A Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) Politikai Bizottsága szeptemberben döntött arról, hogy Rajk Lászlót, Pálffy Györgyöt, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást a Kerepesi úti temetőben, a kommunista mártírok díszhelyén kell eltemetni. Az időpont kiválasztásában az is szerepet játszott, hogy október 6-án Gerő Ernő és Kádár János, akik a koholt vádak előkészítésében felelősek voltak, külföldön tartózkodtak. Az első tervek szerint a gyászszertartást zárt körben tartották volna, de az egykori rabok nyomására a pártvezetés engedélyezte a nyilvános temetést. Becslések szerint több százezer ember volt jelen a szertartáson, s utána pár száz diák a Batthyány-örökmécseshez vonult, ÁVH-ellenes jelszavakat kiabálva. A rendőrség nem lépett fel ellenük, el sem tudták képzelni, hogy spontán akció volt – azt hitték, hivatalos demonstrációról van szó.
Rajk Lászlóról azóta is sok szó esik, a perben szereplő többi vádlottról jóval kevesebb. Sok közük nem volt egymáshoz, hiszen a terhükre rótt bűncselekményt, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedést nem követték el. A pert Sztálin egyik fixa ideája alapján konstruálták. Egy Kremnyov nevű szovjet tanácsadó 1948 nyarán kioktatta a frissen kinevezett belügyminisztert, Kádár Jánost, hogy az államvédelmi szerveknek a párton belüli ellenséget is üldözniük kell. Kádár beszámolt erről Rákosinak és Péter Gábornak, akik azonnal keresni kezdték a belső ellenséget. Rajkot 1949 májusában tartóztatták le, akkorra a koncepció már készen állt. A nagy nyilvánosságot kapott per 1949. szeptember 16-án kezdődött. A vádlottak padján Rajk mellett ott ült Pálffy György altábornagy, 1948 októberétől honvédelmi miniszterhelyettes, Lazar Brankov, a jugoszláv követség ügyvivője, Szőnyi Tibor, az MDP káderosztályának vezetője, Szalai András, az MDP káderosztályának helyettes vezetője, Ognyenovics Milán, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkárhelyettese, Korondi Béla volt csendőrtiszt, a Katonapolitikai Osztály alezredese, Justus Pál író, műfordító.
