Van egy Rise project nevű kezdeményezés Romániában, amely egy oknyomozó újságírókból álló csoport, hasonlóan a magyar Átlátszóhoz. A hét közepén egy újabb követ dobtak a csendesnek cseppet sem mondható román közéletbe. Az ügy a kormányon lévő erősebbik párt, a szociáldemokraták elnökével kapcsolatos – a decemberi romániai választásokat nagy fölénnyel megnyerő Liviu Dragnea csak azért nem lett miniszterelnök a szomszédban, mert Klaus Johannis államfő nem volt hajlandó kinevezni olyan politikust, aki ellen bűnvádi eljárás indult.
Dragnea éppen Teleorman megye első embere volt, amikor egy vasútmágnásnak, a Regiotrans nevű cég tulajdonosának eladott hat ingatlant egy autó csomagtartójába alig beférő készpénzmennyiségért, egész pontosan háromszázmillió forintnak megfelelő lejért. A vevő, Costel Comana régi barát volt, a politikus kollégiumi társa az egyetemem. Dragnea – aki már tíz éve is élet és halál ura a környéken – segített elintézni azt is az üzletembernek, hogy az ő cége kapjon minden jelentős haszonnal kecsegtető vasúti szállítmányozási feladatot a térségben. A brassói milliárdos ellen később egyébként több száz millió eurós kárértékkel folyt nyomozás, amikor két éve egy Costa Ricába tartó repülőgép mosdójában öngyilkos lett. Mindez, bár annak tűnhet, nem egy kémfilm forgatókönyve, hanem csak egy hétköznapi történet Romániából.
Az ingatlanokért kapott pénz (micsoda véletlen!) egy idő után elpárolgott Liviu Dragnea vagyonnyilatkozatából. Amikor rákérdeztek az újságírók, azt mondta, kókuszt vett. És lehet, hogy nem is hazudott: a román kollégák Brazíliában bukkantak a pénz nyomára. Nem véletlenül ott: Costel Comanának ugyanis több érdekeltsége is volt abban az országban, és a milliárdos brazíliai tengerparti luxusnyaralójában egyébként Dragnea is többször felbukkant. A bukaresti újságok arról írnak, hogy a román politikusok és üzletemberek a mocskos pénzeket Latin-Amerikában dugták el a kíváncsi szemek elől.
Egyelőre itt tart a sztori, de a történet alighanem folytatódni fog. Ez pedig cseppet sem tesz jót a szociáldemokratáknak, akik néhány hete már beleszaladtak egy jókora pofonba a korrupcióellenes tüntetések idején. Könnyen megeshet, hogy Dragnea végleg lemondhat a miniszterelnöki ambícióiról, sőt akár még rács mögé is dughatja őt a brazíliai szál.
A történetnek vannak az országon túlmutató tanulságai is. Nem hinném ugyanis, hogy az elsíbolt pénzek külföldön való elrejtése csak a román politikusoknak jutott volna eszébe. Jó lenne végre például tisztán látni itthon is abban: tényleg épültek-e Balin luxusvillák a négyes metrótól elkanyarított összegekből. Ha igen, kik ennek a mai haszonélvezői? És persze az azóta elcsaklizott közpénzek hol kötöttek ki: Szingapúrban, arab bankokban, netán valamelyik adóparadicsomban? Meg fogjuk tudni ezt egyáltalán? Vagy azt, hogy kinél és hol van a letelepedési kötvények eladása után járó közvetítői jutalék? Egyes számítások szerint a három év alatt százmilliárd forintot kaszálhattak azok a cégek, amelyeket közel engedtek a húsosfazékhoz – nehezen hihető, hogy a politika nem részesült a busás haszonból. Merre landolt az unióból ömlő pénz azon része, amelyből nem épült hatvancentis kilátó, használhatatlan bicikliút, magánlakásként használt vadászház? Azért kellett egy magáncég kezéből erővel kicsavarni az uniós pénzek útját ellenőrző szoftvert, hogy más ne lásson bele a turpisságokba? És persze a legnaivabb kérdés: visszakerülnek-e ezek a közösbe valaha?
A korrupció feltérképezése nehéz és időigényes munka. Jó lenne itthon is elkezdeni.
