A szlovák kormány január második hetében elfogadott egy jelentést, amely minden eddiginél részletesebben mutatja be a nemzetiségek nyelvhasználatát. Magyarországon azonban nem sokan hallottak erről – még azok sem, akik amúgy érdeklődnek a határon túli események vagy a nyelvhasználat kérdése iránt. Bár az MTI rendszeresen beszámol a szlovákiai történésekről és tolmácsolja őket a Magyar Közösség Pártja (MKP) szemüvegén keresztül, ez az esemény nem ütötte meg az ingerküszöbét, így a mainstream magyar média sem foglalkozott vele.
A jelentéskészítést törvény írja elő; e kötelezettséget a rövid életű Radicová-kormány vezette be 2011-ben, amelynek a Híd is tagja volt (tekintettel arra, hogy az MKP-t is szlovák rövidítése nélkül emlegettem, a Hídnál sem fogom a szlovák nevet használni, ahogy az az MTI-nél és a magyarországi médiában megszokott). Korábban két ilyen jelentés készült. A 2012-es előkészítésében még A. Nagy László is közreműködött nemzetiségi kormánybiztosként, miután azonban a vasúti kétnyelvűség ügye miatt távozott posztjáról, a helyére érkező megbízott kormánybiztos a jelentést a maga képére formálta. A 2014-es dokumentum már teljes egészében Mária Jedlicková hozzáállását hordozta magán, amely szerint Ferenc József-esen minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vannak elégedve.
2016-ban a Híd ismét kormányra került, és a kormánybiztosi székbe ülő Bukovszky László reálisabb képet szeretett volna kapni, illetve mutatni a nemzetiségi nyelvhasználat állapotáról. A kisebbségi nyelvtörvény minden lényeges rendelkezésére rákérdező, személyre szabott kérdőívet állítottak össze hivatalában a községek, az államigazgatási szervek, a megyék és községek kezelésében lévő jogi személyek, rendőrök és tűzoltók számára.
Az eredmény lesújtó. A közigazgatási szervek nyilvánvalóan nem a maguk ellenségei, és valószínűtlen, hogy ne kozmetikázták volna a maguk javára az önbevallásos módon működő adatgyűjtést. Mégis 1712 olyan kötelezettségszegést vallottak be, amelyeket közigazgatási szabálysértésnek is lehet tekinteni, és akár szankcionálni is lehetne őket emiatt. Igen, büntetni lehet a nemzetiségi nyelvtörvény alapján, még ha erről kevesebb szó esik is a magyar médiában. A szankcióval sújtható mulasztások után arról már kár is beszélni, hogy a szankcióval nem járó kötelezettségszegések, valamint a kihasználatlan nyelvhasználati lehetőségek milyen képet mutatnak
Mivel a korábbi jelentések csak pár nyelvhasználati színtérre kérdeztek rá, nehéz az összehasonlítás. Amit meg lehet állapítani, az az, hogy nemzetiségi nyelvek, így a magyar nyelv használata több területen is visszaszorulóban van Szlovákiában. Így például az utcanevek megjelölésében, a nemzetiségi nyelv használatáról szóló tájékoztatásban, a hivatali belső ügyintézésben, a kétnyelvű űrlapok biztosításában, a nemzetiségi nyelvű határozatok kiadásában, a képviselő-testületek nyelvhasználatában, a szlovák állampolgárok életére, egészségére, biztonságára és vagyontárgyaira leselkedő veszélyekre való felhívásokban. Szembetűnő továbbá, hogy az elmúlt kettő-négy évhez képest is csökkent a nemzetiségi nyelvet ismerő és használó hivatalnokok aránya az önkormányzatokban. Ez a csökkenés még durvább, ha az írásbeli nyelvhasználatot vizsgáljuk.
De mit kezdjünk ezekkel az adatokkal? Vajon célszerű volna nekiállni büntetgetni? Ha szigorúak volnánk, akkor a 638 önkormányzatból 598 ellen eljárást kellene indítani. De vajon volna értelme?
Ahogy azt Bukovszky László egy interjújában elmondta, az önbevalláson alapuló adatokat nem tekinthetjük panasznak. Szerinte ha most eljárásokat kezdeményeznének, az csak oda vezetne, hogy két év múlva senki sem vallaná be a hiányosságokat, és torz képet kapnánk. Akár azt is hihetnénk, hogy minden rendbe jött. Bukovszky László szerint nem felelősökre van szükségünk, hanem megoldásokra.
Őry Péter, az MKP országos tanácsának elnöke, aki magyar állami támogatásból a Pro Civis egyesület elnökeként évi több tízmillió forintot költ el kétnyelvűsítésre, bűnbakkeresésnek titulálta a jelentést.
Szerinte az derül ki belőle, hogy azért nem érvényesül a hivatali kétnyelvűség Szlovákiában, mert az önkormányzatok és a polgárok nem élnek a törvény adta lehetőségekkel.
Azon túl, hogy a jelentés nem foglalkozik felelősök megnevezésével, csupán a kapott adatok közlésével, egy másik aspektusát is érdemes megvizsgálni a reakcióknak. Sokat elárul rólunk, miként reagálunk egy-egy rossz hírre. Felkaphatjuk a vizet, elutasíthatjuk a felelősségünket, de nekiállhatunk az okok kiderítésének és a megoldások keresésének is. Mindenki a maga szintjén.
Az üggyel kapcsolatban már csak azt kellene megfejteni, miért nem foglalkozott az MTI a témával. Csupán találgatni tudunk. Talán azért, mert az MKP-nak nem volt semmi köze a jelentéshez, vagy mert nem illik az eddigi képbe, nem tudnak mit kezdeni vele? De úgy tűnik, amíg az MKP nem tud szembenézni a jelentés eredményével, addig az anyaországiak sem fogják tudni, mit jelentsen ez.
A szerző szlovákiai magyar újságíró
