Kell-e félni Oroszországtól?

Az ötvenes évek mccarthyzmusának szelleme kísért a nyugati világban.

Ironikus hangú, Vlagyimir Putyinnak címzett nyílt levélben figurázta ki a Washington Postnak a múlt század ötvenes éveit idéző oroszfóbiáját az ismert közgazdász, Paul Craig Roberts. Akkor McCarthy szenátorral az élen a kommunista(gyanús) közszereplők ellen folytattak Amerikában „boszorkányüldözést”, míg most azok a médiumok és szerzők kerülnek a célkeresztbe, akik nem a Gonosz megtestesüléseként vélekednek Putyin Oroszországáról. Köztük van a Reagan-adminisztráció egykori gazdasági tanácsadója is, akit másokkal egyetemben állított pellengérre a washingtoni liberális lap. Erre vágott vissza epésen a pénzügyminiszter volt helyettese, hogy állampolgárságot kér Putyintól, miután a CIA Washington Postnál ülő emberei leleplezték.

Orosz ügynöknek lenni legalább olyan fontos, mint harcművészetekre oktatni az orosz fiatalokat! – utalt a Steven Seagalnek adott útlevélre a globális rendszert és Amerikát manapság előszeretettel bíráló publicista. Paul Craig Roberts „bűne”, hogy olyan dolgokat mondott ki, amelyekről a fősodor mélyen hallgat. Így például leírta, hogy a nyugati háttérhatalomnak csak a halott Putyin a jó Putyin, rámutatott Aszad hazája által támogatott ellenzékének antidemokratikus voltára, figyelmeztette Európát a Washington által Oroszországgal szemben generált konfliktus veszélyeire, s nem félt leírni, hogy Amerikában a hazafiság szinonimája a militarizmus.

A mccarthyzmussal vont párhuzam nem véletlen. A Nyugat és Oroszország között az elmúlt években kiéleződött feszültség a hidegháborút idézi. A két fél retorikája mindenképpen, így aligha véletlen, hogy ez a „háború” kiemelten az információs fronton zajlik. Már csak azért is, mert az információ hatalom. A történelemben persze mindig is nagy verseny zajlott a dolgok értelmezéséért, s az igazi győztesek nemcsak fejeket vettek, hanem saját olvasatukat próbálták beletáplálni a fenn maradt fejekbe. Ennek jegyében már Julius Caesar is azért írt feljegyzéseket a gall háborúról, hogy igazolja a rómaiak hódítási politikáját s a maga stratégiáját. Forradalmak idején ezért foglalják el az elsők között a televíziót, s ezt szem előtt tartva írja át minden hatalom újra és újra a történelmet.

Tisztában voltak a propaganda fontosságával a hidegháborúban szemben álló felek is, a Szovjetunió felbomlása után azonban Oroszországnak erre nem maradt energiája, de mintha el is felejtkezett volna a „puha erő” fontosságáról. Aztán az ország magára találásával e téren is változott a helyzet. Nyugati mintára megteremtették a Szabad Európa Rádió vagy az Amerika Hangja mai orosz megfelelőit, így például a Russia Todayt; ugyanúgy költenek az orosz kultúra és a nyelv népszerűsítésére, mint Nagy-Britannia, Németország vagy Spanyolország, ezért aztán a British Council, a Goethe Intézet és a Cervantes Intézet mellett már az egész világon jelen van az Orosz Világ Alapítvány.

Washington és Brüsszel most valójában azért ideges, mert a Nyugat elveszítette az információra győztesként bejegyzett monopóliumát. S a helyzet kezd „veszélyessé” válni, hiszen ma már ott tartunk, hogy Putyinnak a nyugati társadalmakban is komoly tábora van. Megjelentek a történések, a folyamatok alternatív olvasatai, amelyeket lehetőség szerint el kell taposni, ha pedig nem megy, akkor meg kell próbálni lejáratni. Mind a világot nem a nyugati fősodor prizmáján át néző intézményeket, mind a médiumokat, mind pedig a nem megfelelően gondolkodókat.

Háború van, ezért nem véletlen, hogy a minap elsöprő kétpárti többséggel elfogadott új amerikai hírszerzési törvény Oroszországgal és az orosz befolyás visszaszorításával foglalkozó önálló bizottságot javasol. Mint ahogy az sem, hogy az Európai Parlament friss határozata hidegháborús időket idéző elszántsággal szólít harcba az orosz propaganda ellen, amellyel külön munkacsoport foglalkozik. E nem túl összetett háborús gondolkodás szellemében minden, amit az unió állít, az igazság, miközben az orosz álláspont hazugság, dezinformáció, amit le kell leplezni. Erre amerikai és európai pénzekből Londontól Berlinen át Budapestig feltűnően hasonló metodológiát követve konferenciák sorát szervezik, az orosz propagandát terjesztő feketelistákat állítanak össze, természetesen a szabadság nevében.

Pedig ez nem más, mint ellenpropaganda! Ezt persze csak kevesen mondják ki. S hogy milyen jól működik ez a propaganda, azt mutatja, hogy sokan komolyan rettegnek attól, az „agresszívan terjeszkedő, a Nyugatot lejárató” gonosz birodalom lerohanja minimum a Baltikumot. Oroszországtól azonban nem kell félni. Sokkal nyugtalanítóbb ennél, hogy „szabad és demokratikus” nyugati világunk ennyire komfortosan kezdi érzi magát ebben a minden oldalon ellenségképekre, háborús retorikára építő szembenállásban, s már ott tart, hogy a Szovjetuniót térdre kényszerítő Reagan egyik kollégáját orosz dezinformációk terjesztőjeként bélyegzi meg.