Általánosan elfogadott nézet, hogy a magyar rendszerváltás félbemaradt, s minden párt választási ígéretei között szerepelt már és szerepelni fog még, hogy majd ők befejezik. Olykor elhangzik olyan dühödt vagy elkeseredett vélekedés is, hogy csak valami hatalmi átrendeződés történt, amit nem lehet rendszerváltásnak minősíteni, de ez végletesen pesszimista álláspont. A magyar rendszerváltás kétségkívül végbement, hiszen az állami tulajdon kizárólagossága után többségbe került a magántulajdon, s nem mellékesen: egypárti diktatúrából többpártrendszerű parlamentáris demokrácia és jogállam lett. (Az más kérdés, hogy mindez hogyan működik.) Viszont tény, hogy voltak olyan időszakok, amikor félő volt, hogy a rendszerváltás folyamata megszakad.
1988 elején az MSZMP számos tagja tartotta reformpártinak magát, de közülük még a legmerészebbek sem gondoltak többpárti demokráciára. Ragaszkodtak az egypártrendszerhez, s azt az egy pártot továbbra is mindenhatónak gondolták, amely a szükséges változásokat levezényelve hamarosan megoldja az ország gondjait. De a pártelit többsége a reform alatt Kádár és kivénhedt káderei leváltását és az ezzel járó kisebb fazonigazítást értette. Akkoriban terjedtek el olyan tartalom nélküli varázskifejezések, mint „modellváltás” vagy „szocialista liberalizmus”. Május 22-én, az MSZMP KB pártértekezletén Grósz Károly miniszterelnök vezetésével puccsot hajtottak végre Kádár és hívei ellen, megfosztva őt minden hatalmától és befolyásától. Megszabadították pártfőtitkári tisztségétől, teljesen súlytalan pártelnöki pozíciót kreálva számára, öreg harcostársait pedig kiszorították a párt vezetőtestületeiből. Grósz teljhatalomra tett szert, s elég erősnek vélte magát és pártját, hogy megvédje a szocializmus vívmányait az egyre határozottabb változásokat követelő civil társadalommal szemben. Az év folyamán sorra alakultak különböző egyletek, klubok, szervezetek, szövetségek, nem egy azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha lehetséges lesz, politikai pártként lép fel. De Grósztól távol állt ezen társulatok követeléseinek teljesítése. Többször kijelentette, hogy többpártrendszerről, Nagy Imre rehabilitációjáról, az „ellenforradalom” átértékeléséről szó sem lehet. Június 12-én a munkásőrparancsnokok értekezletén arról szónokolt, hogy az ellenzékiek és az ellenség aktivizálódik, de ha a helyzet megköveteli, a vezetés adminisztratív eszközöket is igénybe vesz ellenük. Erre négy nappal később sor került, mert Nagy Imre és társai kivégzésének negyvenedik évfordulóján a rendőrség több helyen is szétverte a megemlékezni gyülekező tömeget.
Ám a lakosság nem ijedt meg. Augusztusban harminc év után először sztrájkot szerveztek. Az ősz folyamán több, tízezreket megmozgató tüntetést tartottak. De szervezkedett a kommunista reakció is. November 11-én öreg partizánokból, ÁVH-sokból és pufajkásokból megalakult a Münnich Ferenc Társaság. Majd elhangzott Grósz Károly hírhedtté vált fehérterroros beszéde. A budapesti pártaktíván ijesztgette így a hallgatóságot: megnőtt az ellenséges, polgári restaurációs erők agresszivitása. „Eltúlozzák a többpártrendszer lehetőségeit, felnagyítják vélt előnyeit. Új, korszerű és hatékony működő szocializmust tudunk létrehozni, ha nem, az anarchia és – ne legyenek illúziók – a fehérterror fog eluralkodni.” Hiteles információk szerint Grósz katonai puccsra és rendkívüli állapot bevezetésére készült. De ahhoz sem itthon, sem a Nagy Testvérnél nem kapott támogatást. Amikor hírhedt szónoklatát elharsogta, Szegeden megalakult az MSZMP első reformköre, amelyet többtucatnyi hasonló követett. Olyan párttagok hívták életre, akik belátták, hogy a valódi változásokhoz többpártrendszerre és valamiféle hatalommegosztásra van szükség. Bár a szabad választások elfogadásához csak egy évvel később, a pártszakadás idején jutottak el.
