Csúnyán pórul járt a közelmúltban Sam Allardyce. A 61 éves angol labdarúgóedzőt a Daily Telegraph újságírói húzták csőbe, amikor magukat ázsiai üzletembernek álcázva segítséget kértek az angol futballválogatott szövetségi kapitányától. Allardyce készségesnek mutatkozott: némi kenőpénz ellenében segített volna kijátszani az átigazolásokkal kapcsolatos FIFA-regulákat. Ám végül lebukott: a lap múlt hét elején nyilvánosságra hozta a történetet, amelynek folyományaként az angol szövetség (FA) vizsgálatot indított. Végül egy nappal a leleplező cikk megjelenését követően Allardyce közös megegyezéssel távozott posztjáról.
A fenti történet három nézőpontból is érdekes. Az első Sam Allardyce-é: meglepő, hogy egy az angol futballba ennyire beágyazódott figura képes volt azt hangoztatni, milyen könynyen kijátszhatók a szabályok, sőt ő is áthágta már őket.
Emellett furcsa az is, hogy a pályája legmagasabb pozíciójában lévő labdarúgóedző („álommeló”, ahogy Allardyce mondta), aki egyébként semmi különöset nem ért el karrierje során, és aki ráadásul jól is keres, miért van rászorulva arra, hogy számára aprópénznek számító kenőpénzért „dolgozzon”.
Big Samet – ahogy a szigetországban nevezik – ráadásul nem először gyanúsították korrupcióval: 2006-ban a BBC Panorama című műsorában vették elő. A gyanú szerint akkor fiával együtt két játékosügynöktől is kenőpénzt fogadott el, hogy adott labdarúgókat szerződtessenek. Tagadták ugyan a dolgot, ám a mostani leleplezés fényében könnyen lehet, hogy már jó pár éve folytatott ilyen tevékenységet Big Sam. Aki a bukását követően nem zavartatta magát, és elment nyaralni a spanyolországi Costa Blancára.
A másik nézőpont az újságíróké: lényeges szerepük van abban, hogy Allardyce végül csak hatvanhét napig és egy győztes meccs erejéig volt a posztján (ez egyébként hosszabb idő, mint ameddig Falus Ferenc főpolgármester-jelölt volt 2014-ben). Kérdéses persze, mennyire etikus, ha az újságírók valami másnak adják ki magukat, ám ilyen helyzetekben, amikor közügyekről, közéleti személyiségekről van szó, sokak szerint megengedett a módszer. Nem hiába mondják, hogy a média gyakran negyedik hatalmi ágként viselkedik: ahogy Schmitt Pál köztársasági elnök sorsát, úgy Big Samét is végső soron újságírók alakították. Hogy ez mennyire etikus, döntse el az olvasó;
én úgy vélem, nem feltétlenül szerencsés, ha a média képletesen „kivégez” közéleti személyiségeket
– márpedig a Telegraph ezt tervezi, hiszen sorozatot szentel az efféle korrupciós ügyeknek.
A harmadik nézőpont az FA-é. Az angol szövetség profin kezelte a helyzetet: egyrészt azért, mert Allardyce-t nem alázták meg még jobban, közös megegyezéssel távozott, nem kirúgással. Másrészt – és ez a fontosabb – nem hagyták, hogy egy ilyen ügy következmények nélkül maradjon. Az FA állítása szerint nem volt könnyű dolguk a döntés meghozatalakor, de egy szövetségi kapitánynak példát kell mutatnia. A szövetség volt vezetője, Greg Dyke szerint aki ezen a poszton dolgozik, „fehérebb kell hogy legyen a fehérnél” – más kérdés, hogy a 2006-os gyanúsítások óta már sejteni lehetett, hogy Allardyce nem feltétlenül fehér. A korábbi szövetségi kapitányt, Roy Hodgsont biztosan nem kapták volna el azzal, hogy kenőpénzt fogad el, vagy korrupciós ügybe keveredik – véli Dyke.
Fehérebb a fehérnél – bár minden pozícióra így tudnánk választani megfelelő szakembert!
Persze tudjuk, hogy a magyar közélet is hemzseg a Big Samhez hasonlatos nagyszájú, szakmai tudással nem feltétlenül megáldott, de rendkívül simlis figuráktól
– mind a politikából, mind a futballból tudnánk hazai példákat hozni. Ám Allardyce története azt mutatja, vannak még országok, ahol az ilyen tettek nem maradnak következmények nélkül.
###HIRDETES2###
