Európa nem vallás, hanem eszköz

Fillon programja csak akkor valósítható meg, ha belső gazdasági reformok is kísérik.

Soós Eszter Petronella
2017. 01. 04. 16:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A „szuverén nemzetállamok Európájában” hívő jelölt lett a republikánus (LR) mozgalom elnökjelöltje, s ezzel a francia köztársasági elnöki poszt – mai helyzet szerint – legfőbb várományosa. Hasonló megállapítások, elemzések tucatjait olvashattuk Francois Fillon novemberi előválasztási győzelme után; arról viszont kevesebbet hallani, a magyar sajtóban legalábbis, hogy ez a szuverenizmus nem direkt unióellenességet, sokkal inkább egy árnyalt pozíciót takar.

Közismert, hogy Francois Fillon bizonyos szempontból megnyirbálná a közös uniós intézményrendszer szeretett-gyűlölt szimbólumának, az Európai Bizottságnak a mozgásterét, elvárva, hogy a testület célratörőbben foglalkozzon a Fillon által közös, nagy európai ügyeknek tartott témákkal. Fillon vezetése alatt Franciaország tehát – a kereszténydemokrata hagyományokkal párhuzamosan – nagyobb hangsúlyt helyezne a szubszidiaritás elvére, s egy olyan nemzetállami alapokon nyugvó, egyúttal politikai Európában gondolkozna, amely – mint írja – képes az emberek önkéntes csatlakozását kiváltani, és ezáltal a populizmus, ha tetszik, az euroszkepticizmus ellen fellépni. Az elgondolás természetesen abból a teljesen racionális felismerésből fakad, hogy az európai projekt hosszú távon nehezen lesz fenntartható a polgárok direkt politikai támogatása nélkül.

Mint azt a republikánus elnökjelölt az Európa-programja – minden bizonnyal később még kiegészítendő – vázlatában jelzi, Európa nem vallás, hanem eszköz. Értsd: ahhoz, hogy Franciaország megőrizze befolyását. Ez messzemenően illik a francia külpolitikai hagyományokba Charles de Gaulle-on át Jacques Chiracig bezárólag. Fillon ismét az európai építkezés motorjává tenné Franciaországot, ami természetesen a passzívnak tűnő Hollande-korszak látványos ellentételezését jelenti. Ezért nem kell meglepődnünk azon, hogy az elnökjelölt fejében számos olyan szakpolitika létezik, amelynél a francia érdek nemhogy a kevesebb, hanem éppen a „több Európa” felé mutat.

Nézzük például az eurózóna politikai irányítását, amelyet kiemelne a mostani intézményrendszerből, átadná az állam- és kormányfőknek, még külön eurózóna-főtitkárságot is létrehozna. Ráadásul az eurót a dollárral egyenértékű nemzetközi tartalékvalutaként képzeli el, a szuverenisták által oly sokszor kritizált Európai Központi Bankot pedig átfogó gazdaságstratégia megvalósítójaként látja. Az átfogó gazdasági együttműködés vége pedig a legkevésbé sem szuverenista dolog volna: Fillon végső célja ugyanis a fiskális unió megvalósulása, ideértve az államadósságok mutualizálását (kölcsönösségi irányelvek alkalmazása – a szerk.), leegyszerűsítve az eurókötvények bevezetését. Vagyis bizonyos esetekben Fillon számára már nem is a francia, hanem egyenesen a közös európai szuverenitás a kérdés – elsősorban Kínával és az Egyesült Államokkal szemben. A baloldali és zöldpárti olvasóknak különösen érdekes programpont lehet, hogy miközben Fillon elutasítja a transzatlanti kereskedelmi egyezmény, a TTIP aláírását, határozottan követeli, hogy 1. a környezeti és szociális szabályokat az unió az importtermékek esetében is érvényesítse, 2. az Egyesült Államok, Kína és az EU egymás közbeszerzési piacaihoz csak kölcsönösségi alapon férhessenek hozzá.

Sok szempontból az európai közös szuverenitás eszméje áll a schengeni térséggel kapcsolatos filloni elképzelések mögött is. Az elnökjelölt ragaszkodik a szabad mozgás fenntartásához, tovább egységesítené a menekültügyet, megháromszorozná az unió határőrizeti szerve, a Frontex költségvetését, s európai szinten is érvényesítené a kettős büntetés elvét, vagyis a bűncselekményt elkövető nem uniós állampolgárok szisztematikus kitoloncolását.

Ugyanakkor Fillon azt is jelzi, hogy e francia program csak akkor megvalósítható, ha belső gazdasági reformok is kísérik, vagyis ha Franciaország ismét képes lesz erőt mutatni és Németország egyenrangú partnereként fellépni. Ugyanez az erőgyűjtés a logikája annak a nemcsak Donald Trump, hanem Fillon által is hangoztatott követelésnek, hogy az európai tagállamok ne játsszanak NATO-potyautast az Egyesült Államokkal, hanem maguk is költsenek a saját védelmükre. Sőt, ezeket – minden szentnek maga felé hajlik a keze – az európai, így a francia hadiiparral szolidáris formában tegyék.

Összességében tehát Fillon Európa-programja nem EU-ellenes. Inkább a tisztázás irányába megy, mintsem ellene, inkább egyfajta visszatérés az V. köztársaság hagyományos francia felfogásához, mintsem közeledés a Nemzeti Front elképzeléseihez. Tény persze, hogy ez a program a föderalistákat éppen annyira nem elégíti ki, mint a vérmes euroszkeptikusokat. Ráadásul egyes elemzők joggal mutatnak rá, hogy hiányos: nem mond túl sokat arról, hogy például mihez akar kezdeni a demokratikus legitimitással bíró politikai testülettel, az Európai Parlamenttel, vagy hogyan alakítaná át az intézményközi egyensúlyt. És egyáltalán: ezeket a reformtörekvéseket miként akarná szerződésmódosítás nélkül megvalósítani? (Mert azt már tudjuk, hogy a szerződések ügyét Fillon újra megnyitni nem akarja.)

Az unió másik motorja, Németország számára Francois Fillon, ha a franciák elnöknek választják, egészen biztosan nem lesz olyan könnyű partner, mint a jelenlegi francia köztársasági elnök, Francois Hollande. Ugyanakkor nem valószínű, hogy ez páni félelemmel tölti el Berlint. A jelenlegi, látványos német hegemónia, a francia ellenállás teljes hiánya ugyanis sem Németországnak, sem az európai közös projekt népszerűségének nem kedvez. Paradox módon tehát egy kicsit erősebb, kicsit „problémásabb” Franciaország sokkal előnyösebb és előremutatóbb volna mind az uniónak, mind Németország uniós imázsának. Ennek ismeretében lesz majd izgalmas figyelni, mi történik, mi hangzik el Francois Fillon és Angela Merkel német kancellár januárra tervezett találkozóján, hiszen ha másból nem, akkor abból a sajtótájékoztatóból már képet kaphatunk a – bizonyos választási forgatókönyvek megvalósulása mellett – várható uniós jövőről.

Végül fontos kérdés, hogy ez a várható jövő mit jelentene Magyarország és a magyar mozgástér számára. Fillon oroszbarátságáról, illetve annak uniós és közép-európai következményeiről már sok szó esett, arról viszont kevesebb, hogy Fillon Európa-programja nemcsak a két- és többsebességes Európa-koncepciók egyikének a megvalósulását jelentené (hiszen a többsebességes Európa létezése már ma is tény), hanem annak kimondását is, hogy az eurót használó tagállamok bizonyos formában egyenlőbbek a többieknél. Ez a fejlemény feltétlenül kisebb befolyást és szűkebb mozgásteret ígérne a forinthoz ragaszkodó Magyarország számára, különösen akkor, ha a hazai szuverenisták, illetve a magyar export monetáris megsegítésére apelláló gazdaságpolitikusok továbbra is tartják, hogy a közös valutához való csatlakozás egyelőre nem érdekünk. Ez esetben mérlegelni kell, hogy a rövid távú gazdasági előnyökkel szemben milyen közép- és hosszú távú gazdasági és politikai kockázatok állnak, és hogy a fiskális unió elmélyülésével, a csatlakozási feltételek bonyolódásával mennyire nő meg a képzeletbeli fal a már csatlakozottak és a csatlakozni vágyók között. Végig kell gondolni, kliséktől és vágyálmoktól mentesen, hogy ez mit jelentene számunkra. Így tehát még magyar szuverenista szemmel sem biztos, hogy Francois Fillon szuverenistának tartott EU-programja feltétel nélkül üdvözlendő. A szuverenista klisék mögött ugyanis felsejlik az elmélyülő, de nyíltan többsebességes integráció gondolata, amely könnyen olyan hajóvá válhat, amelyről Magyarország mintegy véletlenül lemarad és kimarad.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.