Amikor jobb, mint otthon

Vajon miért hagyja el évente 55 ezer svéd a hazáját, a jóléti mintaállamot?

Maria Solevid a Göteborgi Egyetem kutatási eredményei alapján tanulmánykötetet állított öszsze, amelyben többek közt arra keres választ, vajon miért hagyják el a svédek tömegesen az országot, kik azok, akik külföldre költöznek, és milyen lényeges szemléletbeli, életvitelbeli különbségek vannak azok közt, akik elvándorolnak, illetve maradnak. A kötet anyaga az 1900-as évek végétől vizsgálja a kivándorlási trendet. Címe – Svenska utlandsröster – kettős jelentésű: egyrészt „Svéd hangok külföldről”, másrészt „Külföldi svéd szavazatok” lehet a fordítása. Utóbbi jelentés arra céloz, hogy az 1979-es választások estéjén már a legtöbben elkönyvelték a szokásos szociáldemokrata győzelmet, ám Olof Palme, a párt vezetője még meglehetősen visszafogott volt. A külföldön élő svédek szavazatainak összeszámlálása után fordult is a kocka, s az 1979-es választásokat a polgári oldal nyerte meg.

A külföldön élő svédek tehát nemcsak elégedettebbek az életükkel, de a jobboldalra is szavaznak. Akik Svédországban maradnak, kevésbé elégedettek, és nagyobbik részük nem a polgári pártokra voksol, erre utal legalábbis az a tény, hogy a szociáldemokrata párt két kisebb megszakítástól eltekintve 1936 óta mindig megnyerte a választásokat. A 2014-es választásokon a külföldön élők 54 százaléka a jobboldali blokkra szavazott, s csak 27 százalékuk a vörös vagy zöld pártokra.

De vajon kik és miért költöznek el, s miért boldogabbak, mint hazájukban? A 2016-ban megjelent tanulmánykötet szerint a külföldön élő svédek általában nem elégedetlenek Svédországgal, ugyanakkor a megkérdezettek közül egyikük sem költözne vissza. Nem ócsárolják hazájukat, nem tüntetik fel negatív színben, de a velük folytatott beszélgetésekből azért kiderül, miért döntöttek úgy, hogy más országban folytatják életüket. A megkérdezettek általában nem azt mondják el, hogy mi nem volt jó Svédországban, hanem azt, hogy miért választottak egy másik országot.

Döntésük mögött azonban, akárhogy csűrik-csavarják is a riportalanyok, mégiscsak az rejlik, hogy van, amit sokkal jobbnak találnak külföldön, mint otthon. Többet keresnek választott hazájukban, olcsóbb a megélhetés, felszabadultabb, emberibb, élhetőbb a légkör, kötetlenebbek az emberi kapcsolatok, színesebb az élet, jobb az időjárás, többet süt a nap, vagy nem kell annyit dolgozni azért, hogy jól éljenek.

Régóta ismert, hogy sokan, akik abból a korosztályból valók, amelyik a hatvanas-hetvenes években felvett kölcsöneit még ki tudta fizetni, nyugdíjas éveikben a téli időszakot valahol Spanyolország déli részén vagy a Kanári-szigeteken vásárolt házukban töltik. Ők azonban csak részben emigráltak, hiszen nyárra mindig visszatérnek hazájukba. A fent említett könyv elsősorban nem is velük foglalkozik, hanem azokkal, akik még aktív éveiket élik. Egyik vizsgált korcsoport a 30–49 év közötti diplomás. Közülük jóval többen érzik úgy, hogy a választott országban keresetükből nagyon jól élnek, mint azok, akik hasonló paraméterekkel bírnak, de Svédországban laknak. Jobban keresnek, mint akik otthon maradtak, és a pénzükért többet kapnak, jobb minőségű az életük.

A megkérdezettek közül sokan már húsz éve élnek úgy valahol külföldön, hogy azóta még látogatóba se tértek vissza. Honvágyat nem nagyon éreznek, némelyek csak valamiféle nosztalgiát a gyermekkori „svéd” karácsonyok és a Szent Iván-ünnep után. Magukat svéd spanyolnak, svéd angolnak vagy svéd világpolgárnak vallják.

Mint arra korábban utaltam, jellegzetesen svéd magatartás az indirekt kritika. A külföldre költözők elmondják, hogy máshol jobb az iskolarendszer, az egészségügyi ellátás, és kevesebb adót kell fizetni, mint Svédországban, de azt nem mondják ki nyíltan, hogy ezek rosszul működnek az országban. Vagyis Svédország akkor is jó, ha nem jó benne minden. Alapállásuk lényege tehát: elégedetlenségre nem volt okom, de én azért inkább máshova költöztem

Az egészségügy elégtelen működése már több évtizedes probléma. A háziorvosi rendszer hiánya nemcsak személytelenné teszi az ellátást, hanem azt eredményezi, hogy nincs olyan orvos, akinek áttekintése van a páciens egészségi állapotáról. Egy hirtelen felszökő láz miatt a beteg jobb híján csak a sürgősségi ellátást veheti igénybe, ahol öt vagy akár nyolc órát is várakozhat. Hosszú évekig tartó várólisták, szakorvosok és altatóorvosok hiánya, túlterhelt műtők, az ápolók és ápolónők alacsony fizetése, gyakran túlfeszített időbeosztása lehetetleníti el az egészségügyet. A jobb feltételek és a magasabb fizetés miatt nagyon sok ápoló vállal munkát a szomszédos, gazdagabb Norvégiában.

Kiáltó a pedagógushiány az országban. Alacsonyak a fizetések, és még hivatástudatból sem választják szívesen ezt a szakmát. Az oktatást és nevelést ellehetetleníti, hogy míg a diákok különféle jogait árgus szemekkel vigyázzák, a pedagógusokat gyakorlatilag minden nevelési eszköztől megfosztották. Nincs nevelői feladatuk, erre sem magasabb képzettségük, sem tudásuk, sem élettapasztalatuk nem jogosítja fel őket. Ilyen feltételek mellett az átlagos svéd iskolában az oktatás színvonala és az elvárt tudás mértéke is meglehetősen alacsony.

Minderről nyíltan beszélni és nevén nevezni a dolgokat a „politikailag korrekt” hozzáállás betartása miatt szinte nem lehet. Bár az utóbbi időben különösen a polgári pártok és bizonyos jobboldali orgánumok napirendre tűzték az oktatás megreformálásának szükségességét, mégis úgy tűnik, a problémát mindenki csak kerülgeti, mint a forró kását, de a dolgok gyökerét senki nem meri bolygatni.

Svédországban a legalacsonyabb jövedelemadó ma 25 százalék. Akik jobban keresnek, több adót fizetnek, bár azok, akik keresete igazán magas, jövedelmükhöz képest aránytalanul keveset. Az adó mértékét a polgári pártok mindig csökkenteni akarják, a baloldali pártok, beleértve a szociáldemokratákat, mindig emelni. Az átlagsvéd nettó fizetésének legalább felét a lakbérre, közös költségre vagy annak a bankkölcsönnek a törlesztésére fordítja, amiből a házát vette. A fennmaradt összegből fizeti a rezsiköltségeket, vásárol élelmiszert, egyebeket, és él.

Svédország híre a nagyvilágban mindig jó volt. A külföldre távozó svédek mégis úgy gondolják, hogy bár a világban nem mindenütt jó, de otthon sem a legjobb, és vannak országok, ahol jobb, mint otthon.

A szerző Svédországban élő író