Donald Trump, aki megtörte a jeget

A republikánus elnökjelölt jól érzékelhetően az amerikai kisemberekhez akar szólni.

Csakhogy az állandó amerikai katonai intervenciók és számtalan, az Egyesült Államokkal együttműködő diktatúra támogatása egyre nagyobb ellenszenvet váltott ki a világban, és az olyan látványos kudarcok, mint Irak káoszba és terrorba süllyedése, kétségessé tették az amerikaiak erkölcsi alapját arra, hogy a világ ügyeit kizárólagosan intézzék. Az amerikai gazdaság nyilvánvalóan jól teljesít, viszont olyan viharfelhők gyülekeznek az Egyesült Államok fölött, amelyek már a hétköznapi ember szintjén is éreztetik hatásukat. Kezdve ott, hogy miközben amerikai pénzen Irakban hidakat építenek – amit aztán a helyi erők folyton lerombolnak –, az amerikai infrastruktúra kezd leépülni. Az amerikai államadósság rendkívüli mértéke és az a tény, hogy az államkötvények több ezer milliárd dollár értékben olyan kezekben vannak, mint Kína, Japán, Szaúd-Arábia, szintén felveti a kérdést, jó irányba megy-e az ország. Nem is beszélve a katonai kiadások elképesztő mértékéről, miközben a szociális hálón egyre nagyobb lyukak tátonganak.

A jelenlegi elnök, Barack Obama nem okozott túl nagy meglepetést, amikor szépreményű kampányígérgetéseit lépésről lépésre feladta. Köztudomású, hogy kampányát a korábbi elnökök támogatási összegét is túlhaladóan segítette a Wall Street. Donald Trump más típusú elnökaspiráns. Nem tűnik globális sakkfigurának, szavazói is meglátják benne a klasszikus értelemben vett hazafit. Olyan személyiségről van szó, akit láthatóan irritálnak a városi értelmiségiek, aki a vidéki Amerika hangját próbálja tolmácsolni egy erősen szűrt médiakörnyezetben. Látványosan és olykor botrányosan szakítani igyekszik a politikai korrektség félrevezető nyelvezetével, és inkább kimondja azt, amit gondol, még ha ezzel megbánt is másokat. Sokszor nyers, erőteljes fellépése még a republikánusok körében is komoly ellenérzésre talált, és a párt egy része elfordult tőle: a clevelandi elnökjelölő gyűlésre, ahol beszédet mondott, a Bush család el sem ment. Úgy látszik, még ott sem szoktak hozzá az őszinte beszédhez, igaz, erre hosszú időn keresztül nem is volt túl sok alkalmuk.

Az áttörhetetlennek látszó polkorrekt médiafelületek Trump felléptével egyre sérülékenyebbé váltak azáltal, hogy a republikánus elnökjelölt a választási témák közé emelte Amerika valódi problémáit és az azokra adandó válaszokat, például a nagy nemzetközi kereskedelmi egyezmények elítélését. Eddig ilyesmire a politikai színtéren nem igazán volt példa, de Trumpnak az országra vonatkozó helytálló megközelítéseit mutatja meglepő és egyre növekvő népszerűsége. A globális érdekeket szolgáló ellenmédia persze nagyon erős, és Trump félreérthető, félremagyarázható kijelentéseire azonnal lecsapnak, minden eszközt megragadva lejáratására, ez pedig nyilvánvalóan elvesztett szavazatokat jelent. Annak lehetősége, hogy Trump esetleg visszavesz a birodalmi tempóból, igencsak felháborítja a globalizmust propagáló köröket és azok sakkfiguráit, mint a korábbi NATO-főtitkárt, Anders Fogh Rasmussent, aki egy interjúban kijelentette: „Ha az Egyesült Államok befelé húzódik, és magába fordul, olyan űrt hagy maga után, amit a rosszfiúk töltenek be.” Pedig könnyen lehet, hogy Trump esetleges elnökké választása valóban változást jelent majd az Egyesült Államok által vezetett világrendben.

Ingatlanbirodalmát Trump egy vidéki farmer nyakasságával építette föl, így lett a gazdagok között is az egyik leggazdagabb. Talán ő maga sem gondolta komolyan, hogy megnyerheti az amerikai elnökválasztást, látva-ismerve a média befolyását és működését, a politikai háttéralkukat, de meg akarta mutatni, hogy van olyan erő, amely végre szakítani mer a globalisták fedezet nélküli ígérgetéseivel. Ide vezethető vissza éles elitellenessége is, amelynek Amerikában, de világszerte is egyre nagyobb tábora van. Jól érzékelhetően a kisemberek Amerikájához akar szólni, azokhoz, akik talán egyre kevésbé érzik magukénak szülőföldjüket, egzisztenciális bizonytalanságban élnek, és akiknek hangja mintha nem jutna el a legfőbb döntéshozókig. Ilyen értelemben Trump az amerikai telepesek és farmerek tradicionális értékeinek őrzője, ellentétben riválisával, Hillary Clintonnal, aki nyíltan az afroamerikai és spanyol ajkú társadalmi réteg (a „kisebbségek”) élharcosának mutatkozik.

Elképzelhető, hogy Trump – nyilatkozatai alapján erre lehet gondolni – a régi fényét akarja visszaadni az Egyesült Államoknak, meghirdetve Amerika erkölcsi megújítását, ezáltal újbóli naggyá tételét. Ez pedig könnyen izolacionizmust, az ország magába fordulását jelentheti: azt, hogy a 20. században kivont kard végre visszakerül a hüvelyébe, vagyis hogy abbamarad a globális menetelés és más országok állandó leckéztetése. Egyik jelszava: „Tegyük újra naggyá Amerikát!” Úgy tűnik, ő az első hírnöke annak a politikai szemléletnek, amely utoljára a két világháború között volt erős az Egyesült Államokban, de nagyon valószínű – akár győz most a választásokon, akár nem –, hogy „a szőke jégtörőt” mások is követni fogják. Nem tudható, hogy elnökként képes volna-e megvalósítani hangzatos ígéreteit, mindenesetre ha azoknak csak a felét teljesítené, az már igen érdekes fordulatot hozna nemcsak Amerikára, de a világ egészére nézve is. Trump ugyanis felvillantotta annak lehetőségét, hogy a kialakult játékszabályokat felrúgva lehet más politikát csinálni, amely szélesebb tömegek támogatását is bírja. Ehhez valódi problémákat kellett felvetnie, amelyek húsba vágók az amerikai tömegek számára, nem pedig olyanokat, mint hogy a világ összes terroristáját Amerikának kell felkutatnia és likvidálnia.

A szerző könyvtáros