Nagy varázsló ez a kanadai Devin Townsend, a progresszív metál és még jó néhány metálműfaj művelője. Én csak éppen egy hónapja, születésnapom óta tudok erről a negyvennégy éves fenegyerekről, aki első, ma tizenegy év körüli fia, Reyne születése óta valósággal megjuhászodott, és egészen lenyűgöz zenei világával, energiájával, akárcsak életútjával. Huszonnégy éve még felfedezője, a virtuóz gitáros Steve Vai is rettegett trollkodásaitól, ha vele együtt kellett mutatkoznia a tévében. Szerencséje volt annak, aki február 13-án élőben láthatta Devint és együttesét a Barba Negrában. A mostani dallamos, de még mindig kemény stílustól szögesen eltérő, az extrém metál több műfaját űző Strapping Young Lad alapítója (1994–2007) már nem először járt nálunk új együttesével, a Devin Townsend Projecttel. (A különbség pontosan akkora, mint a mennyország és a pokol között.)
Elismerésre méltó a munkabírása vagy inkább -mániája, hiszen huszonegy év alatt huszonnégy albumot készített saját producercége, a HevyDevy révén. Energiáját sokáig tudatmódosító szerekkel – marihuánával és alkohollal – tartotta szinten és fokozta, de 1997-ben megállapították bipoláris zavarát, és egy évig pszichiátrián kezelték. 2004-ben hirtelen elhatározással abbahagyta a gyógyszerek szedését – lemondott a tudatmódosító szerekről is –, és zeneszerzéssel gyógyította tovább magát. Amikor 2006-ban megszületett Reyne, Devin még jobban megkomolyodott. 2009-ben tudatos keresés után végre rátalált Anneke van Giersbergenre, a holland csalogányra, mert éppen az ő angyali hangjára volt szüksége új terveihez.
Stúdiófelvételei azért tűnnek sterileknek, mert Devinnek ott még hiányzik a közönség látványa. És huszonnégy éve rögtön birtokba vesz mindent és mindenkit, amint megjelenik a színpadon, és beindítja a hangulatspirált. Mert őt látni, nem csak hallani kell. Devin zenéjére, hörgéseire, ordításaira, hiperaktív színpadi mozgására beindulnak a rajongók – most is az ő zenéje szól, a lábam meg a zúgó, dübörgő gitáralap ritmusára mozog –, ettől Devin és zenésztársai is lendületet kapnak, és bár ma már hozzá hasonlóan szinte mindegyik zenésze tök kopasz, néhány éve még legalább félméteres sörényükkel is fokozták a hangulatot.
Többórás koncertjei, metál-operaelőadásnak is beillő fellépései hatalmas feszültségeket szabadítanak fel a rajongókból, ezért a végén ölelésekkel, kedves dalokkal vezeti le a nézők felgyülemlett fölös energiáit – a szeretetmisszió nevében.
A közönségnek rögtön feltűnt a Royal Albert Hallban, Devin 2015. novemberi fellépésének végén, hogy amikor a színpadra hívta a fiát, Reyne imára kulcsolt kézzel jelent meg. Kíváncsiságból megnéztem jó néhány lemez dalszövegét, és kiderült, hogy Devin 2007 óta a felebaráti szeretetre építő keresztény üzenetekkel bombázza rajongóit. Egyik ifjú kolléganőmről véletlenül megtudtam, ő is ott volt a Barba Negrában, ezért rögtön megkérdeztem tőle, tudja-e, hogy milyen számokat játszottak? Ő bizony nem emlékezett semmire, csak tombolni akart. Márpedig Devin azért ír ilyen dalokat, mert ő így szabadul meg szorongásaitól, félelmeitől, és előéletéből nagyon jól ismeri jórészt önbizalom- és szeretethiányos közönségét, amely vele együtt ordítja, hörgi a dalok szövegeit – emlékezetből.
Az ilyen szöveg előbb-utóbb dolgozni kezd éneklőjének lelkében, és ha befogadásra alkalmas, hatni fog, és nem törődik majd ezzel a valóban kattant világgal. Aki csak a Retinal Circus című előadás Grace (Isteni kegyelem) című számát nézi meg, és a végén Devin meg Anneke elragadtatott arcát látja, pontosan érti, miért borsódzik az ember háta a gyönyörűségtől. Ez az igazi, tiszta lelki, zenei, emberi metamorfózis.
