Szavakkal kikövezett utak

Hatalmon lévők és hatalomra törekvők terelgetik szüntelen gondolatainkat.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a szólásszabadság lényege: bárkinek joga van azt mondani, amit akar. Ugyanakkor kifejtették, hogy a véleménynyilvánítás joga nem azonos azzal, hogy mit lehet, illetve mit célszerű kimondani. A szólásszabadság nemcsak jogokkal, hanem kötelességekkel is jár. A szólásszabadsággal visszaélni nem szabad. Tegyünk különbséget cenzúra és szerkesztés között. A hagyományos médiaszolgáltatók etikáját és szakmai színvonalát az alternatív digitális médiára is kiterjesztenék. A nyilvános beszélgetések szereplői szomorúan állapították meg, hogy a közmédiával szemben egyre nagyobb a bizalmatlanság, ezt kutatási eredmények is alátámasztják; mivel pedig a technika egyre nagyobb teret enged mindenféle véleménynek, ezért minél nagyobb a kínálat, annál nagyobb szelekcióra volna szükség.

A felvázolt problémák orvoslására több javaslatot is tettek. Többek közt, hogy már az iskolákban a nyilvánosság tudatos használata felé kellene orientálni az ifjúságot, hogy létre kellene hozni a médiára vonatkozó alaptörvényt vizsgáló bizottságot, továbbá hogy egyes intézmények felvilágosító szerepét növelni lehetne, illetve hogy a politikának erősítenie kellene azokat a törekvéseket, amelyek a média- és sajtószabadság kérdésében a nemzeti különbségeket támogatják, hiszen a média a demokratikus infrastruktúra része.

„Milyen különös: amikor a szólás­szabadságról beszélünk, legtöbbet arról esik szó, hogyan lehetne azt korlátozni” – jegyezte meg Maria Abrahams­son, a polgári Moderaterna párt par­lamenti képviselője az egyik kerek­asztal-beszélgetésen. A szólásszabadság korlátozása, a gondolatok „terelgetése” mellett a hatalom birtokosai, illetve a hatalomra törekvők köztudottan az oktatást és a kultúrát szokták még megcélozni. „Történelmi tapasztalat, hogy a totalitárius ideológiák legelőször is a kultúrát és a szólás szabadságát próbálják korlátozni és ellenőrzésük alá vonni” – szögezte le az a svéd kulturális és demokrácia­miniszter, Alice Bah Kuhn­ke, akit éppen most ért kemény bírálat, mivel a kultúra úgynevezett norma­kritikus szemléletétől még a múzeumok sem menekülhetnek.

Pedig nem kell ahhoz totalitárius ideológia, hogy a kultúra vagy a szólás szabadsága ellenőrzés alá kerüljön. Elegendő anyagi okokra hivatkozni, ha egy újság megszűnik, vagy létrehozni egy mamutintézményt, mint a Magyar Művészeti Akadémia, vagy összevonni két össze nem illő intézményt, illetve funkciót, példa erre a Balassi Intézet betagolása a Külügyminisztériumba. Hogy svéd példát is említsünk, térjünk vissza az úgynevezett normakritikus szemléletre, melynek veszélyére Ola Wong hívta fel a figyelmet azóta szinte ikonikussá vált cikkében: „A jelenleg uralkodó norma az, hogy a kultúra a népet helyes gondolkodásra tanítsa. A zöldpárt (Miljö­partiet) kultúráért felelős bizottsága által készített jelentés szerint a kultúra feladata az, hogy egy maradandó társadalom építését szolgálja. A múzeumok feladata az lesz, hogy a politika támogatására neveljék a látogatót. A gyűjtemények a legjobb esetben is csak ennek a célnak kellékei és mézesmadzagjai. Azokat a kultúrákat pedig, amelyek a bemutatott tárgyakat létrehozták, nem önmagukért tisztelik, vagy azért, amik voltak” – írja a Svenska Dagbladet hasábjain Ola Wong, aki úgy látja, hogy a múzeumok – a radikális átszervezések és a politikai propaganda céljaira alakított kiállítások sora miatt – teljesen elveszítik önállóságukat és eredeti funkciójukat.

Bőven hozhatnánk még példát arra, hol és hogyan lesz nap mint nap erőszak áldozata a szólás szabadsága és a kultúra. Kanyarodjunk azonban vissza a könyvvásárhoz. Tavaly Magyarország volt a díszvendég, szereplésünk szervezője és lebonyolítója pedig az a Balassi Intézet, amely éppen „gondnokság” alá kerül. Tény, hogy ez a bürokrácia fogságában vergődő őskövület működésképtelen. Munkatársai közül többen szakmailag sem eléggé felkészültek. Miért nem lehet a Balassi Intézet független kulturális intézmény, amelynek újjászervezését kizárólag szakmailag rátermett emberek végeznék el, miért van szükség a Külügyminisztérium óvón kiterjesztett szárnyaira?

Vajon kortól és országoktól függetlenül mindig is úgy lesz, hogy a szabad szót és gondolatot a politikai propaganda eszközévé akarják alacsonyítani azok, akik a történelmet írni akarják?

A szerző Svédországban élő író

###HIRDETES2###