A stílus maga az ember – hallhattuk számtalanszor Georges-Louis de Buffon tételmondatát. S bár a francia természettudós a stílusban az írás rendjét és lendületét kereste, talán nem tévedünk nagyot, ha ítéletét az írott szövegen túlra is kiterjesztjük, és napjaink közszereplőin mérjük le az igazságát – bár a legtöbb hazai közéleti esemény kapcsán a stílus és az elegancia fogalmai nehezen alkalmazhatók.
November 19-én elhallgatott a Class FM. Az előzmények ismeretesek: az adó frekvenciaengedélye lejárt, a médiahatóság pedig piaci érdekekre hivatkozva nem hosszabbította meg azt. Döntésük értelmezéséhez nem árt tudni, hogy miközben a piaci versenyt féltve elkaszálták a Class FM-et, Andy Vajna rádiójának, a Rádió 1-nek jelentősen bővítették a sugárzási területét, így Budapest mellett már a fél országban fogni lehet a kormánybiztos adóját. A Class FM volt Magyarország legnépszerűbb rádiója, több mint 2,5 milliós napi hallgatottsággal. Elnémítása így elemi érdeknek látszott, már persze ha feltételezzük, hogy Andy Vajnát ezen a piacon is a csúcsra kívánják röpíteni.
A Class FM hallgatottságát a Morning Show című reggeli műsor dobta meg jelentősen. A Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc vezette produkció kultikus státust szerzett az előző hét évben, millióknak indította el a napját.
Sebestyén munkássága jól ismert: ha egyetlen nevet kellene kiemelni a kereskedelmi szórakoztatás világából az elmúlt évtizedekből, tízből kilencen rá voksolnának. Ez azt is jelenti, hogy a szavainak súlya van. Akkor is, amikor a homoszexuálisokon vagy az egyetemi gólyatáboros nemi erőszak áldozatán gúnyolódik, és akkor is, amikor a celebritások emésztési szokásait elemzi. Balázs ma Magyarországon véleményformáló erő.
Ezért sem mindegy, hogyan kommunikálja munkahelye ellehetetlenítését. Olvashattuk sok helyen, milyen botrányosan végződött a Morning Show története. Amint kiderült, hogy nem hosszabbítják meg a rádió frekvenciaengedélyét, a műsorvezetők úgy döntöttek, lelépnek. Ez persze nem egyezett a vezetőség elvárásaival, összerúgták a port, elindult az üzengetés. Még a jó előre beharangozott utolsó adás is veszélybe került, mert nem volt biztos, beengedik-e egyáltalán a műsorvezetőket az épületbe. A műsor végül elkészült, Balázsék pedig hangsúlyozták: sajnálják, hogy ilyen csúnya, ilyen „magyar véget” ért a Morning Show.
Később a 168 Órának adott interjújában Balázs elmondta, hogy mint minden politikai akaratból létrejött rádió, a Class FM is „bűnben fogant”. „A média rohadtul átpolitizált” – mondta, majd hozzátette, a hatalmi nyomás az ő műsorukon nem érződött. Őket senki sem irányította, vagyis a Morning Show egy független márkanév, amely ugyanúgy ért véget, ahogy elindult: politikai akaratból. „Nagy magyar átok, ami rajtunk ül. Az elegancia, a nagyvonalúság, a szép befejezés nem jellemző ránk” – fogalmazta meg saját tételmondatát a műsorvezető.
Vagyis Balázs – és milliós hallgatótábora – világában létezik egy velejéig korrupt rendszer, amelynek közepén, mint a cápáktól hemzsegő óceánban egy idilli kis sziget, a maga romlatlan élővilágával, ott a Morning Show. Így pedig a műsort bármelyik rádióba elvihetik, hiszen a függetlenség szavatolja a hitelességüket, akárkinél is dolgoznak majd.
Ha Georges-Louis de Buffon nem tévedett, akkor Balázs és műsora nem is igen köthet ki másnál, mint Andy Vajnánál, vagyis a Rádió 1-nél. Csak hogy megtörjék a magyar átkot.