Március 1-jén a déli órákban elkezdték leereszteni az erdélyi Bözödújfalu helyén létrehozott mesterséges tó vizét. Másodpercenként négy köbmétert engednek a Kis-Küküllőbe, így körülbelül másfél hónap múlva annyira lecsökken a most tizenöt méteres vízszint a tározóban, hogy nekifoghatnak megjavítani a gátat a vízben álló irányítótoronnyal összekötő hidat. Ennek egyik betoneleme februárban a vízbe zuhant – elgondolkodtató, hogy harminc évet sem bírt ki a nagyszerű szocialista vívmány, és csak remélni tudjuk, hogy magát a gátat valamivel gondosabban építették meg, így nem veszélyezteti a Küküllő mentén élő települések lakóinak életét.
A magyar nyelvű sajtóban a tó leeresztésének híre azzal a felütéssel jelent meg, hogy újra látható lesz a romániai kommunizmus utolsó éveiben elárasztott Bözödújfalu. Ez sajnos csak illúzió, a házak nagy részét a kiköltözés után elbontották, így a település megszűnt. Amúgy is, három évtizednyi víz alatti lét után nagy valószínűséggel már a romok sem láthatók, mert mindent belepett az iszap.
A hivatalos álláspont szerint annak idején a tározót árvízvédelmi célból hozták létre. A gátépítés 1975-ben kezdődött, majd hét évre leállt. Újratervezték – ennek esett áldozatul a székelyföldi település, mert az első verzió szerint nem kellett volna kiköltözniük a faluban élőknek –, 1984-től újra nekifogtak, és a vízszint 1992-re érte el a maximális magasságot.
A lakókat 1988-ban költöztették ki, többüket erőszakkal, felszámolva egy több száz éves közösséget, köztük az úgynevezett székely szombatosokat, akik szolidaritásból vették fel a zsidó vallást.
Az egykori bözödújfaluiak minden év augusztusában találkoznak a tó partján létrehozott emlékhelynél, ahol egy siratófalon a következő szöveg áll: „A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikusok, unitáriusok, görögkatolikusok és székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.”
Miután egy vihar letépte a vízben álló katolikus templom toronytetejének faszerkezetét, 2014 nyarán, egy vasárnap délután leomlott maga a torony is, kitörölve ezzel a Ceausescu-féle eszement falurombolás legerősebb szimbólumát. A pusztulás előtt a tóból kiemelkedő templom döbbenetes látványa Erdély legtöbbet fotózott látványossága volt, számtalan magyar és más nyelvű filmben felbukkant az elárasztott falu történetével együtt vagy akár tőle függetlenül is. Próbálták ugyan megmenteni, de elkéstek: annak idején a templomot nem úgy tervezték, hogy vízben is időtálló legyen.
Nem sikerült megmenteni a település dombra épült unitárius templomát sem. Azt nem a víz tette tönkre: a tervek szerint a jellegzetes kis épületet újraépítették volna a szentendrei skanzennek az erdélyi tájegységet bemutató területén, de mire a felmérők odaértek, a templom használható építőelemeit a környékbeliek elhordták-szétlopták.
Most úgy tűnik, a szerencsétlen sorsú település kálváriája folytatódik, hiszen a tó az elmúlt években a horgászok és a vízparti szórakozásra vágyók egyik kedvelt helye lett. Nagy kérdés, hogy ha hónapokra teljesen leeresztik a vizét, az mennyire teszi tönkre a halállományt, és mi lesz az elmúlt évtizedekben kialakult ökoszisztémával.
Bözödújfalu végérvényesen elmúlt, meggyászolták. Talán nem kellene újra feltépni a sebeket.
