Megújuló energiák, luddita politikusok

Mindenki addig akarja eladni az olaját és a földgázát, amíg van valaki, aki megveszi.

L. Simon László fideszes képviselő, volt kulturális államtitkár a Paks II. projektről 2014 szeptemberében tartott parlamenti vitanapon az alábbi meglátással élt a szél- és napenergiával kapcsolatban: „Azért nem lehet nap- és szélerőművekre alapozni, mert áramra éjszaka is szükség van, amikor nem süt a nap, és akkor is, amikor nem fúj a szél.”

A briteknek erről más a véleményük. Az Északi-tengeren fekvő Dogger Bank nevű zátonyon kialakított mesterséges szigeten német és dán részvétellel épülő kombinált nap- és szélerőművek a projekt végén – tíz éven belül – 80 millió polgár energiaellátását fogják biztosítani. Ez annyit jelent, hogy az Egyesült Királyság minden egyes lakosa megújuló energiaforrásból fedezheti fogyasztását, és még exportra is bőven marad. Ebben az esetben a brexittel elégedetlen skótok függetlenségi törekvései során esetleg kialakuló, az Északi-tengeren fekvő olajlelőhelyek hovatartozásáról szóló vita úgyszólván értelmét veszti.

Hasonló állásponton van például Dubaj, ahol a fővárostól ötven kilométerre már 2013-ban megkezdődött egy olyan naperőműpark létesítése, melynek végső kapacitása 1000 megawatt. Egy olajtermelő országról beszélünk. A sor folytatható a világ legnagyobb naperőművi összkapacitását építő Kínával, vagy Németországgal, ahol 2016 májusában már voltak olyan napok, amikor a teljes energiaszükségletet megújuló energiából fedezték, vagy Dániával, ahol a szélerőművek kapacitása a teljes hazai energiakereslet 140 százalékát teszi ki. De – Trump ide vagy oda – az Egyesült Államok is úttörő szerepet vállal ezen a területen.

A trend egyértelmű, a folyamat gyorsul. A világon régóta létezik egy mostanáig megalapozatlannak tűnő vélemény, miszerint az energia ára mesterséges, hiszen korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre. Az energia ára egyenlő a kinyeréséhez szükséges berendezések, a karbantartás és az amortizáció árával. Ezek ára egyébként erősen csökkenő tendenciát mutat, változás nem várható. Maga az energia ingyen van. Mindez igaz a szél-, a nap- és a geotermikus energiára. Ezek kimeríthetetlenek és pótolhatatlanok. Ha nincs szél, nem süt a nap és kihűl a Föld, az emberiség megszűnik létezni. Legalábbis a Földön. Az emberiség energiaigényét döntő részben, immár belátható időn belül a megújuló energiaforrások fogják biztosítani. Még a most napi egymilliárd tonna szenet elégető Indiában is, ahol egyébként a világ legnagyobb teljesítményű naperőműve üzemel.

Az olaj- és földgázárakra ez a trend értelemszerűen mérséklő hatással van. Már most is azt látjuk, hogy a kőolaj iránti kereslet növekedési üteme csökken, és már középtávon sem várható, hogy az árak újra elérik vagy meghaladják a néhány évvel ezelőtti 60-70 dolláros hordónkénti szintet. A 100 dolláros ár pedig az álomvilágba tartozik. A trendet semmilyen, az olajkitermelő országok által összehozott kitermelés-csökkentés nem tudja megfordítani. A kitermelési kvóták túllépése rutinná válik, mert mindenki addig akarja eladni az olaját és földgázát, amíg van valaki, aki megveszi. Ugyanis nincs hosszú távú jövő.

Az olajipar képviselői előszeretettel legyintenek a fentiekre. Sok közgazdász is egyetért velük, mondván, még sok évig szükség lesz a fosszilis energiára. Azonban figyelembe kell venni, hogy az iparágak képviselői által adott, saját magukra vonatkozó előrejelzések többször tévesek, mint ahányszor igazolódnak. 1977-ben Ken Olsen, a Digital Equipment Corporation alapítója mondta: „Nincs rá semmi ok, hogy valakinek az otthonában számítógép legyen.” 1996-ban pedig Robert Metcalfe, a 3Com alapítója közölte: „1996 végén [ ] az internet látványosan összeomlik.” Hasonló példák vég nélkül idézhetők.

A megújuló energia terén zajló folyamatok óriási kihívást jelentenek minden olyan országnak, amelyik energiahordozók exportjára alapozza költségvetését. Kiemelkedően érdekes példa Oroszország, amely a világon a hatodik helyen áll a megújuló energia termelésének mennyiségét tekintve. Ámde ha ebből kivesszük a vízi energiát, akkor csak az ötvenhatodik helyen áll, és mindössze egyetlen, 150 megawatt teljesítményű naperőmű-projekttel büszkélkedhet, amelynek befejezési határideje 2020. Viszont exportjának tekintélyes része fosszilis energiahordozó. Könnyen belátható, hogy az orosz költségvetésen egyre nagyobb, végül befoltozhatatlan lyukat üt a fosszilis energiahordozók árának esése. Álláspontom szerint Oroszország – és rajta kívül jó néhányan – egy évtizeden belül kritikus helyzetbe kerül, ha nem változtat gazdasági struktúráján, vagy nem engedi a változásokat. Ha a hozzáállás nem változik gyökeresen, Oroszország elsőrendű stratégiai célja lesz a megújuló energiaforrások elterjedésének akadályozása, vagy legalábbis lassítása. Nem az olyan hagymázas tervek megvalósulásától kell félni, mint amit a RAND Corporation frissen kiadott, a Baltikumot érintő, nem létező orosz fenyegetést bemutató elemzésében vizionál. A helyzet sokkal, de sokkal veszélyesebb, tudniillik Oroszország puszta léte lesz a tét, gazdasági és pénzügyi aspektusból. (Más érintett országok, térségek, mint az előzőekben bemutatott Dubaj, gondolkodásmódjukat tekintve jóval előbbre járnak.)

A világ geopolitikai térképe gyökeresen megváltozhat. A rugalmatlan, egysíkú gazdasági szerkezetű, fosszilis energiára alapozó államok jelenlegi berendezkedése az exportbevételek radikális csökkenése miatt fenntarthatatlanná válik. A hatalmat gyakorló politikai erők eszköztára végzetesen beszűkül. A társadalmi feszültségek már csak azért is kezelhetetlenné válnak, mert a polgárok és a vállalkozók nem fogják érteni, vajon nekik miért kell a villanyért, a fűtésért és hűtésért, az üzemanyagért jelentős összegeket fizetni, szemben a megújuló energiát használó országokban tapasztalható minimális költségekkel. Eredmény: egyebek között az adott gazdaság teljes versenyképtelensége, összeomló életszínvonal. Mindez igencsak belátható időn belül. És nem azért, mert az adott országban liberális demokraták, neokonzervatívok, avagy illiberális, tekintélyelvű politikusok vannak-lesznek hatalmon.

A nemzetgazdaságok versenyképességének, sőt puszta létének fő meghatározó tényezője egy-két évtizeden belül nem az adók és egyéb közterhek mértéke, vagy az egy munkahely teremtésére irányuló állami támogatások nagyságrendje lesz. Hanem az energia ára, pontosabban az ár kvázi „hiánya”. Valamint az élhetőség: hogy füstölnek a kémények vagy nem.

A dolgok mostani állása szerint Oroszországban füstölni fognak. És nálunk is. Mert a nap lemegy, a szél pedig nem fúj mindig. A naperőműveket adóztatjuk, a szélerőműveket pedig betiltjuk. Na, ez az igazi nemzetárulás.