Részben a romániai magyar politikusok felelőssége, hogy a többségiek még mindig így viszonyulnak a kérdéshez. Rögtön a rendszerváltás után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) gesztust próbált gyakorolni azzal, hogy 1990. december 1-jén főtitkári szinten képviseltette magát a gyulafehérvári megemlékezésen, ennek résztvevői azonban – Petre Roman akkori kormányfő groteszk buzdítására – beszéde közben lehurrogták és kifütyülték Szőcs Gézát. Azóta a magyar politikusok, tisztségviselők többsége kerüli az évfordulókon való megjelentést, igaz, hosszú ideig attól is óvakodtak, hogy elmagyarázzák a románoknak: ez nem a mi ünnepünk, a magyarok ilyenkor nem osztoznak az örömükben. Először a Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök és román kollégája, Adrian Nastase 2002-es, Kempinski szállodabeli koccintása fölötti felháborodás mondatta ki sokakkal, hogy december 1-je gyásznap a magyaroknak. Ehhez képest most, Románia létrejöttének 98. évfordulóján is felhördülnek a románok, ha azt hallják, hogy a magyarok számára 1918 a veszteség éve volt. Nem akarják megérteni, hogy Erdély elcsatolásának a magyarokkal való ünnepeltetése olyan, mintha az erőszakos házfoglalók meghívót küldenének a tulajdonosnak a lakásavató bulira...
És ezt a román társadalom amúgy toleránsabb része is nehezen fogja fel. A székelyföldi Sepsiszentgyörgyön két évvel ezelőtt indítottak útjára civil kezdeményezést „Hívd meg egy magyar barátodat a román nemzeti ünnepre!” mottóval. A megszólított magyar önkormányzati vezetők leszögezték: egyszer talán részt vesznek majd az ünnepségeken, de csakis akkor, ha fel is szólalhatnak, és elmondhatják, hogy közel száz év elteltével sem teljesültek a gyulafehérvári nyilatkozatban a nemzeti kisebbségeknek tett ígéretek. Márpedig ezek többek között teljes nemzeti szabadságra vonatkoztak, valamint egyenlő jogokat és teljes autonómiát vetítettek előre az állam összes felekezete számára. Sőt a határozat azt is kimondta: lehetővé teszi az együtt élő népeknek, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, továbbá számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
