Merre tart a francia baloldal?

Mint oldott kéve hullik szét a Francois Mitterrand által naggyá tett szocialista párt.

Taktikai ügyessége azonban nem társul stratégiai víziókkal. Híveit még elkábította ideig-óráig a mindenkinek kötelezően járó minimálbér ígéretével, de a véleménydemokráciát meglovagoló szofizmusára esetleges győzelme után ráfizethet. Az Hollande mellett kitartó gyászhuszár-képviselők és a legyőzött miniszterelnök, Manuel Valls fogdmegjei sem sorolnak be mögé, csak ha sutba vágja győztes programpontjainak némelyikét. Udvariassági látogatása után az új miniszterelnök, Bernard Cazeneuve elegánsan kioktatta. A szélsőbalon mennydörgő Mélenchon is kivár, bámulva, mire is jó neki a feléje nyújtott Hamon-jobb, azaz bal. Ráadásul mintegy harminc Valls-párti képviselő egyáltalán nem hajlandó részt venni Hamon kampányában. A párt kétfelé szakadhat, mint a magyar szocialisták. A másik oldal egy része már be is állt az előválasztást kikerülő, mindenkinek fűt-fát ígérő volt kormánytag, Emmanuel Macron mögé.

Kiszámolták, hogy Hamon kötelező minimálbérrel kapcsolatos ötlete 350-400 milliárd euróval terhelné meg a kimerült francia államkasszát, amely közel jár az éves állami költségvetéshez. Vagyis megvalósíthatatlan. Az előválasztáson szavazókat – akiknek a száma jóval kétmillió alatt maradt, szemben a közel négy és fél millió novemberi jobboldalival – ez a hír nem érdekelte: mindenáron szabadulni akartak a jelenlegi elnök emlékétől is.

A hagyományos nyugati pártok hanyatlanak a neoliberális gazdaságpolitika és a washingtoni konszenzus kényszere alatt – a legjobban épp a francia szocialisták. A neoliberális fordulatot a leköszönő elnök a hagyománykövető – keresztény, családpárti, a nemek különbségét szem előtt tartó – franciákra erőltetett erkölcsi kódexekkel kompenzálta. A párt kapcsolata megromlott a baloldali értelmiségiekkel is. Jacques Julliard, Alain Finkielkraut, Michel Onfray nekik címzett vitriolos írásait nem is teszik ki az ablakba.

Nyugaton a helyzet nem változatlan: a képviseleti demokrácia – mint John Lukacs írta – véleménydemokráciává változott. Régebben a pártok ideológiákat, állampolgári és csoportérdekeket csatornáztak be és jelenítettek meg. Napjainkban választási gépezetekké süllyedtek. Ott nyüzsögnek körülöttük az önjelölt szakértők, a gyanús lobbisták, az emberi reménnyel házaló aktivisták és a saját érdekeiket követő befektetők. Ez az oligarchikus koktél nem ízlik a „népnek”, amely – a hatvannyolcas kerítésszaggatók több évtizedes kurjongatása és a müezzinek éneke miatt – képtelen megmondani, hogy mit inna helyette. Mert tiszta víz, az már nincs.

Sok francia hallatlanul gazdag – mondta öreg compiègne-i barátom, André Laporte –, de Franciaország nagyon szegény. Politikailag korrekt módon máris elnézést kérek tőle, hiszen Nyugaton nincs is öreg, csak harmadik korát morzsolgató ember.