Juhász Gyula az érzést, ami a hétköznapok megpróbáltatásait oldja, s valamelyest feledteti, a Karácsony felé című művében fejezte ki: „Bizalmas szívvel járom a világot, / S amit az élet vágott, / Beheggesztem a sebet a szívemben, / És hiszek újra égi szeretetben, / Ilyenkor decemberben.”
Babits tanár úr pedig ünnepi írásművében rávilágított, hogy az irodalom igaz forradalmárai sosem destruktívak. „Ma már világos lehet mindenki előtt, aki munkáikat igazán ismeri, hogy ez ifjak forradalma nem a hagyományoktól való elszakadás, hanem azokhoz való visszatérés volt. Az elfelejtettet újra megtanulni: ez volt egyik fő törekvésük legjobbjaiknak. Megunták a színtelenséget, és visszahozták a régi szavakat, melyeknek finom hamva alatt nagy érzéseink múltja még parázslott. A régi parazsat bolygatták meg ők. Még Ady is, aki legintenzívebben élte át a forradalmár-hangulatokat ” – írja Az irodalom karácsonyában, 1913-ban.
Az ünnepnapok rendeltetése az lenne, hogy a tüzet élesztgessük, a parazsat kapargassuk, hogy visszataláljunk régi önmagunkhoz, s hogy a napi rutint valami maradandóra (és nem valami Amerikára) váltsuk; hogy végre mesterkéltség és modorosság nélkül merjünk szabadon ünnepelni (lélegezni). Ahogy Gárdonyi kérlelt: „Egyszerű pásztor, jöjj közelebb / Nézd csak örömmel istenedet ” (Megjegyzem, ez az isten nem az, akire a velős zsebkönyv szerzője gondol )
Ám az ünnep nem adja könnyen magát. Elvárja a manapság mindent uraló én „visszavágását”. A szembenézést – magunkkal. A szembenézést a többiekkel. Egyfajta igényességet, cseppnyi hitet is követel. Elvárja, hogy olvassunk, vagy legalább belelapozzunk néhány, a valóság légköri nyomását elbíró kötetbe. Lám, ilyenkor azon embertársaink is kutatnak a megfelelő idézet vagy aforizma után az interneten, akik amúgy egész évben semmibe veszik az írott – és az adott – szót. Az ünnep képes felemelni, de kijózanítani is. „És zsong az ének áhítatba zöngve / Csak a havas pusztán a néma csöndbe / sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony” – summázta Kosztolányi, aki a hétköznapokban fáradt nihilistának vallotta magát. Az ünnep kegyetlen is lehet. Nem tűri a sallangot, a manírt, az üres ékesszólást, a pénzszórást. Azazhogy tűri, de a kivagyi ember ilyentájt valahogy mégsem akkora császár, mint máskor.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!