Törvényes útra terelt birtokpolitika?

A kiváltságos agrároligarchiának létérdeke az állami földbérlet megkaparintása.

Teljesen más jogkövetkezményei vannak az állami földbérletek felülvizsgálatának. Az indítvány itt egyértelműen visszamenő hatályú, mivel a szerzett földhaszonbérlői jogok alapjogi védelme szóba sem jöhet. A jogi érvek 2010. szeptember 1-jétől kívánják megsemmisíteni az állami föld bérbeadásának szabályait, így az ezután kötött valamennyi földhaszonbérleti szerződés és más jogcímű földhasználat juttatás (a pályáztatást nagy számban megkerülő megbízások is) elveszti érvényes jogalapját. Ettől az időponttól kezdve a szerződés megszűnik, folytatására a törvényes előhaszonbérlet sem ad elsőbbséget. A felek az alaptalan gazdagodás szabályai szerint elszámolnak a szolgáltatásaikkal, és a bérlő a földet köteles visszaadni az NFA-nak. Ez a szerv pedig csak – az alaptörvénynek megfelelő – új pályáztatási rendben juttathat földbérletet az arra jogosult pályázóknak.

Aki a nagytőke érdekeit szolgáló, a helyi gazdákat a földtől megfosztó jogi trükköket nem ismeri, fel sem tudja mérni, milyen horderejű lehet a földbérleti piacra és a vidék sorsára nézve, ha az Alkotmánybíróság úgy dönt, hogy helyt ad a felülvizsgálatnak. Számaránya szerint „csak” kétszázezer hektár állami föld bérletének a megszűnéséről és e földalap újraosztásáról van szó. De a számok önmagukban nem árulják el, hogy a kiváltságos agrároligarchiának – bár tőkeereje a földtulajdonszerzést is biztosítja – miért létérdeke az állami föld használata, így az állami földbérlet megkaparintása. A földalapról szóló törvény az állami föld vagyonkezelőjének korlátlan üzemméretet biztosít, mert egyéb (saját és bérelt) földjeinek területébe az állami föld használata nem számít bele. Még fontosabb, hogy az állami földbérlet 2020-ig – amíg a közös agrárpolitika támogatási rendszere fennáll – elsajátítási monopóliumhoz, az uniós és a kiegészítő nemzeti agrártámogatások elsődleges megszerzéséhez juttatja a tőkés társaságot mint földbérlőt. A mintagazdaságokról szóló kormányhatározat szerint – az állami ménesgazdaságot kivéve – csak nagyüzemi integrátor válhat mintagazdasággá, vagyis olyan konzorciumóriás, amely legalább öt éve a termékpálya legalább két területén (ezek közül az egyik kötelezően az alapanyag-előállítás) a termékek legalább kétharmadát állítja elő. Az ilyen céget – így a kormányhatározat – az uniós agrárfejlesztési támogatás pályázatánál az értékelés során kötelesek előnyben részesíteni. (Ezt a kiváltságot több adókedvezmény egészíti ki, továbbá a mintagazdaság egymilliárd forintot meghaladó beruházása nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek számít, így automatikusan zöld utat kap.)

Ez teszi érthetővé, hogy az állami földprivatizációnál miért nem került dobra az a százezer hektár, amely ötven évig a kiváltságosak haszonbérletében áll. A mostani földtulajdonszerzés számukra nem lett volna jó üzlet: a piaci földbérnek csak 20-30 százalékát fizetik, az elővásárlási és elő-haszonbérleti joguk miatt más nem juthat a föld birtokához, a földhasználati jogcímük pedig megkülönböztetett támogatásokhoz juttatja őket. Ez előrevetíti azt a politikai nyomást, amellyel az agrároligarchia gátolni kívánja majd kiváltságainak alkotmánysértés címén történő megnyirbálását.

A felülvizsgálat érdemi tartalma a nemzetközi és a közösségi jogból ered. Az említett ENSZ-dokumentum több cikkelye ugyanis megköveteli, hogy az egyezményben részes állam a köztulajdon védelme és a közpénzek megfelelő kezelése érdekében olyan közigazgatási rendszert működtessen, amely – különösen a pályáztatás során – előre meghatározott, objektív, ellenőrizhető feltételeken alapul, így a döntések számon kérhetőségét és a jogsértések (főleg a korrupció) kizárását a bírósági felülvizsgálat, a hatékony fellebbezési rendszer szavatolja. A bíróság indítványában kifogásolt normák ezt a követelményt nem teljesítik. Fontos, hogy mind a birtokpolitika elveit, mind a pályáztatás rendjét a jelenleginél csak magasabb szintű jogforrás, tehát sarkalatos törvény szabályozhatja. Kiszivárgott hírek szerint a kormány – nem tudni, milyen koncepció szerint – változtatni kíván a birtokpolitika elvein. Számításait az alkotmányossági felülvizsgálat keresztülhúzná: a parlamenti ellenzék (legalább egy részének) egyetértése nélkül e kérdésben nem születhet jogszabály, a kompromisszumhoz vezető alkuk pedig az új birtokpolitikába beilleszthetnek olyan nemzetstraté­giai igényeket is, amelyek számon kérhetővé teszik a kormány birtokpolitikájának a végrehajtását. Ilyen lehet a régóta ígért mezőgazdasági üzemszabályozás bevezetése is, de nem az agrároligarchia, hanem a kis- és középüzemek érdekében.

Egy jogszabály törvényességéről bárki szabadon vélekedhet, de annak az alaptörvénnyel való összhangját csak az Alkotmánybíróság vizsgálhatja. Ezért nem érdemes találgatásokba bocsátkozni a Fővárosi Törvényszék felülvizsgálati indítványának sorsát illetően. Az érdemi döntés sokáig amúgy sem várathat magára: az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezésre az egyedi ügyben alkalmazandó jogszabálynak az alaptörvénnyel való összhangját soron kívül, de legkésőbb kilencven napon belül köteles felülvizsgálni.

A szerző az MTA doktora, professor emeritus