A minap egy reggelen bárhová is kapcsoltunk, Kínáról szólt a magyar média megannyi, túlzott zöldérdeklődéssel egyáltalán nem vádolható le- és elágazása. Ráadásul nem arról, hogy Sanghajban elviselhetetlen a szmog (az éppen Budapesten szedte még mit sem sejtő áldozatait), és ez mivel jár. Hanem éppen ellenkezőleg arról, hogy a borzalmas környezetszennyezéssel, károsanyag-kibocsátással és a közös kilábalás lehetőségeinek konzekvens megakadályozásával gyakran és joggal vádolt ország vezetésének nem mindig kell feltétlenül tolmács az idők szavának megértéséhez. Pláne, ha a zöldülés azért nem mond ellent a haladás és fejlődés mantrájának, tekintve, hogy a kommunista-kapitalista hibrid egyáltalán nincs különös anyagból gyúrva. Alapesetben ugyanis első a profit (lehetőleg extra), a zöldek meg búsongjanak a belvárosban. Jelen esetben viszont úgy tűnik, a kellemes végre találkozott a hasznossal.
A hír az, hogy az elektromos autók szépen fogynak Kínában, és ebben az infrastruktúra fejlesztésén túl komoly szerepük van a direkt és az indirekt ösztönzőknek is. De ha mindez nem lenne elég, a legutóbbi statisztikákból a tetejébe még az is kiderült, hogy tavaly az egyre virgoncabb piacon taroltak a hazai gyártású járművek, ami határozottan jót tesz a nemzeti önbecsülésnek, valamint az új mennyei birodalmi tudatnak is. Ha a helyi vezetés elhatároz valamit, ott a továbbiakban nincs tökölés, különben lehet visszamenni ugrálni a balettbe. Márpedig annak, hogy a kínai kormány az elmúlt években látványos erőfeszítéseket tett azért, hogy az elektromos járművek rohamosan terjedjenek és a helyi gyártók megerősödjenek, kettős célja volt. Duplán nem vicceltek. Az egyik, hogy a hihetetlenül tenyérbemászó aranyifjak Ferrarijai mellett lehetőség szerint minél több zéró emissziójú gépezet szaladgáljon a nagyvárosokban, csökkentve ezzel az elviselhetetlen légszennyezést, a másik pedig, hogy akár már középtávon vezető szerephez juttassa a tisztes hazai járműipart. És ez egyszerre hazafiúi tett és zseniális felismerés.
Mert ha már a hagyományos autógyártás területén lemaradtunk, mint a borravaló, és a termékeink többnyire mosolyt csalnak a konkurencia arcára (ugyanakkor persze ne felejtsük el, hogy nemrég így volt ez a telefonokkal is, aztán a mosoly lefagyott, és néztek, mint a kutya a kínai vendéglőben), akkor nézzünk körül, mi van még a boltban. Ja, hogy villanyautó? Akkor a következőket csináljuk. Aki vesz egy ilyen cuccot, annak tízezer dolláros támogatást biztosítunk (majd hárommillió forint), de aki megáll a plug-in hibridnél, az is kap hatezret (1,75 millió forintban). Aztán hadd menjenek ingyen az autópályán, van hely elég, és surranjanak csak a forgalom elől egyébként elzárt területeken is. Hogy ezeket töltögetni is kell? Akkor kedvezményt nekik. És lőn. Mire az történt, hogy egy évvel ezelőtt a globális magántöltők huszonöt, a nyilvános gyorstöltők huszonkilenc, a nyilvános villámtöltők negyvennégy százaléka már Kínában működött. Így aztán tavaly már több mint háromszázötvenezer elektromos autót adtak el az országban, ami ötvenöt százalékos növekedést mutat a tavalyelőtti adatokhoz képest.
A legnépszerűbb modellekkel ugyanakkor kínai gyártók büszkélkedhetnek, amelyekbe a kormány dollármilliárdokat pumpált bele, úgy is, mint stratégiai partnerekbe, nyilván azért, nehogy már megint a németek és a japánok mutassák meg, merre van a konnektor. A rövid távú cél direktívája is elég egyértelmű: 2020-ra úgy négy és fél millió, részben vagy teljesen elektromos meghajtással rendelkező jármű guruljon Kína útjain. Ez jó Kínának és jó a világnak. Azt persze nem tudhatjuk, hogy mit szól mindehhez az „átlag kínai”, mert ilyen talán nem is létezik, de ha mégis, akkor gyaníthatóan nem szerepel a legközelebbi tervei között egy ilyen járgány beszerzése. Ugyanis az elektromos autó a közeljövőben valószínűleg a hazai gyártás ellenére sem lesz népautó. Ahogy ez kinéz, nálunk sem. Itt egyelőre az is kiverte a biztosítékot, hogy az elektromos autók boldog tulajdonosai ingyen parkolhatnak, mondván, hogy ez a gesztus tovább mélyíti a gazdagok és a szegények közötti amúgy is egyre mélyülő feszültségeket, lásd még szakadék és indulatok, amiben, valljuk be, sok igazság van. De ha pusztán azoknál időzünk el kissé, akik megengedhetnék maguknak, hogy elszánják magukat egy ökotudatos, ám lemondások sorával járó lépésre, nos náluk elég vegyes a kép. Van, aki úgy véli, hiányoznak az infrastrukturális feltételek, akad, aki szerint egyelőre még egy Budapest–Balaton távolság egy füst alatti megtétele sincs biztosítva, és valószínűleg olyanok is vannak, akik bár négy villanyost is vehetnének a teljesen értelmetlen terepjárójuk árából, mégsem teszik meg, mert számukra az autó még mindig pótlék és önmeghatározás.
Majd alakul. Egyelőre buszokkal. A kínaiak mindenesetre már a spájzban vannak – vagy legalábbis Esztergomban.
