Nem egyszerű optimizmustól és derűtől sugárzó jegyzetet írni 2017 első napján úgy, hogy a reggeli híradók sem boldogan szilveszterező embereket mutatnak, hanem egy újabb borzalmas terrortámadás részleteit. Isztambulban ugyanis alig másfél óra telt el az új esztendőből, amikor egy Mikulás-ruhába öltözött merénylő előbb egy népszerű klub biztonsági személyzetét lőtte le, majd feltehetően gépkarabélyból tüzelni kezdett az évbúcsúztató parti vendégeire. A menekülő emberek egymás testén taposva próbáltak kijutni a szórakozóhelyről, sokan a tengerbe vetették magukat. E sorok írásának idején már harminckilenc halottról és közel hetven sebesültről tudunk, és a török belügyminisztérium jelentése szerint a halálos áldozatok között tizenöt külföldi van. Elgondolkodtató, hogy az év utolsó napján a török biztonsági erők egy különleges akció során őrizetbe vették az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nyolc tagját, azzal gyanúsítva őket, hogy merényletekre készültek szilveszter éjszakáján. Ezek szerint nem sikerült mindenkit időben ártalmatlanítani.
Terrorral indult tehát az új év, gyorsan rácáfolva arra a várakozásra, hogy kevesebb erőszakot és több boldog pillanatot hozó időszak köszönt a világra. Sokan érdekeltek abban, hogy félelemben éljünk, és ne érezzük magunkat biztonságban sehol. 2016 legsúlyosabb öröksége ez: lám, a baj megtörténhet szilveszteri buliban, karácsonyi vásárban, koncerten, kávézóban, békés tengerparton, de akár egy mise alatt a templomban is. Mindezek ellenére nem lehet, nem szabad rettegésben élnünk, és ez nem puszta kincstári optimizmus – hitem szerint az élet erősebb a legsúlyosabb borzalmaknál is. Én ezt egy megrázó, ugyanakkor egy életre reményt adó esemény során láthattam meg a saját szememmel.
Nyolc esztendővel ezelőtt, 2009 januárjában Egyiptomban voltam a Baptista Szeretetszolgálat orvosaival. A Gázai övezet határát hermetikusan lezárta az egyiptomi hadsereg – odaát bombák potyogtak szakadatlanul, civilek ezreit ölve meg. Néhány súlyosan sebesült csodával határos módon átjutott a határon, köztük egy palesztin férfi, akit számtalan trauma ért. A kisebb sérüléseit ellátták, a helyzetét stabilizálták, és az életmentő műtétre, a koponyacsontja alatt kialakult vérömleny kezelésére a kairói Nasszer Kórházban került sor. Egy magyar sebész és egy aneszteziológus segített Egyiptom leghíresebb agysebészének az operáció során, és a kórház túlbuzgó ügyintézője engem is egy kalap alá vett a Baptista Szeretetszolgálat orvosaival, ezért elküldött beöltözni. Meglepetésemben elfelejtettem tiltakozni, így pár perc múlva hófehér papucsban, vadonatúj, zöld orvosi nadrágban és felsőben, fejemen fehér sapkával és steril maszkban megszeppenve ott álltam a műtőben a kopaszra borotvált fejű páciens mellett. Varga Éva aneszteziológus, amikor ráért, halkan elmondta nekem, hogy éppen mi történik, és a beteg életfunkcióit jelző monitor adatait is elemezte. Élet és halál határán lebegett a páciens, amikor felnyitották a koponyáját – korábban egy hatalmas ütés érte a fejét, és a kialakult vérömleny mélyen benyomta az agyát.
