Fodor József 1956-ban a Magyar Írók Szövetségének elnökségi tagja volt. Szerény képességű költő, aki idős korára úgy döntött, hogy teljes odaadással támogatja az 56-os forradalom hóhéra, Kádár János rendszerét. A Recsk poklát megjárt Faludy Györgyöt fiatalkorában barátság fűzte Fodorhoz, de annak 56-os pálfordulása véget vetett ennek. Faludy „Jegyzetek a kor margójára” című, 1994-ben megjelent (Villon kiadó) könyvében Fodor Józsefről leírja, hogy ő az 50-es években az Új Idők lapnál dolgozott, és miután megjelent egy verseskötete, azzal többször is meg akarta ajándékozni Faludyt, aki megunva a tolakodást, azt füllentette, hogy már megvette Fodor kötetét. Erre Fodor szemrehányóan mondta: „Nem, te nem vehetted meg, hiszen eddig egyetlen példányt sem adtak még el.” Faludy írásában beszámol egy 1956. október végén az írószövetségben lezajlott ülésről, ahol ő javaslatot tett több korábban onnan kizárt író és költő – így Márai Sándor, Zilahy Lajos, Cs. Szabó László és mások – visszavételére. Az ülés elnöke jelezte, hogy szavazásra nem is kell feltenni a javaslatot, mert azzal mindenki egyetértene. Ekkor Fodor felpattant, és így tiltakozott: „Nem értek egyet, ezek a hazaárulók maradjanak ott, ahol vannak.” (Mintha Havas Szófiát hallanánk.)
Faludy így folytatja: „Ekkor jöttem rá, hogy Fodor mit akar. Közel a hatvanhoz, miután nagy költőnek képzelte magát és semmi sikert nem ért meg, elhatározta, hogy a hatalomhoz fordul támogatásért. Már akkor az írószövetségben sejtette, hogy a Szovjetunió győz. Utóbb Kádár mellé állt, denunciáns cikkeket írt letartóztatott írók ellen, és rossz magyarsággal a nagy Eszme diadalát zengte. Kossuth-díjat kapott, nagy lábon élt, de ez sem segített versein.”
Amikor Kádárék Mosonmagyaróvárott emlékművet állítottak azoknak az ávósoknak, akik száz-egynéhány tüntetőt legéppuskáztak, az emlékműre Fodor Józseftől rendeltek verset, ami így szólt: „Oh, az a nap a szivembe csap / Midőn a csőcselék / A párt felszentelt csillagát / Lábával zúzta szét. / És folyt a vér, / Hótiszta vér / Könyvek hamvát vitte a szél… / Akkor is tudtam: Lenin él! / »Ávós kutya! Gaz Kucsera!« / Hallom a söpredék / Ordítását, s a hang ma is / Fájón szivembe tép. / De nem akadt egy pillanat, / Hogy lettem volna ingatag! / Tudtam a Párt / A Párt él! / Jön még kutyára dér! / Szent halálotok, hős fiúk, / »Ávós kutyák« – itél, / Igaz ember, vagy talmi gaz, / Ki rólatok beszél. / Mert a hazában az lehet csak, / Az lehet igaz, / Kiben hullástok emléke / Örökmécsesként virraszt.”
Faludy György ezután beszámol arról, hogy az „undorító versikét” leközölte a Londonban 1957. november 1-jén megjelent Irodalmi Újságban, egyrészt azért, hogy lássák az olvasók, hová züllött Fodor József, meg azért is, hogy a Bank of England útján át tudjon utaltatni 10 font honoráriumot a szerzőnek. Faludy további terve is sikerült. Fodort a Londonból érkezett 10 font miatt bevitték az ÁVH központjába, majd azzal engedték ki, hogy a pénzt köteles visszautalni, de Faludy ezt letiltatta a londoni banknál. Utóbb levelet kapott Fodortól, aki a „régi barátságra hivatkozva” segítségért könyörgött. Faludy így válaszolt: „Vegyél a 10 fonton virágot, vidd a forradalomban elesett magyar fiatalok sírjára a Kerepesi temető 311-es parcellájánál, és küldjél erről fényképet.”
