Az internetes népszavazás lehetőségéről

Egyszerűen nem lehet mindenből viccet csinálni és infantilis módon kifigurázni.

Nehéz vitatni, hogy a mostani népszavazás során túlhajtott és költséges plakátoffenzíva zajlott, de megkérdőjelezni a referendum lényegét ettől még nem kellene. Látszólag igaza van az ellenzéknek, amikor azt mondja, hogy egy egyszerű, „csöndes” alkotmánymódosítással meg lehetett volna oldani a kérdést. Igen, de azzal nem terelődött volna akkora figyelem a kérdésre, mint így. A magyar népszavazás megkerülhetetlen európai köztéma lett, nem teljesen függetlenül az eredményétől. A figyelemfelkeltő eljárás azért is látszik szükségesnek, mert a betelepítés – a migránsok szétosztása – nem kifejezetten korrekt eljáráson alapulna: Németország lefölözné a migránsok tanultabbját, a jobb képességűeket, a nehezen kezelhetőket pedig szétterítené a tagállamokban. Jelenleg Németország nagyobb bevándorlótömeget tart el, mint amekkorára gazdaságilag szüksége lenne, s ennek negatív következményei most kezdenek megmutatkozni, mert a második és harmadik generációs fiatalok nem akarnak egy ateista (nem szerencsés kifejezéssel: ateista-keresztény) társadalomba beilleszkedni, ezért inkább a társadalmat akarják a maguk képére formálni. Ez a folyamat eddig csöndben zajlott, a német média összehangolt hallgatásával, viszont a migránsáradat kiváltotta társadalmi felháborodást és az összefüggéseket már nem lehetett a szőnyeg alá söpörni. Egy tabu ledőlt, vagy ledőlni látszik Európában.

Az is érthetetlen, hogy a demokratikus jogrendűnek mondott EU-ban miért istenkísértés egy népszavazás megrendezése, ha lényegbe vágó ügyről van szó, még ha szembemegy is a neoliberális felfogással. De Kósa Lajos elszólásával is nehéz mit kezdeni, aki szerint egy királyságban nem kérdezik meg a népet fontos ügyekben, mert vajon az alkotmányos monarchiaként definiált Angliában ugyan mi váltotta ki a brexitet, ha nem egy népszavazás? (Kósa talán diktatúrát akart mondani.) Könnyen lehet, hogy az angol példa adta itthon is az ötletet a népszavazás kiírásához. Ha így nézzük, akkor egy királyság adott példát demokráciából, a demokratikus elvekből a demokráciák összességének mondható EU-nak!

Egy népszavazás azonban túlságosan drága mulatság, főleg egy olyan országban, ahol a minimálbér 300 euró körül van. Ráadásul a népszavazáson való általános részvétel Európa-szerte nem mindig lépi túl az 50 százalékot. Nem alaptalanul vetette föl mostanában a szlovák Család Vagyunk mozgalom vezetője, Boris Kollár, hogy az érvényességi küszöböt 50-ről 30 százalékra kellene levinni. Csakhogy ebben az esetben már magának a népszavazásnak az értelme is megkérdőjeleződik, hiszen 30 százaléknyi néptömeget akár az uralmon levő kormánypártok is fel tudnak mutatni. Akkor meg minek a felhajtás?

Talán nem haszontalan felvetés, hogy a népszavazásra fordított összeget legalább részben a bérből, fizetésből élők egyszeri juttatására is értelmesebb volna felhasználni, mivel ez a pénz a kereskedelembe kerülve úgyis megtérül. Ennek a sokmilliárdnyi összegnek a kiváltására lehet, hogy megoldás lenne az interneten történő szavazás bevezetése, valamilyen komolyabb regisztráció útján. Miért is ne, hiszen az internet széles körben mindennapi használati eszközzé vált. Miért ne lehetne komolyabb célokra is fölhasználni? A digitalizáció számos területen hozzá tud járulni a hatékonyság növeléséhez, a bürokrácia és a költségek csökkentéséhez, miért nem élünk szélesebb körben ezzel az eszközzel?

A szerző könyvtáros