyira szűkében vagyunk – egy kocsi ellopása egyébként is megbocsáthatatlan bűn. Talán nem mindenki tudja: az autók többségét a fővárosból, azon belül is a XI. kerületből, az utcáról viszik el. Azt még csak valahogy összehozza az egyszeri ember, hogy autót vásárol (leginkább hitelre, lízingelve), biztosításra már nem futja. Ám a garázs csillagos, hiszen sokan a szabad ég alatt tárolják a családi vagyont. Amikor a szociálisan érzéketlen tolvajok megrendelésre, alkatrésznek elviszik a Fordot, az egész család belerokkan, s a lízingdíjat, a hiteltörlesztést azután is fizetni kell. A hitelezőket, a lízingcéget nem érdekli a keserves valóság, ők adtak pénzben mérhető hitelt, a pénzt viszont akarják látni. A lopottautó-státus vélhetően nem szerepel egyetlen hitelszerződésben sem.
A kocsilopás kézzelfogható valóság, az ember a bőrén érzi a következményeket, fel tudja fogni ésszel, hogy kár érte: őt és nem mást; az övét vitték el, nem a szomszédét.
Ebből a gondolatmenetből egyenesen következik, hogy az autólopások számának látványos csökkenése elégedettséggel tölti el az emberek szívét. A csökkenés oka sokrétű.
A magyar rendőrségen akad olyan egység, amelyet hagynak dolgozni. Mit hagynak, egyenesen ösztönzik őket a sikeres munkára, hiszen a felsőbb vezető nem rugaszkodott el a valóságtól, tudja, jól, jót kell tenni a választópolgárokkal. A szervezett autótolvajoknak bealkonyult, sorra buknak le a bandák, számolják fel a bontótelepeket, kapják el az orgazdákat, okmányhamisítókat, azaz a lopott autókat legalizálókat, évekre rács mögé kerülnek a bandatagok. A szerencsésebbje persze időben váltott, és autótolvajlás helyett kevésbé veszélyes tevékenység után nézett, például elment embert csempészni. Ez utóbbinak is bealkonyulni látszik, lesz még embercsempészből számlagyáros.
Visszatérve az autótolvajokra, sikeres a civil összefogás is, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület egyre több lopott kocsit talál meg, sikeres munkájuk kétségtelenül közrejátszik a jó statisztikában. A civil kurázsi alapja az összefogás; együtt sokkal hatékonyabb a fellépés, mintha egyedül próbálkozik az ember. A sikeres fellépés alapja az, hogy az autólopást mint fogalmat mindenki érti, szerencsétlenül járt honfitársaink a saját bőrükön érzik a kárt, amelynek mértéke a hétköznapok nyelvén is érthető, kézzelfogható. Nem úgy, mint a milliárdos lopások.
Ezekből ráadásul dömping van. Egymilliárd alatt már a fejünket sem kapjuk fel. Megint elloptak néhány milliárdot? És akkor mi van? Szemünk sem rebben, hiszen fel sem fogjuk az összeget, nagysága miatt el sem tudjuk képzelni, mekkora pénzt loptak ki már megint, honnan is, ja, hogy a zsebünkből, mert a közpénz a mienk? Már hogy volna a miénk, biztosan nem a mienk, egyébként nem mernék átcsoportosítani saját zsebükbe.
Csakis átcsoportosításról lehet szó, ha lopnának, megbüntetnék őket érte, Józsit is megbüntették, amikor biciklit lopott. Azt, hogy törvényes a milliárdok átcsoportosítása, abból gondolhatjuk, hogy ezekből nincs ügy. Az autólopásból van ügy, a milliárdok eltüntetéséből nincs. Nyilván azért nincs ügy, mert az átcsoportosítás nem bűncselekmény. Különben is, azt értem, hogy csökken az ellopott autók száma, jobb is a közbiztonságérzetem emiatt. Azt azonban, hogy egymilliárd forint, már nem értem. Annyi pénz nincs is. Kérem, mondjanak inkább egymilliót, annyit már láttam.
