Kellemes késő őszi időjárás, tizenkét fok és napsütés fogadta azokat a bukarestieket, akik vasárnap délelőtt indultak el szavazni. Órákon át sétáltam a román fővárosban, és ha nem tudtam volna, hogy aznap döntenek a következő parlament (és közvetve az új kormány) összetételéről, nem vettem volna észre a sorsdöntő nap nyomait. Nem azért, mert a voksolás napján kampánycsend volt, hanem azért, mert Romániából egy új törvénynek köszönhetően egyszerűen eltűnt a közterületről a politika. Nincsenek óriásplakátok, a villanyoszlopokról sem lógnak politikusok portréi, és betiltották az utak fölött kihúzott molinókat is. Ötven centinél kisebb plakátok lehetnek kizárólag az erre kijelölt helyeken – jó néhány kilométert gyalogoltam, de összesen egy ilyen kampányfelületet láttam. A televíziók-rádiók sem sugározhatnak vég nélkül harsány üzeneteket, így a küzdelem a virtuális térben, a Facebookon és a fórumokon zajlik.
Az országos választási irodánál idejében megejtett sajtóregisztrációmnak köszönhetően bemehettem a szavazókörökbe is. Itt egyszerre van jelen a XXI. század és a múlt: az érkező polgárok személyi igazolványát egy tablet és a hozzá kapcsolt berendezés segítségével beolvassák, hogy senki se tudjon kétszer, vagy esetleg lejárt személyivel szavazni, ugyanakkor fából esztergált pecséttel adják le a szavazatukat az emberek a pártokra.
Közel tizenkilencmillió embert vártak az urnáknál, de ez hiú ábránd marad: az ország lakosságának jelentős része, egyes becslések szerint három és fél milliónyi életerős fiatal és középkorú külföldön dolgozik. Hatszázezerről a kormány is tud, az ő állandó lakcímük külföldön van, így számukra rekordmennyiségű, összesen 417 szavazókörzetet nyitottak meg külföldön. A legtöbbet (hetvenhármat) Olaszországban. A romániai szavazás ennek következtében harminchat órán át tart: magyar idő szerint az első külföldi szavazókör már szombat este kilenckor megnyitott Új-Zélandon, és az utolsó hétfő reggel zár be az Egyesült Államok nyugati partján. Azok a románok, akik a lábukkal szavaztak, négy alsóházi képviselő és két szenátor kilétéről voksolnak.
Nem csak az országból való távozással lehet erős véleményt mondani a politikai elitről – erre a magyarok érdekvédelmi szövetségére leadatott voksok száma is jó példa. Huszonhat éve még egymillió-négyezer szavazatot kapott az RMDSZ, a legutolsó választáson pedig már csak 388 ezret. Nem azért, mert időközben a romániai magyarok kétharmada kihalt vagy elvándorolt, hanem mert kiábrándultak a politikából. Megértem őket: én sem tudnék arra az RMDSZ-re szavazni, amelyben még ott vannak az olyan kommunista ősbölények, mint például az Elena Ceausescu híres kémiai kutatóintézetében szocializálódott Verestóy Attila. (Ha már Elena és Nicolae Ceausescunál tartunk: bukaresti utam alatt ellátogathattam a diktátorházaspár korábban szigorúan titkos atombiztos bunkerébe és egykori lakásába, a négyezer négyzetméteres Primaverii palotába. A különleges és megrázó látogatásról hét végi magazinunkban olvashatnak riportot.) Sok erdélyi barátom és ismerősöm így van ezzel, vagyis hiába a példátlan mozgósítás a magyar közmédiában, várhatóan alacsony lesz a részvétel az erdélyi magyarlakta megyékben. Az külön cikket érdemelne, miért veszett ki a jelenlegi budapesti hatalom eszköztárából az elegancia: akárcsak a migránskampányt, az RMDSZ melletti kiállást is túltolták, és ez inkább visszatetszést vált ki az emberekből, mintsem az urnák elé vinné őket. Ráadásul csúsztattak is azzal, hogy élethalálharcnak állították be az ötszázalékos parlamenti küszöb elérését, holott az RMDSZ már a szavazást megelőzően gondoskodott a saját bejutásáról. A magyar politikusok javaslatára ugyanis módosították a választási törvényt, bevezetve egy alternatív küszöböt. Ennek értelmében regionális pártként úgy is bejutnak, ha legalább négy megyében megkapják a leadott szavazatok húsz százalékát. Ezt pedig a magyarlakta megyék simán hozzák, így az élet-halál kérdés tulajdonképpen egy-két politikus négyéves bukaresti munkahelyét jelenti.
Vasárnap délután még a jövő titka volt, hogy baloldali vagy jobboldali erők alakíthatnak kormányt Romániában. Az RMDSZ-re mindkét részről számíthatnak: a párt politikusaira annyira hatott a balkáni politizálás, hogy bárkivel képesek összefeküdni. Sőt, arra is volt példa, hogy a kampányban kiálltak az egyik, előzetesen nyertesnek látszó román erő mellett, hogy aztán villámgyorsan megegyezzenek a győztessel.
Amikor ezeket a sorokat írom, arról jönnek hírek, hogy országos szinten meglepően magas a részvétel. Nem tudom, ez kinek segít, de az biztos, hogy a 6477 versengő jelöltből 312-en képviselők, 138-an pedig szenátorok lesznek. Hogy milyenek, azt meglátjuk, de ne legyenek vérmes reményeink.
