Állami mostohagyerekek

A rideg intézetek világából egyenes út vezet a társadalom perifériájára.

Még folyik a nyomozás és a minisztériumi vizsgálat a főváros VIII. kerületében található, Alföldi utcai befogadóotthon ügyében, amelyet az utóbbi hetekben szörnyű gyanú lengett körül. A Bors nevű bulvárlap cikksorozata szerint az intézményben a nevelők éveken keresztül erőszakolták a gyermekeket. A kisebbeknek csokoládét, a nagyobbaknak több zsebpénzt ígértek a szexért cserébe, volt olyan lány, aki teherbe is esett a nevelőjétől. A vádak szerint brutálisan bántalmazták is a kiszolgáltatott fiatalokat, a lányok egy részét pedig prostitúcióra vették rá.

Bár több jel is arra utal, hogy az Alföldi utcai otthont ért vádak nem teljes mértékben fedik a valóságot, a botrány kirobbantásában pedig vélhetően jelentős szerepe van egy középkorú férfinak, akinek viszonya van az intézet egyik fiatalkorú lakójával. Az ügy ráirányítja a figyelmet a gyermekvédelmi rendszer évtizedek óta fennálló, folyamatosan súlyosbodó problémáira.

A gyermekvédelem mindig az aktuális hatalom mostohagyereke. Itt nincsenek egymásnak feszülő álláspontok, lövészárkok, pártállástól függetlenül minden politikai erő marginálisnak tekinti ezt a területet, pedig kulcsfontosságú ügyről van szó. A kormányprogramokban általában csak néhány szó esik az állami gondozott fiatalokról, és minden párt ugyanazt ígéri: egyrészt hogy a következő években könnyebbé teszik és meggyorsítják az örökbe fogadást, másrészt hogy akit csak lehet, nevelőszülőhöz adnak, mert a legfontosabb, hogy minden gyerek családban nőjön fel. Aztán minden marad a régiben: 2002 óta folyamatosan évi 750–850 között mozog az engedélyezett örökbefogadások száma, miközben több mint húszezer gyermek van az állami szakellátásban. Bár a törvény szerint már 2014 óta nem helyezhetők el gyermekotthonban a rendszerbe újonnan bekerülő, 12 év alatti gyerekek, a bentlakókat pedig ütemezetten kellene nevelőszülőkhöz adni, a hivatalos adatok szerint több mint hat éve ugyanúgy nyolcezer gyerek él a gyermekotthonokban, vagyis nem tapasztalható számottevő létszámcsökkenés.

És ez még csak a jéghegy csúcsa. A rendszer ugyanis számos olyan problémával terhelt, amelyről tudomást sem vesz az aktuális területgazda, most éppen a Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma. A gyermekvédelmi dolgozók bére megalázóan alacsony, miközben extrém pszichikai terhelésnek vannak kitéve, így a szakképzett pedagógusok tömegesen hagyják el az otthonokat. A nevelőtanárok mellett dolgozó gyerekfelügyelők tekintetében még rosszabb a helyzet: esetükben a szakképzettség csak egy néhány száz órás tanfolyamot takar, és a beiskolázás feltétele csupán az általános iskola elvégzése, ám még ezt a gyorstalpalót sem végzi el mindenki. Tovább súlyosbítja a helyzetet az intézményekben tapasztalható pszichológushiány, ami a mentálisan sérült gyerekek szempontjából életveszélyes lehet. Az alulfizetett, hiányosan képzett, motiválatlan és állandóan cserélődő személyzet képtelen a gyerekekkel megfelelő kapcsolatot kialakítani, akik így az intézeten belül saját világot és saját szabályokat hoznak létre, amely a nyers erőszakon alapul.

Székely László alapjogi ombudsman már többször is felhívta a figyelmet a gyermekotthonokban tapasztalható jogsértésekre és aggasztó állapotokra, mégsem történt lényeges előrelépés. A fóti Károlyi István Gyermekközpont Speciális Gyermekotthonáról készült jelentésében például rámutatott: az intézményben hatalmas a dolgozói fluktuáció, jellemzően tíz új munkatársból kilenc rövid időn belül távozik, mert nem képes kezelni a helyzetet. A nevelők és a gyermekfelügyelők között is vannak olyanok, akiknek a végzettsége nem megfelelő. A személyzet folyamatos cserélődése miatt a munkába állást nem előzi meg előzetes felkészítés, és nem szakmai alapon, hanem „maradékelven” működik a dolgozók kiválasztása. Az ombudsman leszögezte: a hiányos felkészültségű, speciális képzésekkel nem támogatott, túlterhelt, fáradt, romló pszichés állapotba kerülő munkatársak felerősíthetik a gyermekek ellenállását, illetve agresszív viselkedést válthatnak ki belőlük.

Ha egy traumát átélt, családja által bántalmazott vagy éppen eltaszított gyermek – korábbi környezetéből kiszakadva – nem kap elég pszichológiai, pedagógiai segítséget, és szeretet nélkül, rideg körülmények között nő fel egy intézetben, ahol farkastörvények uralkodnak, akkor számára egyenes út vezet majd a társadalom perifériájára. A prostituáltak, bűnözők vagy éppen csak a munka és cél nélkül tengődők világába, ahonnan még gyermekkorában jó eséllyel őt magát is kiszakították.

Amíg nem sikerül alapjaiban megreformálni a jelenlegi rendszert, addig folyamatosan újratermelődik az a jövőkép nélküli, kisemmizett és sorsára hagyott társadalmi csoport, amelyből aztán a legtöbben az alkoholizmust, a drogokat vagy a bűnözést választják. Beletörődnek és nyakig merülnek a kilátástalanságba, mert – bár lett volna rá lehetőség – soha senki nem mutatta meg nekik a kifelé vezető utat.