Migrációról másképpen

Magyarországnak ma sem lenne késő tanulnia a romániai folyamatokból.

Néhány napja pusztító erejű információbomba robbant Romániában. Napvilágra került ugyanis egy tavalyi adatokra alapozott ENSZ-jelentés, amely szerint a háború által nem sújtott országok közül Romániában növekedett a leggyorsabban a kivándorlók száma. Mindez a számok nyelvén azt jelenti, hogy a szír diaszpóra növekedése (13,1 százalék, de ez érthető, hiszen az országban évek óta háború dúl, ezért az emberek menekülnek) után a külföldön élő románok közössége nőtt a legnagyobb arányban (7,3 százalék), őket pedig a lengyelek követik 5,1 százalékkal.

A globális migrációról szóló tanulmány szerint legalább 3,4 millió román ment el a szülőföldjéről, és a szakértők szerint ez a folyamat nemhogy alábbhagyna, inkább gyorsulni fog. Románok milliói élnek Olaszországban és Spanyolországban, ahol a legkönnyebb beilleszkedniük a hasonló nyelv miatt, de sokan vannak Franciaországban és Nagy-Britanniában is. Kezdetben többnyire mezőgazdasági idénymunkákra mentek (ekkor terjedt el az „eperszedők” kifejezés a külföldre távozott vendégmunkások megnevezésére), majd az ország uniós csatlakozása után, a szabad munkavállalásnak köszönhetően már bármilyen állásra jelentkezhettek. Korábban inkább otthon hagyták a gyerekeiket, a nagyszülők vagy rokonok gondjaira bízva őket, de most már teljes családok települnek ki – nem véletlen, hogy egy ideje Spanyolországban és Olaszországban a január 1-jén született, ezért a sajtóban nagy figyelmet kapó babáknak jellemzően román nevük van.

A nagymértékű kivándorlásnak köszönhetően Románia hivatalosan a negyedik Európában külföldön élő polgárai számát tekintve (az első Nagy-Britannia, őt követi Lengyelország és Németország), világszinten pedig a huszadik. A teljes lakossághoz viszonyítva viszont Romániából a polgárok 17 százaléka ment el, vagyis minden hatodik ember, míg ez a szám Lengyelország esetében csak 11 százalék. A romániai elvándorlás oka egyértelmű, a polgárok jobb életszínvonalon szeretnének élni. „Senki sem távozna, ha itt jól élne” – magyarázta az Adevarulnak Mihai Copaceanu pszichológus. Az emberek csalódásként élték meg, ahogy az ország helyzete az 1989-es forradalom után alakult. Egy másik felmérés alapján a kivándorlók többsége a képzettségénél jóval alacsonyabb színvonalú munkát kapott külföldön (tanárok szedik a gyümölcsöt, mérnökök mosogatnak vagy takarítanak), de így is jóval többet keresnek, mint otthon a végzettségüknek megfelelő munkakörben. Ez viszont az emberi erőforrások elpocsékolása.

A szakértő szerint van egy másik magyarázat is, ez pedig a ragályosság: külföldre megy valaki, jó munkát talál, és amikor hazalátogat, a többiek megirigyelik a jobb anyagi helyzetét, és szintén elindulnak. Van, hogy egy előőrs felderíti a terepet, és ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor szól a rokonainak-barátainak. Ez láncreakciót szül, így egész közösségek mennek el. Volt olyan Bákó megyei falu, ahol csak néhány öregember maradt, mindenki más átköltözött egy olasz városkába – a végén még a helyi ortodox pópa is felkerekedett, hogy kövesse híveit.

Külön kategóriát képeznek az egyetemi hallgatók, akiket nyugati egyetemek toboroznak, s a felsőfokú végzettségűek, különösen egészségügyi és informatikai területen. A marosvásárhelyi orvosi egyetemről például egész végzős évfolyamok tűntek és tűnnek el – el sem kezdik a munkát Romániában, már rezidensként Nyugat-Európát választják. Vannak, akik megpróbálnak hazatérni, de rájönnek, hogy ugyanakkora a bürokrácia és a korrupció, mint amikor távoztak. Ezért hamar meggondolva magukat, véglegesen nyugat felé veszik az irányt.

A szakértők szerint a migránsok derékhadát valóban az eperszedők alkották, vagyis a felsőfokú végzettség nélküli kétkezi munkások, akik azért tudtak érvényesülni Európában, mert a befogadó országokban azokra a munkákra nem volt helyi munkaerő. A mezőgazdaság mellett az építőipar a legnagyobb felvevőpiac, valamint a különféle háztartási munkák: gyermekfelvigyázás, takarítás, öregek gondozása. Ők ha otthon maradtak volna, akkor egyik napról a másikra tengődnének.

Az efféle migráció megállításának pofonegyszerű, de nehezen megvalósítható a megoldása: ez pedig a gazdasági helyzet javítása. Románia lakossága jelenleg az 1966-os szinten él, ráadásul az otthon maradottak elöregedtek, mert a román gyermekek jelentős része külföldön születik meg. Ennek köszönhetően keleti szomszédunkban az állandó lakosság száma évente két kisebb városnyival, nyolcvanezer fővel csökken, és ehhez hozzáadódik még negyvenezernyi friss migráns. Szakértők szerint az ország jelenlegi, 19 milliót meghaladó lélekszáma 2060-ra 14 millió körülire zuhan.

Úgy vélem, a romániai folyamatokat a magyar politikusoknak és szakértőknek is el kell kezdeniük tanulmányozni. Most talán még nem késő más kárán tanulni.