A szuverenitás csapdája

Miért az Európai Unió lenne felelős a nemzetállamok által elkövetett hibákért?

A nemzetállamiságot többnyire azok a szélsőjobboldali pártok követelik vissza, amelyek a színpadon, a plakátokon még „csak” idegenellenesek, de kormányra kerülve már a saját munkásaikat is kiszolgáltatnák a globalizációnak. Aki ugyanis a globalizáció korában az európai egységgel szemben a sokkal kisebb, és ezért kevésbé hatékony nemzetállamisághoz térne vissza, az gyakorlatilag nem akar mást, mint kiszolgáltatott munkavállalókat. Nem meglepő, hogy az Európai Uniót támadó, esetleg egyenesen elutasító pártok – az olasz Északi Ligától az osztrák FPÖ-n át a Fideszig – neoliberális, szegényellenes politikát folytattak, folytatnak kormányon. A következményekért, a bérek vásárlóerejének csökkenéséért, a szociális elbizonytalanodásért aztán persze lehet felelőssé tenni Brüsszelt, mintha Jean-Claude Juncker s nem Orbán Viktor ragaszkodna az alacsony bérekhez – mint a magyar nemzetállam egyetlen versenyelőnyéhez.

Nagy-Britanniában azokban az északkelet-angliai térségekben utasították el a legnagyobb mértékben az Európai Uniót, amelyek ma éppen saját nemzetállami, amúgy konzervatív kormányaik miatt élnek szegénységben, munkanélküliségben. Nem Brüsszel építette le a brit jóléti államot, s helyezte az angol gazdaság hangsúlyát majdnem kizárólagosan a londoni pénzügyi szektorra. A mindezért felelős nemzetállami konzervatív kormányzat azonban saját politikájának következményeiért sikeresen Brüsszelt hibáztatta. A gazdaságpolitikailag neoliberális UKIP pedig azon szegény emberek szavazataival támadja az Európai Uniót, akiknek éppen a jelenleginél erősebb, szociálisabb európai egység lenne az érdekük.

Orbán Viktor se a győri munkásra gondol, amikor a nemzetállamot védi a beszédében. Hanem gondol egyrészről a korrupcióra, amelyet nemzetállami keretek között nehezebb felfedni, másrészről azokra a multikra, amelyeknek a kormánya a mai napig adótámogatásokat nyújt azért, hogy ne menjenek tovább a még alacsonyabb bérekkel versenyző szerb, román vagy bolgár nemzetállamba. A korrupciót és a neoliberalizmust – ahogy Ulrich Beck írta a könyveiben – igen jól el lehet fedni a nacionalista retorikával.

A nacionalizmus ugyanis felettébb ügyes trükk arra, hogy az emberek ne a racionális érdekeik alapján, hanem egy elképzelt nemzeti közösség tagjaiként, emocionálisan döntsenek. Az északkelet-angliai munkásnak a brit konzervatívok ellen kellene vonulnia ugyan, az öklét azonban most mégis Brüsszel felé emeli. Theresa May pedig mosolyog magában, s folytatja a térség elszegényítését.

Aki a nemzetállamot védi, nem akar európai adóharmonizációt, nem akar béruniót, nem akar európai munkanélküli-segélyt, nem akar regionális kulturális sokszínűséget. Még konkrétabban: aki ma a nemzetállamot védelmezi Magyarországon, az az adóparadicsomok híve, az továbbra is alacsonyan tartaná a béreket, elvégre ez az egyetlen versenyelőnyünk a többi nemzetállammal szemben, és az elutasítja az erdélyi autonómiát.

Tényleg ez lenne jó Magyarországnak?

###HIRDETES2###