John Lukacs a Demokrácia és populizmus című könyvében megírta, hogy noha a progresszivisták közelmúltbeli korlátlan beszédtere és a felkapott közgazdász-szemléletmód hatására korunk hajlamos mindent a homo oeconomicusból levezetni, napjaink történelmét inkább az alakítja, ahogyan a tömegek gondolkodnak. Meg amire vágynak, amitől félnek, amit gyűlölnek. A „demokratikus kort” a vélemények felhalmozódása irányítja. És a véleményeket – mint tudjuk – előállítják. E média működtetői tudják, hogy ha a versenyből ki akarunk iktatni egy kiváló politikust, sortűz alatt tartani, beszennyező retorikával behálózni őt már fél siker. A frázisok, a jelszavak – „Penelope-gate” (Fillon feleségének nevéből), vagy „B terv Fillon lemondása után” – mint sejtetések visszacsengenek a választók fejében, gondolatokká állnak össze, és a megrendelt közvélemény-kutatások máris fel tudják mutatni, hogy a francia jobboldal elnökjelöltje visszaszorult az esélytelen harmadik helyre. Oda, ahová ellenfelei kívánják.
Az 1914-es újságokat, tulajdonosaikat, szerkesztőiket, cikkíróikat éppúgy felelősség terheli a bekövetkezett katasztrófáért, mint a nagyköveteket, a tábornokokat vagy a minisztereket. A választóknak nem felelős, negyedik hatalmi ágazat is bűnös azért, hogy napjainkban kontraszelekció működik az európai politikában. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Francois Fillon a legalkalmasabb a jelöltek közül arra, hogy rendbe hozza Franciaországot. A média viszont mindent megtesz, hogy ne ő, hanem a Soros által is támogatott, kiugrott Hollande-alkalmazott, Emmanuel Macron jusson az elnökválasztás második fordulójába.
De nem kell a francia médiát idézni, elég ha figyelmesen elolvassuk az Origo.hu február 2-i cikkét. Teljes összeomlás előtt Francois Fillon – így a cím. A szerzőnek illett volna megnéznie Fillon január 29-i, Párizs északkeleti részében, Porte de la Villette-ben elmondott beszédét, amelyet 15 ezer támogató előtt tartott. Határozott volt, és kijelentette, hogy vezetése alatt le fogják győzni az iszlám totalitarizmust, továbbá felveszi a kesztyűt az Egyesült Államokkal szemben, amely saját törvényeit erőlteti rá a francia vállalatokra. Ő nem egy marketingtermék – jelentette ki –, és nem fogják megfélemlíteni. Az Origó szerint Laurent Wauquiez (ő a republikánus párt alelnöke!) Fillon ellen fordult.
Lássuk a vádakat is, amelyekkel A Leláncolt Kacsa (Le Canard Enchainé) hozakodott elő január 25-én. Először is a „leleplezései” nem voltak ismeretlenek. Rachida Dati, Párizs 7. kerületének polgármestere, a pártbeli ellenfél már rég beszélt ezekről a nyilvánosság előtt. Akkor senkit sem zavart. Fillon sem felesége, sem gyerekei átmeneti alkalmazásával nem követett el bűntényt. Az ilyesmi bevett gyakorlat, hiszen éppen a családtagok tudnak a legjobban segíteni a százfelé szakadó képviselő munkájában. Amúgy pedig Fillon maga kérte a vizsgálatot. De most már nem is a törvényességgel hozakodik elő a média, hanem a morállal. Az egalitariánus demokráciában a morál a trójai faló: a politikusnak is legyen akkora fizetése, mint a tévé előtt üldögélő állampolgárnak. Sok pénzük csak a sztároknak lehet. Ha családtagot alkalmaz a neki ítélt parlamenti keretből, akkor a politikus biztosan csal. Érvényben Tocqueville aranymondása: míg az arisztokratikus korok főbűne a gőg, a demokratikus koré az irigység.
Alain Duhamel, a neves politológus 2012-ben írta: „Nincs nehezebb vállalkozás, mint portrét írni Francois Fillonról, hiszen aligha akad a mostani miniszterelnökhöz hasonló diszkrét politikus. [ ] Ő nem siet a kamerák, a fényképezőgépek elé! Sőt, ha teheti, faképnél hagyja kezelőiket. Gyakran kergeti kétségbeesésbe a riportereket, újságírókat, mert nem hajlandó a legcsekélyebb bizalmaskodásra sem.” Talán itt van a kutya elásva: nem hízeleg nekik, nem szolgál kulisszatitkokkal, mint Sarkozy vagy Hollande.
Nem állíthatjuk, hogy Fillon nem követett el hibákat élete során – keresztény ember, ő is tudatában van saját tökéletlenségének. Ám az ellene folytatott rágalomhadjárat azt bizonyítja, hogy a „közvélemény” működése és „felmérése” átfedésbe került annak szimulálásával vagy előállításával. Megvalósult a „kemény” kisebbség és a „puha” többség visszatérő jelenléte, amelynél az előbbiek irányítják az utóbbiakat.
Határozott elképzeléseivel Fillon útjába állt e kisebbségnek. Néhány százalékot valóban esett a népszerűsége. Jövőjét nem jósolhatjuk meg, csak hangsúlyozhatjuk: ő az egyetlen jelölt, aki erős Franciaországot tudna teremteni. Melléállva talán meg lehetne akadályozni, hogy Németország továbbra is saját zsebére üzemeltesse az Európai Uniót, és hogy elitjei folytassák a hazárdjátékot Európával.
