Obama felelőssége Trump térnyerésében

A populizmus térnyerését Amerikában nem lehet egyedül Obama nyakába varrni.

Lawrence Lessig harvardi jogász­professzor – a demokrata párt tagja és Obama támogatója – Republic, Lost (Elveszett köztársaság) című könyvében részletesen leírja Obama álláspontjának változását a kampányfinanszírozási reform kérdésében. Jelöltként Obamát pont az különböztette meg az akkori rivális Hillary Clintontól, hogy minden más problémánál előbbre valónak tartotta az igazságtalan és erkölcstelen politikai rendszer megváltoztatását.

Csak néhány idézet Obama kortesbeszédeiből: „Ha nem vagyunk hajlandóak kiállni a lobbisták befolyása ellen, és megreformálni ezt a romlott rendszert, akkor semmi sem fog változni.” (Columbia, Dél-Karolina, 2008. január 26.); „Azért indulok az elnökségért, hogy megváltoztassam a politikai rendszert.” (Indianapolis, Indiana, 2008. április 25.); „Tudjuk, hogy a lobbisták túlzott befolyása része a problémának. Ez a választás az esélyünk, hogy kimondjuk: nem hagyjuk többé, hogy az utunkba álljanak.” (Washington, DC, 2008. április 15.).

Obama, a jelölt tehát pontosan látta, hogy a politikai rendszer reformja nélkül nem lehet megállítani azokat a negatív tendenciákat, amelyek Amerika problémáit okozták. Tisztában volt azzal is, mindez mekkora ellenállásba fog ütközni a mostani rendszer befolyásos haszonélvezői részéről. Nem véletlenül volt kampányszlogenje a dacosan optimista „Yes, We Can”.

A 2008-as pénzügyi válság Amerikának recessziót, a Demokrata Pártnak viszont gyakorlatilag teljhatalmat hozott. A válság miatt dühös ameri­kaiak kisöpörték az addig kormányzó republikánusokat a hatalomból. A Fehér Ház, illetve a kongresszus mindkét háza demokrata kézbe került, ráadásul a demokrata párt egy republikánus szenátor átigazolása után a szenátusban obst­rukcióbiztos, 60 fős többséget élvezhetett. Minden adott volt arra, hogy Obama beválthassa fő kampányígéretét, és nekifogjon a korrupt politikai rendszer megreformálásának.

Elnökként azonban Obama prioritásai megváltoztak. Lessig könyvében részletesen leírja az elnök első két évének eseményeit. A pénzügyi válság szükséges – és dicséretre méltó – kezelése után úgy ítélte meg, hogy nagyobb sikerrel kecsegtet az egészségügyi reform, amely évtizedek óta szerepelt a demokraták programjában. Obama, a politikai rendszer reformját feladva, átvitte a törvényhozáson a ma Obamacare-ként emlegetett egészségügyi törvényt, jelentős engedményeket téve a gyógyszer- és biztosítólobbiknak. Hasonló sorsra jutott a bankrendszer reformja – melyet a Wall Street lobbistái annyira felvizeztek, hogy független szakértők szerint képtelen lenne elejét venni egy újabb pénzügyi válságnak –, a klímaváltozás elleni regulációcsomag – melyet az olajipar torpedózott meg – és számos egyéb, amúgy jóindulatú reformkísérlet. 2010-ben aztán a demokraták elvesztették az időközi választásokat, és azóta tart az iszapbirkózás a republikánusokkal, illetve a vele járó politikai bénultság.

Természetesen a populizmus térnyerését Amerikában, valamint a Trump-­jelenséget nem lehet egyedül Barack Obama nyakába varrni. Viszont Obama azzal, hogy – politikai éleslátása és kampányának központi ígérete ellenére – feladta a politikai rendszer reformját, a kampányfinanszírozás megváltoztatását, a lobbik és érdekcsoportok elleni küzdelem felvállalását, nagyban hozzájárult a kisemberek problémáira érdemben reagálni képtelen politikai elit elleni düh szításához. Márpedig ez a düh és a vele járó protestszavazatok dagasztják a Trump-féle amerikai populizmus vitorláját. Ebben Obamának, bármilyen fájó is kimondani, jelentős szerepe van, és ezt elnökségének örökségéből nem lehet majd kitörölni.