Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) ideiglenes elnöke és Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke az elmúlt hónapokban egyre szorosabbra fűzte a viszonyt. Közös történetük már nyáron elkezdődött, augusztus végén Farage részt is vett Trump egyik nagygyűlésén. A déli Mississippi állam Jackson nevű városában vázolta azt is, mi köti össze az elnökaspiránssal: az elitellenesség. A brexitnépszavazáson pályafutása csúcsára ért Farage kijelentette: „Minden lehetséges, ha elegendő számú jóakaratú ember készen áll arra, hogy szembeszálljon az elittel.” Mindezt úgy, hogy egyikük sem az alsó néprétegekből származik. Farage apja bróker volt és a londoni Cityben dolgozott, ám alkoholizmusa miatt elhagyta a családot. Trump édesapja pedig ingatlanmágnás volt, ő indította el a későbbi megválasztott elnök karrierjét.
A két politikus családtörténetében van egyébként közös pont: Németország. Farage bútorasztalos üknagyszülei a XIX. század elején vándoroltak be Londonba. Trump apai ágon szintén német származású – nagyapjáról pont a napokban derült ki, hogy kiutasították Bajorországból –, míg anyai ágon skót felmenői vannak: mind a négy nagyszülője Európában született. Ennek fényében különösen furcsán hat az elitellenességen túli másik politikai közös pontjuk, a harcias bevándorlóellenesség is. Az elithez való viszonyukat egyébként ékesen illusztrálta az a fotó is, amely akkor készült, amikor Trump elnökválasztási győzelmét követően Farage meglátogatta az amerikai politikust a Trump-toronyban. Az elitek felett aratott sikert feltartott hüvelykujjal* és széles vigyorral ünneplő két férfi drága öltönyben feszít egy aranyozott ajtó előtt. Mosolyuk olyan, mint amikor fiatal srácok komiszkodnak, és azt várják, mikor derül ki, mit is tettek.
A fotóból azonban nemcsak emiatt lett botrány, hanem azért is, mert a brit kormányt felháborította Trump eljárása. Már azon meglepődtek, hogy a világ Trump által felhívott vezetői közül csak kilencedik volt a sorban Theresa May miniszterelnök, ám ezt követte az a tiszteletlenség, hogy Nagy-Britanniából nem hivatalos személlyel találkozott először, hanem Farage-zsal. Erre Trump rátett még egy lapáttal: ugyan Farage a kampány során még az amerikai kormányba akart bekerülni, a megválasztott elnök azt vetette fel, milyen jó washingtoni nagykövet lenne barátjából. Persze a brit külügy felháborodott, visszautasította az ötletet, mondván: a jelenlegi nagykövet jó munkát végez, nincs üresedés, és egyébként se Amerikából jelöljék ki, kit látnának szívesen a pozícióban.
Látszik, hogy kölcsönös szívességekkel próbálják egymást építeni a felek, de nem érdek nélküli barátság ez – az ilyesmi a politikában nagyítóval keresendő. Helyzetükből következően Farage-nak fontosabb ez a jó viszony. Politikai fő műve, a UKIP a brexitnépszavazást követően elvesztette legfontosabb célját, így számára Trump segítsége a politikai túlélést jelentheti. A megválasztott elnöknek is gyümölcsöző ez a barátság: egyrészt azért, mert egy kulcsfontosságú szövetségesnél vannak jó kapcsolatai, másrészt akár konkrét ügyekben is kérheti a UKIP segítségét. A közelmúltban így is tett: skóciai golfpályája közelébe szélerőműveket akarnak telepíteni, ezért arra kérte Farage-t, akadályozza meg az építkezést. A transzatlanti barátság tehát hosszú távon jövedelmező lehet a feleknek – persze kérdéses, hogy a világ jól jár-e azzal, ha összeborulnak az illiberális politikusok.
*Cikkünk első változatában kisujj szerepelt, a hibáért elnézést kérünk.
