Az olvasók, akik állampolgári jogaiknál fogva egyben szavazók is, mély csalódásuknak adtak hangot. November 19-én jelent meg Liz Spayd szerkesztő tollából egy, a kiadóénál kevésbé diplomatikus, őszinte hangvételű, az olvasói reakciókat jól ismerő írás. Spayd elismeri a lap által elkövetett hibákat, s kiemeli, hogy meglepetésére a kampányról szóló tudósításokkal a liberális olvasók is elégedetlenek voltak.
Vajon miért volt általános az elégedetlenség? Mert ez a fő kérdés. Tudja-e a média, milyen sajtóra vágynak az emberek? Tudja-e, miért bosszantja őket, ha a tájékoztatás feltűnően részrehajló és elfogult? És megújulhat-e, ha ennek nincsen tudatában?
A nem demokrata érzelműek sértve érezték magukat, mert Trumpot egyfolytában és kizárólagosan gúnyolták, a rá szavazókat pedig megbélyegezték. A Clinton-pártiak pedig arra jutottak, nekik nem arra lett volna szükségük, hogy a lap cirógassa a liberalizmusukat, s egyúttal részrehajló kampánytudósításokkal félrevezesse őket. Az olvasók, itt is, ott is, nem a méltányosság hiányát, hanem a hamis helyzetértékelést nehezményezték. Hogy nem azt a valóságot kapták a lap visszatükrözésében, amely valóság Trumpot győzelemre juttatta.
Ha Trump győzelmének csak egy hozadéka lesz, hogy a médiának (Amerikában) szembe kell néznie saját magával, teljesítményével, a valósághoz való viszonyával, bekötöttségeinek ártalmas voltával, akkor ez máris eredmény. Úgy látszik, az olvasó manipulálhatóságának mégiscsak megvannak a határai. Tévedés azt gondolni róla, hogy beéri azzal, ha önnön véleményét olvashatja. A csalódott demokrata párti érzelmű olvasó Trump győzelme láttán először meghökkent, aztán bosszús lett, mert úgy érezte, még lapja is az orránál fogva vezette.
