A két hónappal ezelőtt távozott Barack Obama amerikai elnök belpolitikai végbizonyítványa közepesen jó volt. Külpolitikája azonban nem sok sikert hozott Amerikának, és kevés égető problémáját oldotta meg a világnak. A külpolitikai sikerek listája kirívóan kurta: iráni nukleáris alku, kubai diplomáciai nyitás, a csendes-óceáni kereskedelmi partnerség (TPP) és a párizsi klímaegyezmény. Donald Trump győzelmével azonban e vívmányok közül több is komoly veszélybe került. A TPP-t Trump már elnökségének első hetében törölte.
Mi vár Obama másik nagy sikerére, a párizsi klímaegyezményre, amelyet 2015-ben közel kétszáz ország írt alá a globális fölmelegedésért okolt üvegházhatású gázok kibocsátásának nagymértékű csökkentésére? Amely egyezménnyel a Föld további melegedésének mértéke két Celsius-fokon belül tartható az ipari forradalom előtti állapothoz képest. Amerika vezető szerepe nélkül a párizsi egyezményt nem lehetett volna nyélbe ütni. A diplomáciai siker nem következett volna be, ha előtte Amerika és Kína – a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátók – nem állapodott volna meg külön a fő klímacélokban. Amerika 2005-höz képest 26-28 százalékos emissziócsökkentést vállalt 2025-re. A vállalás teljesítésére az Obama-kormány hosszú távú klímaváltozási cselekvési stratégiát dolgozott ki, amely konkrét programokat és jogi szabályozást tartalmaz egyebek között a szén-dioxid-kibocsátás visszafogására, az energiahatékonyság fokozására és a megújuló energiaforrások ösztönzésére. A stratégia legfontosabb része a Clean Power Plan (Tiszta áram terv, CPP), amely – jogilag kötelező kvóták révén – a villamos erőművek szén-dioxid-szennyezésének egyharmaddal való csökkentését célozza. Mivel számos állam és vállalat bíróságra vitte a CPP-t, a legfelsőbb bíróság fölfüggesztette a végrehajtását.
A TPP bukása után Obama joggal aggódhat a párizsi egyezmény jövőjéért is. Az elnökválasztási kampányban Trump liberális felültetésnek nevezte az emberi tevékenységnek tulajdonított klímaváltozást, gúnyt űzve Obama azon kijelentéséből, hogy „a legfontosabb hosszú távú problémánk a globális fölmelegedés”. Megígérte a fosszilis tüzelőanyagok kutatásának és kitermelésének fokozását, a szénipar „újjáélesztését” és a párizsi egyezményből való kilépést. Mint több más kérdésben is, elnökként Trump már némileg visszafogottabban fogalmazott a klímaváltozás ügyében. A The New York Timesnak adott novemberi interjújában már nem zárta ki teljesen a klímaváltozás és az emberi tevékenység közötti kapcsolat lehetőségét. A párizsi egyezményt illetően pedig nyitottságára utalt: még nem kötelezte el magát a kilépés mellett. Az utóbbihoz egy elnöki rendelet is elég lenne, mivel Obama – a republikánus többségű szenátus biztos elutasításának tudatában – nem nyújtotta be az egyezményt kongresszusi ratifikálásra. Így formálisan nem is számít nemzetközi szerződésnek.
Washingtonból követve az eseményeket, véleményem szerint a diplomáciai bonyodalmak minimalizálása érdekében Trump nem a párizsi egyezmény formális fölmondását, hanem annak szándékos mellőzését fogja választani. (A fölmondás ellen szól az is, hogy a közvélemény-kutatások szerint az amerikai lakosság meglepően magas arányban, 71 százalékban támogatja az egyezményt.) Az eddig foganatosított és a tervezett további intézkedések egyértelműen ebbe az irányba mutatnak. A klímapolitika számára olyan kulcsfontosságú intézmények vezetésére, mint a Környezetvédelmi Hivatal és az energiaminisztérium, olyan személyeket nevezett ki, akik nyíltan megkérdőjelezik az éghajlatváltozásra vonatkozó kutatási eredményeket, köztük a leglényegesebbet: a Föld melegedésének emberi tevékenység a fő oka. Jellemző módon mindkét intézmény és a Fehér Ház honlapjáról is törölték a klímaváltozást alátámasztó anyagokat.
Ennél is fontosabb, hogy a Trump-kormány energiaterve hemzseg a Párizsban tett amerikai emissziócsökkentési ígéretek visszavonásától. Már a klímaváltozási cselekvési stratégia központi elemének számító Tiszta áram terv törlésével is egy csapásra komolytalanná és teljesíthetetlenné válnak a Washington által Párizsban vállalt kibocsátáscsökkentési célok. Emellett Trump energiaterve előirányozza a fosszilis tüzelőanyagok kutatását és kitermelését hátráltató jogi akadályok eltávolítását, különösen a szövetségi állam tulajdonában lévő területeken. Néhány nappal beiktatása után az új elnök engedélyt adott az Obama-kormány által klímavédelmi okból leállított Keystone XL olajvezeték építésének folytatására, amelyen nagy mennyiségű kátrányhomokból kinyert kőolajat szállítanak majd a kanadai Albertából Nebraskába.
Mivel a párizsi egyezményt jóváhagyó országok – köztük Amerika és Kína – száma elérte a szükséges küszöbértéket, 2016. november 4-én hatályba lépett a klímaegyezmény, amely Trump megválasztása nélkül is számos megvalósítási nehézséggel találta volna szemben magát. A jelenlegi vállalások a szén-dioxid-kibocsátás csupán feleakkora csökkentéséről szólnak, mint amely a két Celsius-fokos cél eléréséhez szükséges. Nincs biztosíték arra, hogy az önként vállalt célokat a kormányok teljesítik. Elérésükhöz az egyezmény nem tartalmaz olyan hatékony közös gazdaságpolitikai eszközöket, mint például a szén-dioxid-adó vagy az energiaárakban lévő jelentős szubvenciók leépítése. Ráadásul a kibocsátáscsökkentési tervek gyakran élesen ütköznek az üzleti magánérdekekkel, különösen a hagyományos energiatermelő ágazatokban.
A Trump-kormány hallgatólagos kiválása a párizsi egyezményből súlyosbítja a kihívásokat, és fölveti a végrehajtás kudarcának kockázatát, különösen ha a világpiaci energiaárak továbbra is nyomottak maradnak. Sokan Amerikát „emissziós potyautasnak” fogják tekinteni, olyan államnak, amely kihúzza magát egy globális probléma kezelése alól, amelynek a kialakulásáért történelmileg a legnagyobb felelősség terheli. Ez mérsékelheti a többi ország motivációját és érdekeltségét az emissziócsökkentési feladatok megvalósításában. Amerika fő kereskedelmi partnerei (például Kína és Kanada) már megszellőztették, hogy az emissziós célok negligálásával Amerika tisztességtelen versenyelőnyhöz jut az energiaigényes termékek piacán. Fölvetődött, hogy a potyautasságra való ellenlépésként az amerikai exportcikkekre szén-dioxid-arányos vámot kellene kivetni az importáló országokban.
A párizsi egyezmény nagy eredménye volt, hogy sikerült a fejlődő országokat is bevonni, például Indiát, a világ harmadik legnagyobb kibocsátóját. A fejlett országoknak évi százmilliárd dolláros, klímajavításra fordítandó adománnyal sikerült „megvenniük” a vonakodó fejlődőket. Kizárható azonban, hogy a Trump-kormány jelentős összeget áldozna erre a célra, miközben a külföldi segélyek jelentős megnyirbálását jelentette be. Ez a körülmény is tompítani fogja a fejlődő országok képességét és érdekeltségét a vállalt klímacélok teljesítésében. Donald Trumppal a Fehér Házban nem áll jól a klímaegyezmény szénája.
A szerző főtanácsadó, a Világbank volt vezető közgazdásza
