Lássuk a vádakat is, amelyekkel A Leláncolt Kacsa (Le Canard Enchainé) hozakodott elő január 25-én. Először is a „leleplezései” nem voltak ismeretlenek. Rachida Dati, Párizs 7. kerületének polgármestere, a pártbeli ellenfél már rég beszélt ezekről a nyilvánosság előtt. Akkor senkit sem zavart. Fillon sem felesége, sem gyerekei átmeneti alkalmazásával nem követett el bűntényt. Az ilyesmi bevett gyakorlat, hiszen éppen a családtagok tudnak a legjobban segíteni a százfelé szakadó képviselő munkájában. Amúgy pedig Fillon maga kérte a vizsgálatot. De most már nem is a törvényességgel hozakodik elő a média, hanem a morállal. Az egalitariánus demokráciában a morál a trójai faló: a politikusnak is legyen akkora fizetése, mint a tévé előtt üldögélő állampolgárnak. Sok pénzük csak a sztároknak lehet. Ha családtagot alkalmaz a neki ítélt parlamenti keretből, akkor a politikus biztosan csal. Érvényben Tocqueville aranymondása: míg az arisztokratikus korok főbűne a gőg, a demokratikus koré az irigység.
Alain Duhamel, a neves politológus 2012-ben írta: „Nincs nehezebb vállalkozás, mint portrét írni Francois Fillonról, hiszen aligha akad a mostani miniszterelnökhöz hasonló diszkrét politikus. [ ] Ő nem siet a kamerák, a fényképezőgépek elé! Sőt, ha teheti, faképnél hagyja kezelőiket. Gyakran kergeti kétségbeesésbe a riportereket, újságírókat, mert nem hajlandó a legcsekélyebb bizalmaskodásra sem.” Talán itt van a kutya elásva: nem hízeleg nekik, nem szolgál kulisszatitkokkal, mint Sarkozy vagy Hollande.
Nem állíthatjuk, hogy Fillon nem követett el hibákat élete során – keresztény ember, ő is tudatában van saját tökéletlenségének. Ám az ellene folytatott rágalomhadjárat azt bizonyítja, hogy a „közvélemény” működése és „felmérése” átfedésbe került annak szimulálásával vagy előállításával. Megvalósult a „kemény” kisebbség és a „puha” többség visszatérő jelenléte, amelynél az előbbiek irányítják az utóbbiakat.
