Van-e kiút a labirintusból?

A következő két hónapban a spanyolországi pártok és a választópolgárok is vizsgáznak felelősségérzetből.

Ne szavazzatok harmadszor! Ezt üzente a választóknak mérgében és elkeseredésében Santos Juliá, a szocialista kötődésű spanyol politológus és történész a balliberális lap, az El País oldalain, miután a múlt hét pénteken újra kudarcba fulladt az alsóházban ezúttal az ügyvezető néppárti kormányfő, Mariano Rajoy kormányalakítási kísérlete. Ilyen még nem fordult elő a Franco-diktatúra (1939–1975) után helyreállított spanyol alkotmányos demokrácia történetében, hogy több mint 250 nap, majdnem kilenc hónap is elteljen megválasztott kormány nélkül. Az 1978-as spanyol alkotmány értelmében legalább fél évnek kell eltelnie két általános választás között, de a politológus is pontosan érzi, hogy a választók kezdik megelégelni a helyzetet. Fél év alatt hiába járultak az urnák elé kétszer is, az általuk felhatalmazott képviselők és pártok a jelek szerint képtelenek szót érteni egymással. Ideológiai ellentéteiken kívül a pártok gazdasági programjai is elválasztják őket, de önigazolási kényszerük is gátolja az egyetértést. Tovább ront a patthelyzeten, hogy a négy meghatározó spanyolországi párt vezetője közül három ki nem állhatja egymást.

Nem csoda, hogy az egyik katalán publicista, Francesc-Marc Álvaro is attól tart, hogy a demokrácia szó túlzásba vitt használata miatt a választópolgárok előbb vagy utóbb hátat fordítanak nemcsak a politikának, hanem ennek a politikai berendezkedésnek is, mert legalább 25 éve tart az egyre terhesebb és szinte szakadatlan választási kampány. VI. Fülöp király ezért úgy gyakorolt nyomást a pártokra, hogy hétfőn felszólította őket, érdemi párbeszéddel oldják fel a patthelyzetet. De csak október 31-ig van idejük, utána az uralkodónak sem lesz más választása, meg kell hirdetnie az újabb megméretést – karácsonyra, azaz december 25-re. Sovány vigasz, hogy három párt, a főleg centristának tartott Ciudadanos (Állampolgárok), a volt kommunistákkal koalícióra lépő, részben radikális baloldali Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) és az 1979 óta nem marxista, hanem piacpárti Spanyol Szocialista Munkáspárt, a PSOE törvényjavaslatot dolgozott ki, hogy egy héttel korábban tartsák a harmadik próbatételt, ne rontsák el a választók karácsonyát.

Azért is lenne ajánlatos megegyezniük egymással legkésőbb október 31-ig, mert egyáltalán nem biztos, hogy szeptember 25-én a baszk és a galíciai tartományi választások eredményei véget vetnek a patthelyzetnek, kedvezve az ügyvezető kormánynak. Az elszakadással még mindig nyíltan kacérkodó, de továbbra is nagyon megosztott katalánokról nem is beszélve. Carles Puigdemont, a katalán autonóm kormányfő gúnyosan megjegyezte a múlt pénteken meghiúsult második beiktatási szavazás után, hogy ha Madrid nem kapja össze magát, Katalónia befejezi, amit elkezdett, miközben a spanyoloknak még mindig csak ügyvezető kormányuk lesz. De szavait jelentősen árnyalja az a nem elhanyagolható tény, hogy az autonóm országrésznek még mindig nincs elfogadott költségvetése, amely nélkül viszont nem folytatható a függetlenségi folyamat sem. Katalónia szempontjából szeptember 28. a kritikus nap, amikor bizalmi szavazást tartanak Puigdemontról. Ha a kicsiny, de „királycsináló” pozícióba került antikapitalista párt, a Népi Egység jelöltje továbbra is diktálni akarja a feltételeket, és mégsem támogatja az autonóm katalán kormányfőt, bukik a függetlenségi folyamat, Madrid pedig némi levegőhöz jut. Ezért kifejezetten Madrid provokálására nyitották meg hétfőn Lisszabonban – Washington, London, Berlin, Róma, Párizs, Brüsszel és Bécs után – az immár nyolcadik katalán „követséget”. Augusztus közepén váratlanul Soros György neve is előkerült Katalónia kapcsán. A La Vanguardia akkor hozta nyilvánosságra a tényt és dokumentumait, hogy Soros Nyílt Társadalom Alapítványa 2014 januárjában 25 ezer dollárral támogatta a nem hivatásos katalán diplomaták (Diplocat) egyik barcelonai rendezvényét, amelynek témája többek között az euroszkepticizmus volt. Soros valamiért kiszemelte magának az FCC nevű, barcelonai székhelyű építőipari vállalatot is, amelyben rajta kívül a világ jelenlegi leggazdagabb embere, Bill Gates és az élbolyba tartozó mexikói nagyvállalkozó, Carlos Slim is folyamatosan növeli részesedését. A katalán fejleményekkel összefüggésben egy szempontból igen figyelemreméltó az Elcano, a spanyol külügyi intézet augusztusban közzétett országimázs-jelentésének egyik mérése: a megkérdezett portugálok 68 százaléka szívesen látná a spanyol–portugál politikai uniót. Nyilván a készülő katalán elszakadásra is gondolva. Öt évvel ezelőtt az utolsó hasonló, de közös közvélemény-kutatásban csak 46 százalékot mértek, a spanyolok csak 6 százalékkal maradtak le mögöttük.

A következő két hónapban előbb a spanyolországi pártok vizsgáznak felelősségérzetből, aztán a választópolgárok. De az Európai Unió is.