Egészen biztosan jó az Majtényi Lászlónak, hogy a múlt embereivel jelölteti magát köztársasági elnöknek? És egészen biztosan jó az Majtényi Lászlónak, a tengeri fuvarjog korábbi elismert szakértőjének, hogy a múlt ezen, a Bitó-szalonban tülekedő emberei a jelölés kapcsán Göncz Árpáddal említik egy lapon az Eötvös Károly Intézet jelenlegi elnökét? Ha a manapság divatba jövő egyszavas sajtóközlemények trendjét követnénk, akkor elég volna annyit mondanunk mindkét kérdésre válaszként, hogy „nem”. De hát ez mégiscsak a Magyar Nemzet, nézzük és lássuk hát a dolgot őt magát!
Január 2-án vetett véget az ünnepi uborkaszezonnak a hír, miszerint „tekintélyes magyar polgárok” – ahogy őket Majtényi László később saját maga aposztrofálta – köztársasági elnöknek jelölik (sic!) a korábbi ombudsmant. Tekintsünk el attól az egyébként nem éppen elhanyagolható tényecskétől, hogy a magyar jog szerint állampolgárok nem jelölhetnek köztársasági elnököt, ezt a jogot a polgárok, mint oly sok másikat is, az országgyűlési képviselőiken keresztül tudják gyakorolni. Nem is Majtényi személye a leginkább meghökkentő, hiszen ha a malíciát és ezzel a tengeri fuvarjog emlegetését egy pillanatra félredobjuk (bár ha már volt ellentengernagy államfője ennek az országnak, miért ne lehetne tengerjogász?), Majtényi még akár meg is felelhetne a technikai kritériumoknak, csak hát az állam első emberének kiválasztása nem egy ellenőrző lista kipipálgatásáról szól.
Személyét illetően az mindenképpen tiszteletre méltó, hogy a közfeladatokról történő vélt vagy valós okokból történő lemondás nem túl sűrűn szokott megtörténni e lángoktól ölelt honban, márpedig amikor Majtényi az Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) egykori elnökeként vállalhatatlannak érezte a nagykoalíciós kavarást a kereskedelmi rádiófrekvenciák körül, vette a kalapját. Megjegyzendő az is, hogy a volt ombudsmannak az esélye annyi az államfői poszt elnyerésére, mint Kunhalmi Ágnesnek egy csendkirályversenyen, hiszen a Fidesz legkésőbb a parlamenti szavazás második fordulójában biztosítani tudja a szükséges többséget Áder János mögött. Az is legitim politikai húzás persze, ha Majtényi meg akarja mutatni magát, szeretne alternatívát nyújtani, és csak ezért vesz részt a látszatküzdelemben, de akkor miért szólította fel az ellenzéket éppen ő az ATV Startban közel egy éve, 2016. január 18-án, hogy ne jelöljenek alkotmánybírót az „egypárti Alkotmánybíróságba”? Akkor az kutyakomédia volt, ez most nem? Akkor az az egypárti rendszer legitimálása lett volna, most pedig, hogy már az ő személyéről van szó, nem?
Mégis sokkal érdekesebb a múlt látszólagos feltámadása a „jelölők” személyén keresztül. Van a magyar közélet baloldali térfelén egy, elsősorban a korábbi SZDSZ holdudvarát adó „aláíró társaság”, akik mindig mindent alákörmölnek, amit elébük raknak elvbarátaik. Ők azok a Bitó László szemészorvos, író lakásában kéthavonta összegyűlő körülbelül száz (szép nagy lakás, na!) meghívott balliberális művész, értelmiségi, akik a baloldal királycsinálóiként léptek fel a rendszerváltás óta. Ezúttal is az ő körük volt a magja azoknak a személyeknek, akik Majtényi Lászlót ajánlották az ország első emberének posztjára. Egy dolgot felejtettek el ezek a sokszorosan elhasznált figurák, hogy már nem 2010 előtt vagyunk, hála istennek nincs már SZDSZ, MSZP is alig, az ő véleményükre pedig már senki sem kíváncsi. Elmúlt már az az idő, amikor Heller Ágnes határozta meg az aktuális divatot. Göncz Kinga frizuráját sem kócolja már a brüsszeli szél. A még mindig hüledezésre okot adó tavalyi nemzetközi politikai földmozgások arra taníthatták meg a nyugati világot, hogy a magukat elitnek kikiáltó elitek ideje, véglegesen vagy átmenetileg, nem tudhatjuk, de lejárt.
Különösen így van ez Magyarországon, ahol a Bitó-szalon-féle háttérszobás királycsinálásnak a minimális legitimációja sincs meg. Mindenkinek lehet persze politikai véleménye, minél többünknek van, annál jobb. Virágozzék minden virág, minél többen aktivistáskodjanak, ellenőrizzék a hatalmat, bárki legyen is kormányon, ez csak jót tesz a demokráciának. Ám az elit- és a kiválasztottságtudatnak, a magaslatokból való kinyilatkoztatásoknak, az „én tekintélyes magyar polgár vagyok” kivagyiságának ideje lejárt, sírba szállt a nyomasztó emlékű Szabad Demokraták Szövetségével együtt. Nehéz lesz megszokniuk, de Heller Ágneséknek is át kell programozniuk magukat arra, hogy aki közülük való, az is csak egy-egy magyar állampolgár a tízmillióból. Nem kevesebb, de nem is több.
Majtényi Lászlónak pedig át kellene gondolnia, valóban jó ajánlólevél-e egy olyan jelölt számára, aki a jog uralmát tűzi – egyébként nagyon helyesen – a zászlajára, hogy a jobboldali kormányok alatt szinte mindent, s mint kiderült, sokszor jogszerűtlenül megvétózó, míg baloldali kormány alatt a Schmitt Pál aláírókedvén is túltevő Göncz Árpádhoz hasonlítják.
