A születés csodája

Az evangéliumokból alig tudunk meg valamit a Megváltó gyermekkoráról.

Lukács ezzel fejezte be a születés eseményeinek ismertetését. Ám számos olyan, a születéssel és Jézus gyermekkorával kapcsolatos közkeletű motívum él napjainkban is, amelyeket nem a két kanonizált evangélium őrzött meg. A három napkeleti bölcset a III. században élt Tertullianus nevezte mágus-királyoknak, onnan ragadt rájuk a háromkirályok titulus. Nevükre egy VIII. századi kéziratban találtak rá, a következő formában: Bithisarea, Melchior, Gathaspa (ebből lett Boldizsár, Menyhért és Gáspár). Ám azt, hogy a betlehemi csillagot egy angyal viszi a bölcsek előtt, egy apokrif iratból, az úgynevezett Jakab-protoevangéliumból „tudjuk”. (Az eredetileg „rejtett”, „titkos” jelentésű apokrif kifejezést a kánonba fel nem vett vallási iratokra használják.) Ahogy apokrifek örökítették ránk a jászolban fekvő kisded mellett „hódolatot bemutató” szamarak és ökrök képét is, és ezek jegyezték fel, hogy Máriát bemutatták a templomban, amely esemény bekerült a katolikus liturgiába is.

Számos mű készült a keresztény ókorban Jézus születéséről és gyermekkoráról, de ezek többsége elveszett vagy csak töredékekben maradt fenn, esetleg más iratokban található utalásokból tudnak róluk a kutatók. Négy olyan, a témával foglalkozó könyv van, amely épségben megmaradt. A már említett Jakab-protoevangélium mellett Tamásnak, a zsidó filozófusnak a beszámolója az Úr gyermekkoráról, A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma, valamint a Pszeudo-Máté evangéliuma. Ezeknek nemcsak a tartalmuk csodás és különleges – van, amelyik azt írja, hogy Jézus rögtön a születése után felállt és beszélt, vagy az egyik egyiptomi városban lerombolta az összes bálványszobrot, míg gyermekként sokszor rosszindulatúan, gonoszul viselkedett –, de az is csodának mondható, hogy egyáltalán fennmaradtak. Az egyház ugyanis szigorúan tiltotta olvasásukat, sőt ha lehetősége volt rá, megsemmisítette a kéziratokat. Ennek ellenére sokan ismerték az apokrifeket: a népi vallásosság sok elemét belőlük merítette, de gyakran megihlették a képzőművészeket és az irodalmárokat is.