Valaki megtalált, e-mail-címemet gondosan a címlistájára tűzte. Azóta hetente többször trendinek tetsző ajándéktippeket kapok. Mannáért manit – így tudnám lényegre törően összefoglalni az üzeneteket.
A karácsony és az újév eljövetele kivételes lehetőséget teremt arra (is), hogy olyan portékákra tegyek szert, amelyekre semmi szükségem. Ilyen az „Egy hajóban evezünk – avagy üzenet a főnöködtől” elnevezésű könyvféleség. Az elektronikus levélcímemre pottyantott, vásárlásra ösztönző zöngeményből néhány ajánló sort most ide is másolok: „ez egy 48 oldalas, velős zsebkönyv. Olyan nyelvezettel, hogy az egyszerű melós is megértse. Mindenféle mesterkéltség és modorosság nélkül, a tőlem jól megszokott stílusban írtam. Mivel már a 18 ezer példány fölött jár, tapasztalatból mondom, hogy jól bevált motivációs eszköz, és bestseller lett. Legtöbbször karácsonyra ajándékozzák meg vele a vezetők a munkatársakat, hogy végre a gagyi ajándékok helyett valami hasznosat kapjanak.” (Név és cím a szerkesztőségben.)
Ünnep van, és én nem szeretnék ünneprontó lenni. Nem kívánok a könnyen felbuggyanó szavakról, a nyelvezet sekélyességéről, az instant bölcseletek irritálóan nagy számáról, a „megszokott stílusról” hosszabban értekezni. Kerülném a gagyit, de az, mint a fenti példa mutatja, kikerülhetetlen. Olyan, mint a ködfoltos boa, amely zsákmánya szívveréséhez igazítja szorítása erejét és időtartamát.
Márpedig ünnepeink a szívünkhöz szólnak, talán sejtik ezt a bestsellerszerzők is. Habár – jegyzem meg halkan – egy írónak küldetése van/lenne. Aki ugyanis szavakat vet papírra, annak nem árt olykor eltöprengenie Márai intelmén: „Minden szavadat úgy írni le, úgy ejteni ki, hogy elbírja a világi valóság teherpróbáját is. Talán ez az írás és az élet titka. Mert hasztalan áll a szó helyén az irodalmi térfogatban, ha világi térfogatban nem bírja el a valóság légköri nyomását.”
Voltak idők, amikor író, költő, de valamirevaló újságíró sem lehetett akárki. Ahogyan „művész úr” sem. Ki kellett érdemelni a megszólítást. Mert egy ethosz igazgatott, nem a látszatvalóság. S az évközi vitákra, háborúskodásokra gyógyírt jelentett egy-egy alkotó érzékeny szava. Biztosra veszem, bárki megértette Adyt, aki mindenféle mesterkéltség és modorosság nélkül érvelt az ünnep méltósága mellett: „Kicsi gyertyák, lobogjatok föl, / Bóduljunk tömjénnek szagán! / Szép dolog ez! Így kell csinálni / Minden karácsony-éjszakán ” (Békesség ünnepén). Az Adyhoz hasonlóan megalkudni képtelen József Attila sebes lelkére úgyszintén gyógyírként hatott az ünnep. A Betlehemi királyok erre a bizonyíték. „A sok pásztor mind muzsikál ”
