Magyarországon az Orbán-kormány lefelé tartó bérversenye is ugyanezen az elhibázott integrációs gyakorlaton alapszik: a tőke és a munkaerő szabad áramlásán. Ha nem áramolhatna szabadon a tőke és a munkaerő, ha nem építhetne egy teljes gazdasági rendszert a Fidesz arra, hogy egy nagyobb vásárlóerővel rendelkező piacra Magyarországról gyárthatnak olcsóbb munkaerővel termékeket, akkor lehetőség lenne gazdaságpolitikai paradigmaváltásra. Akármilyen gazdasági vagy bérszínvonalbeli előnyökkel járjon is a magyar munkaerő kivándorlása, azért a hátrányért, amit a kitanított munkaerőnk elvándorlása okoz, ezek nem jelentenek kárpótlást.
Magyarországnak akkor lenne lehetősége alternatív gazdaságpolitikát folytatni, ha nem lehetne az unión belül kihasználni a centrum (magas vásárlóérő) és a periféria (alacsony bérek) közötti ellentéteket. Továbbmenve: pontosan az EU gazdasági struktúrájának építőelemei, mint a maastrichti kritériumok vagy a szabad munkaerő-áramlás elve azok, amelyek ellehetetlenítenek egy valódi keynesiánus gazdaságpolitikai fordulatot. Ezek veszik el a nemzeti szuverenitás azon részét, amely elengedhetetlen a szociális egyenlőtlenségek csökkentéséhez és egy szociáldemokrata gazdaságpolitika kialakításához.
A szabad kereskedelem, a szabad munkaerő-áramlás és a négy szabadság elve az unió centrumországainak kedvez. Nekünk nem. A győri munkás érdekeit nem képviseli sem Orbán Viktor, sem Jean-Claude Juncker. Az ő érdekeit egy olyan szuverén magyar nemzetállam tudná képviselni, amely élhet a jó értelemben vett protekcionizmus, az állami intervenció és a központi bérpolitika eszköztárával.
A szerző geográfus, az LMP országos elnökségének tagja
