Genfi gondolatok

Globális felmelegedés ide, fenntarthatósági kételyek oda, a gyárak ontják magukból az autócsodákat.

A Bentley a furcsa nevű – és sokak szerint elég furcsa kinézetű – Bentayga Mulliner változatát hozta el a szalonra, amelyet a „belépő” modell 4,0 literes, V8-as dízele helyett 6,0 literes, W12-es benzinmotor hajt – 600 lóerővel.

A Seat-standon a vadonatúj Ibiza mellett azért ott volt az új León Cupra is, amely most először elérte a 300 lóerő teljesítményt.

És még sorolhatnám a több száz lóerős autócsodákat, a műszaki fejlesztés és a precíziós gyártástechnológia valódi műremekeit – amelyek megjelenésükkel, vezetési élményükkel de még hangjukkal is egyértelműen az érzelmekre hatnak. Mert ráció, valljuk be, nem sok van bennük. Ezt nyilvánvalóan a gyártók is tudják, hiszen a sajtótájékoztatókon és a marketinganyagokban is egyértelműen érzelmi alapon próbálják megfogni a vevőket. Miközben persze az is szinte minden standon elhangzik, hogy milyen jól haladnak az önvezető funkciók kifejlesztésében.

És éppen ebben látom a gyártók nagy problémáját. Mert ha a járművet nem nekem kell vezetnem, akkor az olyan fogalmak, mint a kezelhetőség, a kormánymű visszajelzése és az egész vezetési élmény – amelyek ma a marketinganyagok alappillérei – egyszerűen okafogyottá válnak. És ha a szintén egyre népszerűbb „car sharing”, azaz az autók közös használata is elterjed, akkor miért lesz vonzó, hogy a sok egyedi opcióval saját ízlésem szerint állíthatom össze a kocsimat – lásd ismét a marketing anyagokat.

Arról nem is beszélve, hogy a belső égésű, elektromos hibrid hajtásláncok térnyerésével párhuzamosan szinte minden gyár megfeszítetten dolgozik a teljesen elektromoshajtás-megoldásán. És ha ebben eljön a várva várt áttörés, akkor a belső égésű motorjaik, ezek a végtelenségig kifinomított műszaki csodák – akárcsak annak idején a gőzmozdonyok – egyik pillanatról a másikra nosztalgiacikké, a fejlesztésükre fordított költségek pedig kidobott pénzzé válnak. Tavaszi vasárnapokon nagyapák viszik majd a kisunokákat a néhány megszállott által üzemeltetett versenypályára, ahol még be lehet ülni néhány működő benzines és dízelautóba.

Mert egy villanyautó minden praktikuma, hatékonysága és környezetbarátsága ellenére sohasem fog úgy hatni az érzelmekre, mint egy jól pörgethető benzines. Főleg, ha önvezető is. Persze, jól elvisz A-ból B-be, mint ahogyan a mosógép is kimossa és kicentrifugálja az ingeimet. Extraként meg legfeljebb szárító funkciót kérhetek.

Már csak ezért is érdemes ellátogatni legalább egyszer egy ilyen nagy autószalonra, még mielőtt a mosógépek minden mást kiszorítanak a standokról.