Donald Trump és a klímaváltozás

Washingtonban száznyolcvan fokos fordulat vette kezdetét.

Washingtonból követve az eseményeket, véleményem szerint a diplomáciai bonyodalmak minimalizálása érdekében Trump nem a párizsi egyezmény formális fölmondását, hanem annak szándékos mellőzését fogja választani. (A fölmondás ellen szól az is, hogy a közvélemény-kutatások szerint az amerikai lakosság meglepően magas arányban, 71 százalékban támogatja az egyezményt.) Az eddig foganatosított és a tervezett további intézkedések egyértelműen ebbe az irányba mutatnak. A klímapolitika számára olyan kulcsfontosságú intézmények vezetésére, mint a Környezetvédelmi Hivatal és az energiaminisztérium, olyan személyeket nevezett ki, akik nyíltan megkérdőjelezik az éghajlatváltozásra vonatkozó kutatási eredményeket, köztük a leglényegesebbet: a Föld melegedésének emberi tevékenység a fő oka. Jellemző módon mindkét intézmény és a Fehér Ház honlapjáról is törölték a klímaváltozást alátámasztó anyagokat.

Ennél is fontosabb, hogy a Trump-kormány energiaterve hemzseg a Párizsban tett amerikai emissziócsökkentési ígéretek visszavonásától. Már a klímaváltozási cselekvési stratégia központi elemének számító Tiszta áram terv törlésével is egy csapásra komolytalanná és teljesíthetetlenné válnak a Washington által Párizsban vállalt kibocsátáscsökkentési célok. Emellett Trump energiaterve előirányozza a fosszilis tüzelőanyagok kutatását és kitermelését hátráltató jogi akadályok eltávolítását, különösen a szövetségi állam tulajdonában lévő területeken. Néhány nappal beiktatása után az új elnök engedélyt adott az Obama-kormány által klímavédelmi okból leállított Keystone XL olajvezeték építésének folytatására, amelyen nagy mennyiségű kátrányhomokból kinyert kőolajat szállítanak majd a kanadai Albertából Nebraskába.

Mivel a párizsi egyezményt jóváhagyó országok – köztük Amerika és Kína – száma elérte a szükséges küszöbértéket, 2016. november 4-én hatályba lépett a klímaegyezmény, amely Trump megválasztása nélkül is számos megvalósítási nehézséggel találta volna szemben magát. A jelenlegi vállalások a szén-dioxid-kibocsátás csupán feleakkora csökkentéséről szólnak, mint amely a két Celsius-fokos cél eléréséhez szükséges. Nincs biztosíték arra, hogy az önként vállalt célokat a kormányok teljesítik. Elérésükhöz az egyezmény nem tartalmaz olyan hatékony közös gazdaságpolitikai eszközöket, mint például a szén-dioxid-adó vagy az energiaárakban lévő jelentős szubvenciók leépítése. Ráadásul a kibocsátáscsökkentési tervek gyakran élesen ütköznek az üzleti magánérdekekkel, különösen a hagyományos energiatermelő ágazatokban.

A Trump-kormány hallgatólagos kiválása a párizsi egyezményből súlyosbítja a kihívásokat, és fölveti a végrehajtás kudarcának kockázatát, különösen ha a világpiaci energiaárak továbbra is nyomottak maradnak. Sokan Amerikát „emissziós potyautasnak” fogják tekinteni, olyan államnak, amely kihúzza magát egy globális probléma kezelése alól, amelynek a kialakulásáért történelmileg a legnagyobb felelősség terheli. Ez mérsékelheti a többi ország motivációját és érdekeltségét az emissziócsökkentési feladatok megvalósításában. Amerika fő kereskedelmi partnerei (például Kína és Kanada) már megszellőztették, hogy az emissziós célok negligálásával Amerika tisztességtelen versenyelőnyhöz jut az energiaigényes termékek piacán. Fölvetődött, hogy a potyautasságra való ellenlépésként az amerikai exportcikkekre szén-dioxid-arányos vámot kellene kivetni az importáló országokban.

A párizsi egyezmény nagy eredménye volt, hogy sikerült a fejlődő országokat is bevonni, például Indiát, a világ harmadik legnagyobb kibocsátóját. A fejlett országoknak évi százmilliárd dolláros, klímajavításra fordítandó adománnyal sikerült „megvenniük” a vonakodó fejlődőket. Kizárható azonban, hogy a Trump-kormány jelentős összeget áldozna erre a célra, miközben a külföldi segélyek jelentős megnyirbálását jelentette be. Ez a körülmény is tompítani fogja a fejlődő országok képességét és érdekeltségét a vállalt klímacélok teljesítésében. Donald Trumppal a Fehér Házban nem áll jól a klímaegyezmény szénája.

A szerző főtanácsadó, a Világbank volt vezető közgazdásza