A születés csodája

Az evangéliumokból alig tudunk meg valamit a Megváltó gyermekkoráról.

Jézus születéséről csak két evangéliumban olvashatunk, Máté és Lukács testamentumában, a megváltó gyermekkoráról pedig csak Lukács tesz említést. Szűkszavú, szinte szikár tudósítások ezek; mindkét evangélista a lényegre koncentrált, Jézus születésének csodás voltára. Pedig arra az időre, amikor Máté és Lukács a művét lejegyezte, Jézus születésének és gyermekkorának gazdag és sokszínű legendáriuma alakult ki. Jámbor, gyakran fantasztikus, csodákban bővelkedő történetek keringtek világra jöveteléről, a születése pillanatától megnyilvánuló rendkívüli képességeiről.

Máté és Lukács óvatosan bántak a szóbeli hagyománnyal. A sok csodás részlet és körülmény lejegyzése elterelte volna a figyelmet az igazi csodáról, a Messiás eljöveteléről, a Megváltó megtestesüléséről. A két evangélista beszámolói erősen különböznek, de nem állnak ellentmondásban, inkább kiegészítik egymást. A legfőbb pontok megegyeznek: Jézus Dávid király nemzetségéből származott, a Szentlélektől fogant, szűztől született Betlehem városában, Názáretben nevelkedett, apját Józsefnek, anyját Máriának hívták. Mátétól tudunk a napkeleti bölcsekről – Lukács nem szólt róluk –, a betlehemi gyermekgyilkosságokról, a szent család Egyiptomba meneküléséről, valamint arról, hogy csak Heródes halála után tértek vissza onnan, s telepedtek le Názáretben.

Lukács részletesebben dolgozta fel az eseményeket. Keresztelő János születésével kezdte művét: János idős szülei, Zakariás és Erzsébet már nem számíthatnak gyermekáldásra, de Gábor arkangyal megjövendöli Zakariásnak a Keresztelő eljövetelét. Amikor Erzsébet a hatodik hónapban van, Gábor arkangyal hírül adja Máriának Jézus világra jöttét. Mária meglátogatja Erzsébetet, akkor hangzik fel a Magnificatként ismert dicsőítő ének, János születése után pedig a másik gyönyörű himnusz, a Benedictus. (Máté eredetileg vámszedő volt, a számok, a száraz tények embere, nem jegyzett le költői szövegeket, Lukács, az orvos fogékonyabb volt az effélékre.)

Lukács tudósított a népszámlálásról, amely miatt József és az áldott állapotában lévő Mária Názáretből Betlehembe mentek. Nem jutott nekik szállás, ezért feltehetően egy istállóban húzták meg magukat – ott született meg Jézus. Környékbeli pásztorok hódoltak az újszülöttnek. Nyolcnapos korában Jézust körülmetélték, majd Mária tisztulása után (a szülés után negyven nappal) felvitték Jeruzsálembe, és bemutatták a templomban. A templomban két szent életű ember, Simeon és Anna próféta asszony dicsőítette Jézust. A család visszatért Názáretbe, majd Jézus tizenkét éves korában ismét Jeruzsálembe mentek a húsvéti ünnepre. Jézus eltűnt, s csak három nap múlva találtak rá a templomban, ahol a tanítókkal beszélgetett.

Lukács ezzel fejezte be a születés eseményeinek ismertetését. Ám számos olyan, a születéssel és Jézus gyermekkorával kapcsolatos közkeletű motívum él napjainkban is, amelyeket nem a két kanonizált evangélium őrzött meg. A három napkeleti bölcset a III. században élt Tertullianus nevezte mágus-királyoknak, onnan ragadt rájuk a háromkirályok titulus. Nevükre egy VIII. századi kéziratban találtak rá, a következő formában: Bithisarea, Melchior, Gathaspa (ebből lett Boldizsár, Menyhért és Gáspár). Ám azt, hogy a betlehemi csillagot egy angyal viszi a bölcsek előtt, egy apokrif iratból, az úgynevezett Jakab-protoevangéliumból „tudjuk”. (Az eredetileg „rejtett”, „titkos” jelentésű apokrif kifejezést a kánonba fel nem vett vallási iratokra használják.) Ahogy apokrifek örökítették ránk a jászolban fekvő kisded mellett „hódolatot bemutató” szamarak és ökrök képét is, és ezek jegyezték fel, hogy Máriát bemutatták a templomban, amely esemény bekerült a katolikus liturgiába is.

Számos mű készült a keresztény ókorban Jézus születéséről és gyermekkoráról, de ezek többsége elveszett vagy csak töredékekben maradt fenn, esetleg más iratokban található utalásokból tudnak róluk a kutatók. Négy olyan, a témával foglalkozó könyv van, amely épségben megmaradt. A már említett Jakab-protoevangélium mellett Tamásnak, a zsidó filozófusnak a beszámolója az Úr gyermekkoráról, A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma, valamint a Pszeudo-Máté evangéliuma. Ezeknek nemcsak a tartalmuk csodás és különleges – van, amelyik azt írja, hogy Jézus rögtön a születése után felállt és beszélt, vagy az egyik egyiptomi városban lerombolta az összes bálványszobrot, míg gyermekként sokszor rosszindulatúan, gonoszul viselkedett –, de az is csodának mondható, hogy egyáltalán fennmaradtak. Az egyház ugyanis szigorúan tiltotta olvasásukat, sőt ha lehetősége volt rá, megsemmisítette a kéziratokat. Ennek ellenére sokan ismerték az apokrifeket: a népi vallásosság sok elemét belőlük merítette, de gyakran megihlették a képzőművészeket és az irodalmárokat is.