Profiltisztítás?

Jól kitisztították a hazai irodalom és nyelvtan tanítását, illetve számonkérését.

A nyelvtan és a helyesírás gyakorlati ismerete az általános műveltség alapja. Akármit mondanak, ez az igazság. Műveletlen az az ember, akinek nincsenek alapvető nyelvtani és helyesírási ismeretei. Igaz, hogy a számítógépen van ellenőrző program, de igazán az tudja kezelni, akinek van fogalma a szabályokról. A helyesírás, a jó szövegalkotási készség és a helyes beszéd összefügg. Esetleg a nyilvánosan beszélők mellé is beiktatnak majd egy javítóprogramot?

A klasszikus rétorok azt tanácsolták a leendő szónokoknak – állami hivatalnokoknak, pártvezéreknek, államfőknek –, hogy írjanak sokat. Írás közben szokik hozzá ugyanis az ember a gondolatainak rendezéséhez, igényes kifejezéséhez, ami azután hat a beszéd színvonalára. Az esszéírás kiiktatása nemcsak a fogalmazást, hanem a nyilvános beszédet is silányítja, tönkreteszi. Ez volna a cél?

Az irodalomtörténet kiiktatása egyszerűen katasztrofális, sok szempontból, de ez hosszabb kifejtést igényelne. Most csak egy szempontra hívom fel a figyelmet. Egy kiváló amerikai retorikus, Ivor Armstrong Richards 1929-ben publikált, Practical criticism című könyvében kifogásolta, hogy a tanulók elemzés helyett életrajzokat tanulnak. Ez a könyv indította el többek között az „új kritikának” nevezett irodalomelméleti irányzatot, amely az elemzésekben kiiktatta a társadalmi és életrajzi hátteret, csak a műre összpontosított. Az irányzat az 1950-es években volt csúcsponton, begyűrűzése az 1960-as években nagy élményt jelentett az akkori magyar egyetemistáknak, ennek a bűvöletében élnek a mai irodalmárok idősebb generációi, ez hat a tantervkészítőkre. De ez már lecsengett! Igenis szükség van a mű kontextusára ahhoz, hogy igazán megértsük; egyensúlyba lehet hozni az irodalomtörténetet és a műelemzést. Különösen nálunk fontos az irodalomtörténet ismerete, ahol „a nemzeti lelkület irányítói mindig a költők és írók voltak”. Ezen a ponton van igazán ellentétben az irodalomtanítás szemlélete a Nemzeti alaptanterv szellemiségével.

Én nem végeztem próbaméréseket, mint az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársai, de szívesen beszámolnék kollégákkal, doktoranduszokkal, egyetemistákkal és érettségi előtt álló diákokkal folytatott beszélgetéseimről.

„Következetes és jogos profiltisztítás történt.” Igaz. De milyen? És miért jogos? El kell fogadnunk ezt a cinikus álláspontot? Hozzá kell járulnunk generációk tönkretételéhez? Teljesen jogosan tiltakozik a Nemzeti Pedagógus Kar, Hajas Zsuzsanna és mások. Én nemcsak a saját nevemben, hanem mint 1992 óta a Magyartanítás módszertani folyóirat szerkesztője, szerzőim – egyetemi, főiskolai, középiskolai, általános iskolai tanárok, tanítók – nevében tiltakozom.

A szerző professor emerita