Mámor rendőri biztosítással

Nem lehet egy ezerötszáz fős tömegben minden rendzavaró mellé rendőrt állítani.

Hírhedt kijelentéssé vált a francia miniszterelnök reflexiója a tavaly nyári nizzai kamionos terrortámadásra. – Együtt kell élni a terrorizmussal – mondta Manuel Valls, hatalmas fölzúdulást keltve, hiszen a megdöbbent világ akkor még azt sem tudta, hogy a terrorista gázoló kamionja alól kiszedett 84 halálos áldozat száma nem növekszik-e. (Kettővel nőtt.) Valls rosszul időzített „békés” üzenete („Más ártatlanok is életüket fogják veszteni lehet azzal vádolni, hogy még nyugtalanabbá teszem a társadalmat, de sajnos ez az igazság. Ezzel egy generációnak együtt kell élnie”) belenyugvást sugallt, s ezt a magatartást cikkek sora, a közösségi oldalakon pedig haragos bejegyzések tömege utasította el. A francia miniszterelnök talán nem is értette a támadó élt, bizonyára azt gondolta, ő csak realista. Egy bölcs, aki látja a jelent, érzi a jövőt. Akár még merésznek is gondolhatta magát, hiszen szembement a fősodorral, kard helyett demokratikus eszméit csörtette, alighanem komoly mulatságot szerezve azoknak, akik már tervezték a következő véres merényletet.

Békés eszméi voltak annak a Fabrizia Di Lorenzo nevű 31 éves olasz nőnek is (ő a berlini karácsonyi vásár nyolcadik azonosított halottja), aki már akkor vonzalmat érzett a német főváros iránt, amikor Erasmus-ösztöndíjjal 2005-ben egy évet ott töltött. Néhány éve pedig elhatározta, hogy Berlinben fog dolgozni. Angela Merkel lelkes híveként a közösségi oldalakon elismeréssel adózott a német kancellárnak „emberséges menekültpolitikája” miatt. Utolsó Twitter-bejegyzése: „Tévedés egyenlőségjelet tenni a bevándorlás és a terrorizmus között.” Fabrizia szörnyű halála azonban azt üzeni, hogy van ennél nagyobb tévedés. Mégpedig az, hogy semmi összefüggés nincsen a teljesen elhibázott, a mindenre, csak nem ájult elismerésre méltó uniós migrációs politika és a terrorizmus között.

Európának választania kell: vagy elfogadja a Manuel Valls-féle belenyugvó magatartást, vagy radikálisan változtat a jelenlegi menekültpolitikán. A szilveszterkor Kölnben, Hamburgban, Frankfurtban, Bécsben és Salzburgban történt erőszakoskodások és bizonyítottan szervezett rendzavarások arra utalnak, hogy a hatalmas rendőri készültség, ha enyhít is a helyzeten, nem jelent megoldást. Nem lehet egy ezerötszáz fős tömegben minden rendzavaró mellé rendőrt állítani. Lehet-e önfeledt az óévbúcsúztató olyan tömegben, ahol több a rendőr, mint ahányan papírtrombitát fújnak? Az inzultált nők feljelentéseikben majd összetörték magukat, hogy politikailag korrektek maradjanak, és csak annyit mertek mondani, hogy „külföldieknek kinéző” férfiak nyúlkáltak a testükhöz.

Miközben Köln, Bécs és Salzburg tele volt „külföldiekkel kinézőkkel”, akiktől a helybéli és a turistaként odalátogató külföldi nőket kitörte a frász, addig a békés Budapest szilveszterkor simán külföldiekkel volt tele, akik vidáman vegyültek a magyar fiatalok közé. A Rudas fürdőbe félórás várakozás után lehetett bejutni, ezalatt magyar szót alig hallottam. A villamoson francia, angol, német, kínai szófoszlányok ütötték meg a fülemet. Mi tagadás, külföldieknek néztek ki ők is. De nem jöttek sűrű tömegben, százasával a pályaudvarainkról, és tudtak úgy viselkedni, ahogy külföldi turisták hazánkban bármikor. Jókedvűek voltak, vagy éppen részegen handabandáztak, egyre megy: nem bántottak senkit.

Sajnos hamar elmúlt a felháborodás, amely a nizzai merénylet után Manuel Valls szavait követte. Azért múlhatott el, mert ő csak kimondta, minek a jegyében tengeti napjait Európa, minek a jegyében politizál az Európai Unió. A francia miniszterelnök valójában csak annyit mondott, hogy a király meztelen. Csak megfogalmazta azt a passzivitásra berendezkedett politikát, amely a migráció elhibázott kezelése révén úgy viszonyul a terrorizmushoz, mint a földrengéshez, a cunamihoz vagy a nagy árvizekhez. A terrorizmus eszerint a természeti csapások szintjén van, civilizáltak vagyunk, el kell fogadni, együtt kell vele élni. Ez a gondolkodásmód még azt sem veszi számításba, hogy az európai ember ma már a természeti csapásokhoz sem úgy viszonyul, mint mondjuk az elpusztult Pompeii akkori polgárai. Tudósok dolgoznak azon, hogyan jelezhetnék előre minél pontosabban a földmozgásokat, a vulkánok kitöréseit. Akkor miért kellene az emberi gonoszság, befolyásszerzés és bosszúvágy által működtetett ördögi rendszert elfogadni úgy, mintha az benne lenne a teremtésben? Miért kellene úgy viszonyulnunk hozzá, mint az ószövetségi ember a bibliai csapásokhoz?

Mögöttünk egy súlyos tapasztalatokkal teli év. Nem olyan ütemben, mint kellene, de fokozatosan nő azok száma, akik nem fogadják el a passzivitást, és cselekvést sürgetnek. Majd ha nem az lesz a németek meg az osztrákok fő gondja, hogy szabad-e mást mondani, mint hogy „külföldi kinézetűek” akarták asszonyaikat és lányaikat leteperni, hanem az, hogy nem teperhetik le őket, akkor elmondhatjuk, hogy Európa fölébredt.