Sz. Zoltánhoz aggódó egyházasrádóci emberek riasztották a hatóságokat. A férfi egy ismerőse szerint sokat ivott, egyre nehezebb körülmények között élt, bár a szomszédok dolgos embernek ismerték meg. A feltehetőleg magányos életét a kutyájával megosztó Sz. Zoltánhoz viszont nem az érte való aggodalomból riasztották a rendőrséget: a hozzá kiküldött állatvédő egyesület tagjai úgy vélték, rosszul bánik a kutyával, nem eteti elég gyakran, láncon tartja. Másnap állatkínzás gyanújával feljelentést tettek. A rendőrök be is vitték az 59 éves férfit, aki a Vas Népe Online szerint otthonába visszatérve sírva panaszolta, hogy nem akar börtönbe menni, és nincs pénze a büntetésre sem.
Az egyesület közben az állatvédők napjainkban végzett tevékenységének egyik legfontosabb elemét is meglépte: posztolt a Facebookra. Méghozzá fotóalbumot: nyilván a mentés során különös fontosságú, hogy a vasi emberek szörnyülködhessenek egy szerencsétlen idős ember rossz életkörülményein. Persze nem csak ennyi történt. A Bors Online szemezgetett a szokásos kommentekből: volt, aki rohadéknak nevezte, más abbéli reményének adott hangot, hogy a pokolra jut. A férfi nem bírta tovább, felakasztotta magát, az öngyilkosság előtt pedig végzett a kutyával is. A Bors cikkének végén az alábbi, nagyon is beszédes konklúziót olvashatjuk: „a többség sajnálkozott a férfi halálán, de azt senki nem értette, hogy a kutyáját miért kellett megölnie, mielőtt magával is végzett”.
Valójában nincs min meglepődni, nem csodálkozhatunk, hogy az események idáig jutottak. Aki figyeli a közösségi oldalakon, kommentmezőkben folyó kommunikációt, régóta tapasztalhatja, hogy a közhangulat szerint az állatkínzás a lehetséges bűnök egyik legsúlyosabbika, és aki elköveti, azt előbb különös kegyetlenséggel meg kell kínozni, aztán húsz év börtönnel vagy egyenesen halálbüntetéssel sújtani. Míg például a nemi erőszak kapcsán rendre azt halljuk, hogy az áldozat biztos túl sokat ivott, és kihívóan öltözött fel, addig senki nincs, aki akárcsak egy sün eltaposását relativizálni, a bűnt kisebbíteni merné. Sorra borzolják a kedélyeket a különféle oroszlán- és gorillakilövések, a dühödt hozzászólók pedig vért követelnek. Máskor a kutyáját bántalmazó ablaka elé mennek tüntetni, vagy a levadászott állattal fotózó fiatal lánynak kívánják, hogy kerüljön börtönbe, és ott erőszakolják, amíg lehet.
A közös pont az elképesztő agresszión túl az aránytévesztés, vagyis inkább a dolgok súlyozására való teljes képtelenség. Merne ma Petőfi az ürgeöntésről verselni Arany Lacinak, azonnal feljelentenék kiskorú veszélyeztetéséért, és Kosztolányi is csak azért úszhatná meg, mert a „véresen megölt” rút varangy nem elég aranyos ahhoz, hogy méltó legyen az emberek sajnálatára. A kutyát kocsi után kötőt ugyanazzal a vehemenciával támadják, mint az ebet az út szélén hagyót, az őzet véletlenül elgázolót vagy a vadászt, aki teljesen törvényesen elejtett egy ragadozót: ha az állat kellőképp aranyos vagy nemes, máris indulhat a verbális lincselés.
Mindez némiképp elgondolkodtathat minket: biztos, hogy itt állatszeretetről van szó, és nem mondjuk reménytelen frusztrációról és embergyűlöletről? Meggyőződésem, hogy a „Tudta?” plakátkampányt nem lehetett volna végigvinni népharag nélkül olyan üzenetekkel, hogy hány embert téptek szét megvadult kutyák, vagy hogy a járványokat terjesztő állatok milyen veszélyesek tudnak lenni. Nem: olyan korban élünk, amikor az emberélet egyre inkább le-, míg az állatoké felértékelődik. Hogy Zimbabwéban ártatlan embereket gyilkolnak, hogy Mugabe alatt mennyi kegyetlenség és milyen gazdasági ámokfutás történt, az nem számít. De amikor elejtik Cecilt, az oroszlánt, mindenki felkapja a fejét. Így lett az internet világában az utóbbit kilövő férfi egy időre „a világ leggyűlöltebb embere”, miközben Mugabénak évtizedei vannak a pusztításra – a nyugati embert ez épp annyira fogja érdekelni, mint az, amikor már a századik zimbabweit eszik meg oroszlánok.
Természetesen nincs szó arról, hogy az állatkínzás és az illegális vadászat ne lenne törvénysértő, és az elkövetőknek ne kellene megkapniuk a jogos büntetésüket. Arról sem, hogy az állatvédelem ne lenne fontos és szép dolog. Itt másról beszélünk: az internetes lincselés természetrajzáról, arról, hogy néhány hatásos mondattal emberek tömegeit lehet ráuszítani valakire, akiről valójában mit sem tudnak. A Massachusettsi Műszaki Intézet (MIT) Moral Machine platformja nemrég azt a kérdést feszegette, a válaszadó melyiket találná rosszabbnak egy gázolási helyzetben: ha kiscicát ütne el vagy a piroson áthaladó idős asszonyt. A program egy klasszikus morálfilozófiai dilemmát illusztrál, és használata során kiderül, a válaszadó kit mentene meg inkább. Sima ügy – kommentelte egy felhasználó, aki a teszt során legtöbbször kutyákat mentett meg, és embereket „áldozott be”. Nincs min csodálkozni.
