A holland választások eredményeiből a média elsősorban a Szabadságpárt vereségét emelte ki. Jogosan, hiszen a brexit és Donald Trump megválasztása után Geert Wilders győzelme a kontinensen is megingatta volna az EU-párti centrista erők hatalmát. (Bár csendben tegyük hozzá, hogy a „szélsőjobboldalinak” nevezett Wilders-párt a holland liberális életforma, a női emancipáció, a melegjogok és a vallástalanság szabadságának védelmezője az iszlám fanatizmussal szemben, sajnos szélsőségesen demagóg módon.) Arról sokkal kevesebb szó esett, hogy a választásokon katasztrofális vereséget szenvedett a holland Munkapárt, az ország nagy múltú szociáldemokrata pártja. A PvdA, a Partij van de Arbeid a szavazói több mint háromnegyedét elvesztette, huszonöt százalékról 5,7 százalékra zuhant, és harmincnyolc parlamenti mandátumából csak kilencet tudott megtartani. A közelmúltban csak a lengyel és a görög középbal élt át hasonló, kiütésjellegű vereséget.
Némi iróniával betudhatnánk ezt a görög istenek bosszújának. A Munkapárt adta a holland koalíciós kormány pénzügyminiszterét Jeroen Dijsselbloem személyében. Ő volt eddig az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup elnöke is – minőségében a német Wolfgang Schäuble mellett a görög népet megnyomorító és a német nagybankok érdekeit kiszolgáló megszorító csomagok fő képviselője. Könyörtelen a görög társadalommal, süket és vak még az IMF józan kritikájára is, mindenestül a neoliberális dogmák és a közjavak privatizációjának agresszív képviselője. Jelképesnek is tekinthető, hogy e politika két vezető arca a szociáldemokratának nevezett Dijsselbloem és a kereszténydemokrata besorolású Schäuble. Hajdan mindkét nagy politikai erő a szociális igazságosság jegyében szerveződött meg. Ha e két mozgalom képviselői ma a neoliberális megszorítások jegyében kerülnek egy platformra, akkor nem csoda, hogy egyre többen fordulnak a szélsőséges mozgalmak felé, vagy ábrándulnak ki teljesen a parlamenti demokráciából.
Jeroen Dijsselbloem agresszív fellépésének döntő része volt abban, hogy a holland Munkapárt görög testvérpártja, a Paszok az elmúlt években gyakorlatilag megsemmisült. A polgárháború rémségei és a fasiszta junta bukása után a szocialista Paszok sokat tett a görög demokrácia megszilárdításáért. Kezdetben markánsan baloldali programja volt, az egyoldalú amerikai befolyás ellen is fellépett, és fénykorában a voksok 48 százalékát szerezte meg. De idővel súlyosan megfertőzte a korrupció, kiszolgáltatta az országot a nyugati nagybankoknak, és amikor beütött a csőd, a legőrültebb népnyúzó csomagokat is megszavazta. Együtt egykori ellenfelével, a jobbközép Új Demokráciával.