Ugyan az iraki kurdok helyzete alapvetően különbözik szíriai társaikétól – a kurdisztáni regionális kormány már most is autonómiát élvez Irakon belül –, politikai szempontból meglehetősen hasonlóan alakulnak az események. Az erbili kormányzat még ebben az évben függetlenségi népszavazást tervez, ezt azonban a kurdok legfőbb szövetségese, Washington és Berlin ellenzi. Mindezzel párhuzamosan abban bíznak, hogy a dzsihadisták iraki fellegvárának – az ismét csak szunnita arab többségű Moszulnak – a visszavételét ha nem is közvetlenül, de közvetve segíteni fogják az iraki kurd harcosok, a pesmergák. Akárhogy is zajlik majd a dzsihadisták erődjének bevétele, annyi bizonyos: ismét kurd harcosok eshetnek el, amiért cserébe valószínűleg semmit nem kapnak majd.
De nem csupán a kurdok sorsa miatt elszomorító a helyzet a Közel-Keleten. Napjainkra mindenkinek világossá vált, hogy az ottani állapotok nem korlátozódnak a régióra, ellenkezőleg, a szélsőséges dzsihadisták kirajzottak Európába is, ahol terrortámadásokat hajtanak végre a békés európai polgárok ellen. Végképp itt lenne hát az ideje tudomásul venni: a kurd harcosok ma nemcsak a függetlenségükért, hanem a mi biztonságunkért is küzdenek, amikor a dzsihadistákkal harcolnak. Ez pedig kötelességeket róna a nyugati országokra is, mindenekelőtt Irakban, ahol semmibe sem kerülne, hogy közvetítsenek Bagdad és Erbil között, hogy konszenzusos megoldásra jussanak az ország jövőjéről és a vitatott területek hovatartozásáról.
