A „post-truth” (igazságon túli) kifejezést választották az elmúlt év szavának az oxfordi angol értelmező szótár szerkesztői. S hogy nem akármilyen jelenséggel állunk szemben, azt jelzi, hogy még Ferenc pápa is felszólalt az álhírek ellen. A média régen sem volt makulátlan, ám kétségkívül megbízhatóbban szűrte a híreket, s az újságírók, a szerkesztők hitelesebben töltötték be a kapuőr szerepét, mint mai utódaik, akiket talán nem véletlenül neveznek egyre gyakrabban sajtómunkásoknak – gyakran éppen azok a politikusok, akiket a politikai kommunikáció tökélyre fejlesztésével komoly felelősség terhel a kialakult helyzetért. Az okok között ott van a szakma felhígulása és a közösségi média információs robbanással járó térnyerése. Ám aligha került volna ennyire előtérbe a hamis hírek elterjedése, ha nincs a világpolitikát átható, de mindenekelőtt Oroszország és a Nyugat szembenállásának kiéleződésével csúcsra járatott információs háború.
Ma már ott tartunk, hogy a láthatatlan háborút vívó, az ellenséget belülről megrendítő Vlagyimir Putyin tehet a nyugati liberális elit minden problémájáról. Adatlopással, a hackeléssel megszerzett terhelő információk szelektív közzétételével, álhírek gyártásával és terjesztésével a Kreml nyerte meg Donald Trumpnak a választást, trollhadserege elbizonytalanítja a nyugati közvéleményt, így még könnyebben felszalámizhatja az EU-t. Az Európai Parlament Moszkvát és az Iszlám Államot egy szintre hozva cselekvési tervet fogadott el az orosz propaganda semlegesítésére, az amerikai kongresszus által finanszírozott prágai székhelyű Szabad Európa Rádió pedig 24 órán keresztül hallható, kábelen, műholdon és más digitális platformon keresztül elérhető orosz nyelvű rádió indításával veszi fel a harcot a Kreml médiájával.
Természetesen ez esetben szó sincs propagandáról, csak a valós hírek terjesztéséről. Bizonyítékkal ugyan nem szolgált, de már a francia külügyminiszter is arról beszél, hogy Moszkva a Russia Today és a Sputnik News által gyártott álhírekkel beavatkozik a választásokba, s a neki nem szimpatikus Emmanuel Macronnal szemben Marine Le Pent támogatja. Harcot hirdetett az orosz információs befolyásolás megakadályozására a német kormány is, s Prága is csatlakozott. Ha Merkel veszít, biztosak lehetünk abban, hogy a nyugati fősodor média Moszkva kezét láttatja a történtekben, mint ahogy abban is, ha esetleg Le Pen nyerne. Lassan már azon sem lepődhetnénk meg, ha a Kremlt tennék felelőssé az elhúzódó télért vagy éppen kedvenc focicsapatuk bukdácsolásáért.
Arról közben senki nem beszél, hogy az RT lényegében az Amerika Hangjának vagy a Deutsche Wellének a lemásolása, s egyes valóban álhíreket terjesztő portálokkal ellentétben nem hamisítja, csupán nem amerikai, hanem orosz szemszögből nézve tálalja a valóságot. A hiteles tájékoztatás jegyében az sem válik igazán hírré, hogy elfogták a tavaly a Deutsche Telecom rendszerét meghackelő angol fiatalembert, s így nem igaz az a széles körben elterjesztett feltevés, hogy emögött is Moszkva áll. Arról sem nagyon értekezik az objektivitására és hitelességére oly kényes, a Kreml európai megosztó politikáját már annyiszor kiveséző angolszász sajtó, hogy Trump uniós nagykövetjelöltje egy szaklapnak a minap azt nyilatkozta, hogy Washington többé nem érdekelt az európai integráció jelenlegi formájában, s inkább kétoldalú kapcsolatokat alakítana ki az európai országokkal. Az is meglehetősen furcsa, hogy miközben Berlin vagy Párizs sikít a Sputnik News miatt, addig az amerikai Breitbart tervezett francia és német hírportáljai eddig csak a berlini Zöldeknél verték ki a biztosítékot.
A legnagyobb probléma azonban az, hogy ez a megközelítés eltereli a figyelmet a valódi okokról. Mert miközben Clintontól Trumpon át Merkelig a politika „fake newsnak” nevez minden olyan információt, amely kedvezőtlen a számára, az álhírek többsége mögött szakmai okok mellett főképp a pénz áll. Ugyanis a legblődebb dolgokra is tömegek kattintanak, ami növeli a reklámbevételt, a hirdetési bevételekre hajtva pedig külön iparág szerveződött a kamuhírek terjesztésére. De a kattintást vadászva a fősodor portálok is igazodnak a kereslethez, s így sokszor a szakmai szempontokat háttérbe szorítva olyan témákat részesítenek előnyben, amelyek megmozgatják az olvasókat. A kereskedelmi szempontok a harsány, nem egy esetben durván csúsztató címekben is megjelennek, egyre feljebb tornászva az olvasó ingerküszöbét, s egyre lejjebb tolva a minőséget. A médiafogyasztási szokások átalakulása mellett – ezt éppen az amerikai kampány mutatta a leglátványosabban – ráadásul a fősodor médiája hitelességi válsággal is küzd, ami szintén a torz médiatérben erre jól ráérző álhíreket terjesztő portálok felé tereli az olvasót. Azon pedig már végképp ne csodálkozzunk, hogy ebben a zűrzavarban a politika is meglátja a lehetőséget.
