Twist Olivér számítógéppel

A legtöbb munkahelyen alapelvárás lett, hogy az alkalmazott kizsigerelje magát a cégért.

Szóval távolról sem igaz, hogy ez a hajsza saját döntés volna, a pénzéhség diadala az emberi értékek fölött. A mókuskerék gyorsult fel olyannyira, hogy a legtöbb munkahelyen elvárás lett az önkizsákmányolás projektről projektre. Nem elégednek meg a munkáltatók azzal, ha a nap egy részét az ő szolgálatukban töltjük, még azzal sem, ha minden napfényes órában értük robotolunk. Az összes energiánk kell nekik. A pihenőidő, a szabadság, vagy életünknek bármely része, amely nem őket szolgálja, csak szükséges rossz a szemükben, amit el kell tűrni azért, hogy többet és jobban dolgozhassunk nekik. Totálisan kifordult gondolatmenet ez; így még az is kiég, aki olyan szerencsés, hogy azzal foglalkozhat, amit szeret csinálni.

Tíz-tizennégy óra munka naponta, vacsorára hazaesni, néha egy mozifilm vagy kirándulás – pontosan így írta le a cselédek és a gyári munkások életét bármelyik szociálisan érzékeny írónk, még csak nem is a boldog békeidőkben, hanem a gazdasági válság idején. Az pedig, hogy a vas helyett az emberek zöme immár a billentyűket püföli, a munkanormát pedig nem legyártott fazekakban, hanem jelentésekben és táblázatokban mérik ki a számára, még nem jelenti, hogy a digitális robot nem szalagmunka, akkor sem, ha nem az ízületek és az izmok, hanem az idegrendszer és a hátgerinc sínyli meg.

Ami viszont változott azóta, az a dolgozói attitűd. Mindenki játszi könnyedséggel feladja azt, amiért száz éve elődeik tüntetéseken verették magukat véresre a csendőrökkel, rendőrökkel: a nyolcórás munkaidőhöz és a tisztességes bérhez való jogot. Hagyják, hogy céges telefonnal pórázt, céges laptoppal mindenhova hordozható munkapadot akasszanak a nyakukba – nem egy ember csapja fel hordozható számítógépét a metrón, HÉV-en, intézi telefonjait útközben, hogy addig is előredolgozzon, amíg beér a munkahelyére. A munka és a magánélet összeolvadása a legtöbb esetben a munkaidő kiterjesztése a pihenőidőre, és semmi más. A vállalatok legújabb generációi, előbb az MLM-ek, majd az Uber-típusú startupok a vállalkozás illúziójával ráncigálják ki a szakadozott, de létező szociális hálóból azokat, akik önként sajtolják ki magukból a maximumot.

Majd megszokod, én is megszoktam. Máshol talán jobb? – kérdezgetik egymást az emberek. Tartok tőle, ha száz éve is így gondolkodtak volna, a mai napig látástól vakulásig fejthetnénk a szenet hattól hatvanéves korunkig, mint egy Dickens-regényben.