Kockázatmentes és könnyű jövedelmi forrás a tolvajoknak a budapesti tömegközlekedési járatok utasainak meglopása. Az év első négy hónapjában a BKV járatain történt 408 zsebtolvajlási ügyet zártak le a rendőrök, ám mindössze csak kettőben fogták el a tettest. Kételkedni kell a statisztikában, ám ez a szám elképesztő és nagyon szomorú.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2015-ös évértékelőjének ugyancsak hiányos statisztikájából az is kiderült az év elején, hogy szép fővárosunkban jobban jár az ember, ha kirabolják, mint ha kifosztják, ugyanis tízből hét rablót elkapnak, míg tíz kifosztóból csak egy kerül rendőrkézre. A kifosztást az követi el, aki úgy veszi el más értékét, hogy leitatja vagy elkábítja, illetve áldozata más bűncselekmény hatása alatt áll, vagy védekezésképtelen, például balesetet szenvedett, úgy fosztják ki. A rabló szóbeli vagy fizikai erőszakkal veszi el áldozata értékeit, vagy tettenéréskor az ellopott zsákmányt fenyegetéssel, erőszakkal tartja meg. Nos, a tettenérésre vajmi kevés esély van a statisztika szerint a BKV járművein.
Kérdések sora vár megválaszolásra az adatok böngészése nyomán. Első és legfontosabb: hova lettek a BRFK egykor híres zseblopási alosztályának nyomozói? Létezik még egyáltalán ez az egység, vagy ezt is megszüntették, mint a kábítószer-bűnözés elleni egységeket? Mit csinálhatnak ma a zsebtolvajok üldözése helyett a nyomozók? Régen, ha ismert zsebtolvajok szálltak föl a járműre, a vezető figyelmeztette az utasokat. Ma már arra lenne szükség, rendőrök a BKV járatain szakmányban utazzanak, és éberen figyeljenek, bűnmegelőzés céljából is. Ezek a nyomozók ugyanis pontosan tudják (tudták), hogy miről ismerszik meg a zsebtolvaj. Például arról, hogy soha nem egyedül „dolgozik”, hanem falkában. Egyikük kifigyeli az áldozatot, például a pénztárcáját a cekker tetejére hanyagul odadobó háziasszonyt. A másik „véletlenül” nekimegy a villamoson, buszon, metróban a hölgynek, elkapja, nehogy elessen szegény, elnézést is kér sűrűn, miközben a tárca már a kezében van. A harmadik ott áll mellettük, és a tárca máris nála van, de hamarosan a negyedik száll le a járműről a zsákmánnyal. Nos, a zseblopási alosztály nyomozói már messziről kiszúrták a kalákában vadászó tolvajokat, legtöbbjüket arcról, névről ismerték, amit a bűnözők is tudtak; ha a zsebesnyomozó felszállt a BKV-járműre, a zsebtolvaj azonnal leszállt. Jobb a békesség.
Hová lettek ezek a nyomozók? Kerítést őriznek a szerb határon? A tolvajokkal meg boldoguljunk, ahogy tudunk? Számomra érthetetlen, hogy a parancsnokok miért nem fordítanak nagyobb gondot a közbiztonság erodálásának elkerülésére. Jó, jó, örülünk, ha sok rablót kapnak el, de ki adja vissza a kis pénzecskénket? Az iratainkról nem is szólva. Akinek ellopják a pénzét, és megszorul, esetleg éhezni kényszerül a következő fizetésig, ha van egyáltalán bevétele, azt nem fogja megvigasztalni, ha azt hallja: a statisztikák javulnak, ilyen kevés bűncselekmény még nem volt sosem az országban, mint mostanság, és ilyen sok bűnelkövetőt sem fogtunk el, mint mostanság.
A közbiztonságérzet nem a statisztikán múlik. Mondhatják például, hogy a siófoki híres-hírhedt Petőfi sétányon idén eddig csak harminckilenc regisztrált bűncselekmény volt, a tavalyi hasonló időszakban még kétszáz, ha közben a nyaraló embereket besurranó tolvajok fosztogatják. Nem kellene alábecsülni a kisemberek által olyannyira hiányolt közbiztonság igényét. Minden utcai lopásra sokkal érzékenyebben reagálnak, igen. Mert ami az új elitnek zsebpénz, az nekik éves jövedelem.
