Ki az, aki jól él?

A felmérések adatai ellentmondanak a kormányközeli média örömódájának.

Vagyis a lakosság életkörülményeivel kapcsolatos mutatók távolról sem igazolják azt a jólétet, amelyről a kormánypropaganda harsog. Számos egyéb ok mellett a devizahitelezés miatti magas eladósodottságnak jelentős szerepe van a hazai életkörülmények elmaradottságában. Ebben pedig az ezredforduló óta regnáló kormányok mindegyike ludas. Az első három abban, hogy a svájci jegybank figyelmeztetése ellenére semmit sem tett a hitelfelvétel korlátozása érdekében, a második és harmadik Orbán-kormány pedig abban, hogy gyengítette a forintot, és bár ígérte, nem sokat tett a devizahitelesek millióinak megmentéséért. A jogtalanul beszedett banki díjakat visszafizettette ugyan a bankokkal, a forint gyöngítése miatti árfolyamveszteséget azonban nem merte kifizettetni velük, hanem a forintosításkor az adósok nyakába varrta.

S az sem biztos, hogy valóban olyan impozánsak a magyar növekedési számok, ahogy azt a kormány láttatni igyekszik. Az elmúlt évek 2-3 százalékos GDP-arányos gazdasági bővüléséhez évente átlagosan a bruttó hazai termék 5 százalékát kitevő uniós támogatást használtunk föl. Ez nem lenne baj, ha azt korszerű gyártástechnológiákba fektették volna be, vagy jelentősebb összeget fordítottak volna belőle innovációra, oktatásra, egészségügyre. Ez utóbbiak ugyanis a jövőbeni gyorsabb fejlődés alapfeltételei. De sajnos erről szó sincs. Sokkal inkább arról, hogy olyan beruházások történtek nagy számban, amelyek inkább viszik, mint hozzák a pénzt. A közlekedési infrastruktúra fejlesztésére például kétségtelenül szükség van, de tudni kell, hogy a megépített utak fenntartása is komoly összeget emészt föl, ha pedig a megépített úthoz nem kapcsolódik komoly termelőberuházás, akkor az erre költött összeg kidobott pénz. Sok esetben pedig fontosabb, hogy kormányközeli vállalkozáshoz kerüljenek az uniós támogatások, mint hogy valóban segítsék a magyar gazdaság növekedését. Ezért válhatott egyik évről a másikra kiemelkedően tehetséges üzletemberré egy felcsúti gázszerelő, s ezért nyertek el számos beruházást a miniszterelnök szűkebb köréhez köthető vállalkozások.

S bár kormánykörökben rendre tagadják, azzal tisztában kell lenni, hogy a korrupció árnyéka jelentősen gyöngíti a magyar gazdaságot. Mert a hőn áhított külföldi befektető számára nem csupán a mostanában a gazdaságpolitika középpontjába helyezett alacsony adók vonzók, hanem a kiszámíthatóság, a stabil üzleti környezet. Ha valóban közeledni akarunk a fejlett Nyugathoz, akkor meg kell szüntetni az újra kiépült hűbéri rendszert, és valódi teljesítményre kell építeni a magyar gazdaságot. Csak erre alapozva lehet igazi jólétet teremteni a „keményen dolgozó kisembereknek”.