A hatalom és annak háttere

Hogyan kamatoztatja Amerika katonai és gazdasági erejét a világ legnagyobb megelégedésére?

Háttérhatalmakról fantáziálni retrográd pótcselekvés. Ugyanis minden hatalom a dolgozó népé, amely ezt a parlamenti demokrácia keretei között az egész társadalom fejlődése érdekében gyakorolja. Az utcai koldus ugyanúgy a maga egy szavazatával tudja befolyásolni a közpolitikai döntéseket, mint a multimilliárdos, aki egyébként a vagyonát tiszta versenyben, jó üzleti döntéseinek és élenjáró innovációs teljesítményének köszönhetően szerezte, és a legésszerűbb befektetési politikával mindnyájunk szebb jövőjét építi vele. Így érvényesül a szabad verseny és a jogbiztonság keretei között a közjó.

A törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom elválasztásával a törvény előtti egyenlőség szellemében virul a jogállam. A parlamenti többségért a felvilágosodott ész fegyvertárával nyílt küzdelmet folytató pártok kiválóan leképezik a társadalmi érdekviszonyokat. S mivel a fékek és ellensúlyok rendszerének következtében a kisebbségi érdekek is tiszteletben tartatnak, a történelem végére értünk, már csak a technika szédületes fejlődése csempész némi izgalmat az életünkbe.

Ezen élenjáró demokratikus berendezkedés legtisztább képviselője az Egyesült Államok, ahol a szabad verseny elve nemcsak a gazdaságban érvényesül közmegelégedésre, de a politikai rendszer is ezen alapul. Bárki jelöltetheti magát képviselőnek, szenátornak vagy akár elnöknek is, s ehhez a nagy cégek, pénzintézetek önzetlen támogatást is nyújtanak. A versenyben a legtehetségesebbek szerzik meg a legtöbb támogatást, amivel élve azután széles körben megismertethetik programjukat, s kerülhetnek döntéshozó pozícióba. Ebben a szabad és független sajtó is támogatja őket, amely szabadságát szintén a nagy tőkeerejű gazdasági szereplők altruizmusának köszönheti, amelyek hirdetőként vagy befektetőként nagy összegeket áldoznak arra, hogy a nyilvánosságot megóvják mindenféle állami beavatkozástól.

Törvényhozóvá választva e jeles nők és fér­fiak természetesen csak választókörzetük, államuk és a nemzet érdekeit tartják szem előtt. Ha időnként a nagy cégek embereit veszik maguk mellé tanácsadónak, az kizárólag a szakmai színvonal garantálása érdekében történik, s ha közéleti pályafutásuk lezárultával e cégeknél nyernek jól jövedelmező alkalmazást, azt kimagasló képességeiknek, tapasztalataiknak köszönhetik. Politikusi működésük során mindazonáltal csakis nyilvánosan meghirdetett és választói felhatalmazással megpecsételt programjukat hajtják végre, harag és elfogultság nélkül téve mérlegre szakmai és közösségi szempontokat.

A demokrácia fellegvárában a gazdaság is a hatékonyság elvei szerint szerveződik. Mindenekelőtt a nagy magánbankok magukra vállalják a pénzkibocsátás nyűgét, és legjobb erőiket a kormányzat rendelkezésére bocsátva mindent megtesznek a polgárok adójának ésszerű és takarékos felhasználásáért. Szakmai tapasztalataik révén gondoskodnak arról, hogy a politikai döntéshozók ellen tudjanak állni a populizmus kísértésének: annak, hogy a többségi elv helytelen értelmezésével a vagyontalan és alacsony jövedelmű többség rövid távú érdekeit követve túlzottan megcsapolják az alkotó kisebbség jövedelmét és a teremtő tőke nyereségét, olyan kétes célok érdekében felélve a jövőt, mint a szegénység enyhítése, az oktatási esélyteremtés vagy az egészséghez való állítólagos alapjog érvényesítése. A helyes pénzügyi egyensúly megtartásáért mindent megtesz a gazdaság által e cél érdekében szintén nagylelkűen finanszírozott tudományos szféra, és persze a szabad nyilvánosság, amely segíti a választópolgárokat öntudatosan felülemelkedni önző, partikuláris érdekeiken.

A nemzetközi kapcsolatok terén a kis és nagy népek egyenlő méltóságának elve érvényesül, valamint a szubszidiaritás: a helyi kormányok szabad belátásuk szerint intézhetik az egyszerűen megoldható feladatokat, mint például az alapfokú oktatás vagy a szociális gondoskodás, míg a nemzetközi tőkétől hathatós segítséget kapnak az olyan bonyolult rendszerek működtetéséhez, mint a bank- és biztosítói szféra, a kereskedelem, az energetika, a vízszolgáltatás vagy a bányaipar. A szegényebb nemzetek megsegítésének további jeles intézményei a hitelminősítők, amelyek éberen őrködnek a nemzetek gazdasági stabilitásán, szükség esetén akár érzékeny pénzügyi veszteségek okozásával ösztönözve azok vezetőit a fájdalmas, de szükségszerű reformok véghezvitelére. Méltán tartják például „bóvliban” az olyan országokat, mint Magyarország, amelyeknek az államadóssága majdnem a GDP nyolcvan százalékára rúg, miközben hosszú évek óta csak nehezen tartják az államháztartás hiányát 2,5 százalék alatt. Ellenben melegen ajánlják befektetésre az Egyesült Államok állampapírjait, hiszen itt az adósság alig haladja meg a száz százalékot, miközben a deficit időnként eléri a tíz százalékot. Az puszta véletlen, pontosabban a tiszta versenyben nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítmény az oka, hogy mindhárom nagy hitelminősítő amerikai székhelyű.

Több szempont is indokolja az Egyesült Államok kiemelt kezelését a hitelminősítés terén. A legfontosabb, hogy a Federal Reserve bankóprése önzetlenül és korlátok nélkül ellátja a világot papírdollárral, amely, levetve az aranyröghöz kötés terhét, sok mindenre használható, mindenekelőtt amerikai államkötvények vásárlására. Tekintettel kell lenni arra is, milyen nagy megterhelést jelent az amerikai költségvetés számára a demokrácia elkötelezett terjesztése, amely egyelőre csak részeredményeket hozott ugyan, de így is ezermilliárdokba került (és ekkora bevételt termelt a demokratikus rendszert önzetlenül finanszírozó hadiiparnak). Emellett gondoskodni kell a szabad piac globális fenntartásáról is. Az amerikai haderő mindig is vaskézzel csapott le a szabad kereskedelmet nacionalista ideológiák örvén veszélyeztető országokra, megelőzve azt a lehetetlen állapotot, hogy holmi önrendelkezésre hivatkozva retrográd kormányok akadályozzák az amerikai gazdaság technológiai fejlődéséhez szükségesnek ítélt erőforrásokhoz – versenyképes áron – való hozzájutást.

Meg kell védeni emellett a demokrácia földjét, az Egyesült Államok népét alig néhány ezer mérföldes közelségből fenyegető rosszindulatú, agresszív ellenségektől. Különösen két irányból fenyeget súlyos kihívás: a más országokat – félrevezetésből – ezer éve meg nem támadó Irán és a félelmetes haditechnikát felvonultató, rakétáit ezer kilométeres találati pontosságig fejlesztő Észak-Korea felől. E fenyegetések elhárítása érdekében nincs helye semmiféle garasoskodásnak, amit a hadiipari cégek hathatós támogatásával posztjukra juttatott, nemzeti felelősségtől áthatott politikusok – pártállástól függetlenül – eddig mindig át is láttak. A nemzetvédelmi szempontból nélkülözhetetlen rakétavédelmi rendszer részegységeit megnyugtató, száz kilométernél is nagyobb távolságra telepítik Oroszországtól, így az csak magára vethet, amiért túlérzékenységében ideges reakciókat mutat.

###HIRDETES2###

A nemzetek demokratikus önrendelkezését különösen hatékonyan támogatják azok a beszélgetőhálózatok, amelyekben vezető pénzintézetek és nagyvállalatok képviselői, nagyhatalmak aktív és visszavonult politikusai, nemzetek feletti szakmai szervezetek, valamint a szabad és független sajtó vezetői értékes idejüket nem sajnálva rendszeresen összejönnek, hogy a világ jobbításának lehetőségeiről nyílt eszmecserét folytassanak. Ezek a hálózatok egyben a tapasztalatátadás kiemelkedően hatékony fórumai is, így nem csoda, hogy a különböző demokratikus és szakmai megméretéseken jó eséllyel indulhatnak azok, akiknek módjuk volt részt venni egy-egy ilyen tapasztalatcsere-fórumon. Az pedig magától értetődő, hogy a résztvevők kiválasztása is átlátható, nyílt versenyben dől el, és arra különösen ügyelnek, hogy arányosan képviseltessék magukat a fejlődő világ szegényebb népei is.

Aki nem hiszi, járjon utána.

A szerző újságíró