A mindössze 5,3 millió lakosú Skócia függetlensége gazdaságilag soha nem volt igazán megalapozott, s az olajárak csökkenésével még bizonytalanabb lenne az önálló állam életképessége. Arról nem is beszélve, hogy miközben a függetlenedési vágy újbóli fellángolásának fő oka az EU-ból való kényszerű kilépés, az unió aligha várná tárt karokkal az új Skót Köztársaságot: azon túl, hogy egy sor gazdasági és pénzügyi feltételnek kellene megfelelniük, azzal is számolni kell, hogy a katalánok függetlenségi törekvéseitől rettegő spanyol kormány tíz körömmel harcolna egy újonnan függetlenné vált tartomány gyors felvétele ellen. Sturgeon és pártja azonban a (nacionalista) érzelmekre apellál, amiben kevés szerepe van a tények valóságának.
Azt azonban Edinburgh-ban sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy London hozzájárulása nélkül nem lehet ügydöntő függetlenségi népszavazás. Ezzel szemben Észak-Írország elszakadását – ahol 56 százalék támogatta az EU-tagságot – nem tudná ilyen egyszerűen megakadályozni a brit kormány. Az északír békefolyamatot megkoronázó 1998-as nagypénteki egyezmény kimondja: ha a tartományban és az Ír Köztársaságban egyidejűleg többségbe kerülnek az egységes Írország támogatói, akkor erről népszavazást kell kiírni, az eredményt pedig Londonnak tiszteletben kell tartania. Az írek nagyon nem szeretnék, ha a brexit következtében újra határellenőrzést vezetnének be az ír sziget két országa között, és mivel a legutóbbi nemzetgyűlési választások is a republikánusok erősödését jelzik az unionistákkal szemben, elképzelhető, hogy az EU-hoz tartozás vágya felülírja a hagyományos protestáns–katolikus szembenállást. Ráadásul Skóciával szemben Észak-Írország nem független állammá válna, hanem az Ír Köztársaság részeként – mint a német újraegyesítés idején az NDK – automatikusan az EU tagja maradhatna.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!