Gyerekcipőben járva

Miért nem gondol senki sem ebben az országban a szülőkre?

Azt hiszem, minden szülő megszenvedi az iskolaválasztást, hiszen nehéz eldönteni, hogy óvodából kikerülő 6-7 éves gyermekeink képességeit melyik iskolában fejlesszék a jövőben a tanítók. Amit az én időmben fontosnak tartottak, azaz hogy melyik középiskolában, gimnáziumban tanuljon tovább valaki, mert az majd sokat nyom a latban a főiskolai, egyetemi felvételnél, ma már sokkal korábbi életszakaszban, az általános iskola kiválasztásakor előjön. Ma már nem ritka, hogy sokszor a körzeti iskolába sem egyszerű bejutni, az emelt szintű ének-zene, művészeti, testnevelési, nyelvi képzést nyújtó intézményekben felvételit, képességfelmérő foglalkozást tartanak. A fővárosban pedig van olyan általános iskola is, amelybe népszerűsége miatt öt-hatszoros a túljelentkezés.

Egy ideje már iskolai nyílt napokra, kóstolgatókra járunk. Míg a gyermek hajlandó akár az iskolaépület színe alapján is rangsorolni, a szülő az elsős tanítók tetszési indexén kívül az osztályok létszámát, a tornaterem felszereltségét, az iskolaudvar nagyságát, az intézmény megközelíthetőségét, a környék parkolási zsúfoltságát, az esetleges parkolási árakat is felméri. Aranyszabály, hogy időben kell érkezni, illetve délután a gyermekért menni. Míg az intézményekben az ügyeleti idő is lejár legkésőbb este fél hatkor, addig a munkahelyeken minimum ötig, de sokszor fél hatig vagy annál is tovább tart a munka. Úgy és olyan időpontban kell vinni és hozni a gyermekeket, hogy az a dolgozó szülőkre tekintettel semmiképpen nincsen.

Miért nem gondol senki sem ebben az országban a szülőkre, akik a legtöbb munkahelyen 7–16, 8–17 vagy 9–18, esetleg 10–18 óráig dolgoznak? Ebből fakadóan minden napjukon ügyeskedni kénytelenek azért, hogy gyermekeiket bölcsődébe, óvodába, iskolába eljuttathassák, hazavihessék? Egyszerű matematika, hogy az apának és az anyának felváltva szükséges megoldania ezt a problémát. Hallottam néhány módszerről a teljes családokban: korábban mennek dolgozni, hogy délután hamarabb elmehessenek, a kieső munkahelyi órákat hosszú munkanapokon pótolják – már ahol ezt a munkáltató megengedi. Egzisztenciális okokból nem mindenki vállalhat hat- vagy négyórás munkát, s ez a munkáltatóknak sem mindig kedvező megoldás. És az egyedülálló szülők problémájáról ne is beszéljünk.

Nálunk a bölcsődei két év és az óvodai három tapasztalata is az volt, hogy a gyermeket fél nyolc és kilenc között ajánlatos bevinni, és délután ötig kellett/kell érte menni. Munkahelyéről távozva már négykor autóba ült vagy buszra, metróra szállt az ember, nehogy késsen. Mert akkor pironkodhat, szabadkozhat a felmosórongyot csavargató takarítók, már hazakészülő dadusok, óvodapedagógusok előtt.

Sokszor eszembe jutott az elmúlt években, hogy miért nem lehet egyfajta – akár térítésköteles – ügyeleti rendszert bevezetni, amikor tartós igény esetén az óvodai dolgozók tovább ott maradnak. Szerintem senki nem tiltakozna, a százezres nettó fizetésért tevékenykedő dadusok, a százhúsz-százötvenezerért dolgozó óvodapedagógusok bizonyára nem.

Mindez pedig úgy merült fel bennem, hogy az iskolai nyílt napokat látogatva azzal szembesültem: az általános iskolában sem lesz jobb a helyzet. Délután ötre, ritkább esetben legkésőbb fél hatra a gyermekért kell menni. Az egyik iskolában egyenesen azt mondták: kérjük, hogy fél ötig jöjjenek el a gyermekükért. Indokolt esetben legkésőbb öt óráig! Ha valaki fél hatig sem jön, akkor fél hatkor értesítjük a rendőrséget és a gyermekvédelmet!

A bölcsődék, óvodák és iskolák nyitvatartása kicsit sem dolgozószülő-barát. Sőt, az intézmények vezetése sem szülőbarát.

Lehet, hogy most már tényleg ideje lenne újragondolni az óvodák és iskolák nyitvatartását?

###HIRDETES2###